2018. február 27., kedd

Első szárnypróbálgatások

 Körülbelül az általános iskola negyedik osztályába járhattunk, mikor is magyar nyelv- és irodalom órán fogalmazást* kellett írnunk. Mivel ebben a korban még a legtöbben nem igazán értették meg a fikció mibenlétét, szerepét és helyét az irodalomban, ezért aztán a legtöbb mű nem egészen a kívánt tartalommal** került megalkotásra, vagyis szó szerint leírták az egész dolgot ahogy történt, tanárnénistől-krétástól, valamint azt is, hogyan magyarázta el, mi a feladat***. Ez így utólag azért kicsit abszurd.
 Na de éppen ebből keletkezett az a mondat, ami miatt ez a bejegyzés keletkezett. Az egyik osztálytársam ezt bírta papírra vetni:

"És akkor a tanár néni szólt a pandúroknak, vagyis a heteseknek és huss! kiment a teremből"

Azóta is sajnálom, hogy ez nem nekem jutott eszembe.




* mostanában "esszé" a neve, gondolom hogy legalább úgy látsszon, hogy komoly oktatás folyik az iskolákban
** az elképzelés szerint arról szólt volna az írás, hogy az egyik gyerek kabátja sáros lett, és ő ezt hogyan próbálja elhárítani egy sárkefe segítségével, különös tekintettel a megfelelő technológiai sorrendre. Ám az adott napon nem volt sár, és valamilyen titokzatos okból mindenki tiszta kabátot viselt, ezért aztán a tanár néni az egyiket a szünetben összekente krétával. Találgass, kié volt a nevezett ruhadarab...
*** (nem annyira) szerény személyemen kívül talán még hárman-négyen írtak történetet egy szegény besározódott kisgyerekről, ez talán előre vetítette ezt az izét itt, amit most olvasol. Bár ez most kivételesen teljesen igaz történet.

…majdnem…

Először azt akartam írni, hogy
"majdnem betettem ide a Gruffacsór-t, Lewis Carroll-tól, de - az előző bejegyzést enyhítendő, mégsem idézem fel ama nemes sorokat mivel szerintem a költő biztos be volt tépve mikor írta."

…aztán viszont arra jutottam, hogy bár felteszem, de olaszul, célzatosan.


Il Ciarlavotto 

Rostiva, e gli ascili titovi 
Andean nell'eda a triva e a spiva: 
Mievi stean i borogovi, 
E i duti ranchi esgrivan. 

"Attento al Ciarlavotto, o figlio! 
All'atre fauci, all'irto artiglio! 
Attento al falco Giuggio, e bada 
Al frumosal Carpiglio!" 

Ei prese il vorpal ferro in pugno: 
A lungo ambi' il tignal rivale -- 
Poi sosto' all'ombroso Titto, 
E si fermo' a pensare. 

E mentre in uschi sogni entrava 
Il Ciarlavotto, in fiamme gli occhi, 
Uffando usci' dal trico bosco, 
E giunto brovoglio'! 

Un-due, un-due! e giu' e giu' 
La vorpal lama ando' a scip-sciap! 
Lo lascio' morto, e col suo corpo 
Galonfante torno'. 

"Ucciso hai dunque il Ciarlavotto? 
Vieni a me, mio briglio eroe! 
Oh di' fragioso! Allo'! Ale'! 
Sbrifo' nella sua gioia." 

Rostiva, e gli ascili titovi 
Andean nell'eda a triva e a spiva: 
Mievi stean i borogovi, 
E i duti ranchi esgrivan. 

by Pierfrancesco La Mura 


…egész picin múlt, hogy majdnem mind megúsztátok :)

(Alo m[Ars) Poetica]

A lábjegyzetekhez való vonzódásomat azt hiszem Terry Pratchetől* és Luciától**, az összetett mondatok iránti rajongásomat pedig John Updike-tól szereztem. Ez utóbbi az "ami összetartozik, azt össze is írom" elv alapján olyan remek alá-, mellé-, fölé-, alá-, közé- és mindenhová rendelő, komplex mondatszerkezeteket volt képes alkotni a nélkül, hogy a szövege - a szavak e bámulatos vonulata -, bármikor is az érthetetlenségbe csúszott volna (és oldalakon keresztül!!), hogy attól teljesen eláll a szavam, miközben hőn remélem - persze teljesen és nyilvánvalóan kósza és hasztalan vágyakat kergetve - hogy egyszer, talán, valami hasonlót tudok majd alkotni.






* Pratchett képes volt több oldalas lábjegyzeteket elkövetni bárhol és bármikor***


** nem tudom, melyikük**** volt előbb, mármint hatásban


*** még a lábjegyzeteiben is, sőt, a lábjegyzetek lábjegyzetében is*****.


**** ugyanis az utóbbi fordítani is szokta az előzőt.


***** ráadásul bármilyen, kevéssé odaillő témában, például az angol pénzrendszerről****** szóló lábjegyzetet biggyeszteni egy alapvetően az utolsó ítéletről és az Antikrisztusról szóló regényébe*******, amit másik nagy kedvencemmel, Neil Gaiman********-nal közösen írt


****** nem, nem idézem ide


******* "Elveszett próféciák - Agnes Nutter boszorka szép és pontos próféciái" ("Good Omens"), ha érdekel


******** aki viszont, ha jól emlékszem, sosem ír lábjegyzeteket

2018. február 21., szerda

Csak úgy, közbevetőleg…

A szomszédban dolgozóknak láncfűrészük is van, ahogy ezt reggel hétkor megtudhattuk. Bár a pincében légkalapácsozás után nem lepődök meg semmin. Egyetlen szerencséjük, hogy gyorsan végeztek mert már majdnem eldöntöttem hogy szerzek egy maszkot és átmegyek mint valami Miss Jason. Na, mondjuk az is zajos lett volna, meg sikítozós de utána egy darabig legfeljebb a helyszínelők motoszkálását hallgathatnánk.
Azt azért megjegyezném, hogy elég hülye ötletnek tartom, hogy pont akkor szedték le a tetőt, amikorra a időjárás jelentés a leghidegebb időt és a legnagyobb havat mondta. (Igen, tegnap a "Ledobáljuk-A-Régi-Palát-A-Tetőről-És-Mindannyian-Nagyon-Korán-Kelők-Vagyunk" című műsor ment)
Be is lepte őket rendesen, mármint nem a meteorológia, hanem a hó.

2018. február 19., hétfő

Időgép

2018.02.19.10:12

Néhány éjszakával ezelőtt eléggé érdekes körülmények között hozzájutottam pár laphoz H. G. Wells regényének néhány kéziratos lapjához. Tulajdonképpen nem is a regény részei, hanem inkább az író megjegyzései és kutatási eredményei. Különös, nehezen értelmezhető rajzok is vannak közöttük.
Ezek alapján úgy tűnik, hogy valaki valóban megépítette a Gépet! Nevetséges.
 Arra gondoltam, pusztán szórakozásból, hogy mi lenne, ha kicsit utánakeresnék. Nem mintha lehetne időgépet építeni, de biztos szórakoztató lesz.





***
2018.02.19. 10:30

Ez érdekes. Kis szünetet tartottam az írásban, és meg mernék esküdni, hogy eddig 78 bejegyzés volt a blogomban, most meg valahogy 79 lett. Meg is nézem.

2018.02.19. 11:02

Ilyen nincs. Nem picit lettem ideges. Ezt találtam:
…valaki szórakozik velem, de egyáltalán nem vicces…
És ha nem?


Malacokról, innen-onnan

Malacorrok, először

(az utolsó talán a tulajdonos lehet :D )

Malacorrok, másodszor (fúj!)



Egy állatboltban történt. Ezekről azt hittem, hogy valami műanyag izék, rágcsa kutyáknak, aztán rádöbbentem, hogy nem. Ugyan tényleg rágcsa, de IGAZI szárított malacorrok.
Majdnem sikítottam…





---*--- ---*---
Egyszervolt

S: Once upon a time, far-far away...
S: ...over the Glass Mountain and the Sea Operenciás, where lives the short tailed pig :)
J: lol
S: Almost every fairytales start in this way in my country :)
J: With a pig?
J: :)
S: Ok, the pig doesn't live, but digs :)
S: Yes, with pig
S: "where are digging the short tailed pig"
J: I like a lot pigs
J: I call them "salami"

2018. február 16., péntek

Breaking News!

Ma egész nap közlekedett a kettes metró!

A kép csak illusztráció
 Több helyről is megerősítették, hogy a mai napon minden fennakadás nélkül közlekedett a kettes metró. Ugyanakkor a hármas metró vonalán sem fordult elő tűzeset, és a felújított kocsik ajtajai is megfelelően működtek.
 Megkeresésünkre a BKK szóvivője megerősítette a hírt, és közölte hogy hivatalos közleményt később adnak ki.
 Bolla Tibor, a BKV Zrt. vezérigazgatója elmondta, hogy értetlenül áll az esemény előtt. A most 50 éves vállalat vezetőjeként mindent megtesz, hogy az utazóközönség elégedett legyen a szolgáltatások színvonalával, amit évente mintegy 1,3 milliárd utas veszi igénybe. Csaknem 10 ezer munkatársuk dolgozik azon, hogy a Budapesten közlekedők bármikor elakadhassanak valahol.
A számok önmagukért beszélnek: a 320 km hosszú villamossín-hálózaton naponta 600 szerelvény közlekedik. A 1011 járművet számláló autóbusz-, és 138 kocsit számláló trolibusz-állomány napi menetteljesítménye mintegy 160 ezer kilométer. Munkatársaik lojalitását fejezi ki, hogy egy átlagos BKV-s 16 évet tölt a Társaság alkalmazásában, mielőtt boldogan munkahelyet váltana. Vannak, akik a kezdetektől, nyugdíj előtt állva, az egész szomorú életüket a BKV-nál töltötték.
 Fél évszázados története alatt a Főváros közlekedése számos változáson, fejlődésen ment keresztül, a forgalomszervezést a metróhálózat kiépülése befolyásolta legjelentősebben. A nagyváros terjeszkedésével is újabb viszonylatok létesültek, meglévőket hosszabbítottak meg, addig nem létező közlekedési csomópontok alakultak ki, és eközben a dolgozók létszáma alig 2/3-ára esett vissza!
 A tavalyi évben zárták le az egyik jelentősebb buszgarázst, hogy az ott dolgozó járművezetők helyett a többi dolgozó  - titkárnők, járműszerelők, sőt takarítók - részére biztosíthassák a lehetőséget, hogy teljesülhessen régi álmuk, és vezethessék a vállalat buszait, szigorúan munkaidő után, jelentős díjazással. Sőt, ezt most az utasok is megtehetik, szeretettel várják őket is buszvezetőként, havi fél milliós fizetéssel, akár részmunkaidőben is.
Hozzátette, hogy már akár trolibuszt vagy villamost is vezethetnek a tisztelt utasok.

Bolla úr hozzátette, hogy kivizsgálják a sajnálatos eseményt és szigorú szankciókat fognak alkalmazni a felelősökkel szemben.
 Munkatársunk utánajárt, a kettes metró ezekben a percekben is menetrend szerint közlekedik.
A további fejleményekről később tájékoztatunk.


2018. február 14., szerda

Lupercalia

…mert persze régen minden jobb volt…

"Két kecskét vágnak le, majd két nemesifjú homlokát véres késsel érintik, de mások azonnal letörlik a vért tejbe mártott gyapjúkendővel. A két ifjúnak homloktörlés után nevetnie kell; majd a kecskék bőréből szíjakat hasítanak, a derekukon övvel, de egyébként teljesen mezítelenül futásnak erednek. A kezükben lévő szíjjal - februa - minden szembejövőre rávernek. Fiatal asszonyok nem futnak el az ütlegelés elől, abban a hiszemben, hogy az könnyebbé teszi a szülést és hamarabb esnek teherbe." - írja Plutarchos.

Igen, februa, amiről a hónapot elnevezték.

A szertartás eredete nem tisztázott. Vagy termékenységi, vagy beavató szertartás lehetett, a "farkas" szó talán Romulushoz és Remushoz köthető - a hagyomány szerint a Palatinus-domb aljában levő barlangban szoptatta az anyafarkas (bár a "lupa" szó akkoriban... nos, a testéből élő nőt is jelentett. Így hihetőbb a történet, de sokkal cikibb, nem?) a két gyereket, és a Lupercalia szertartás hagyományosan ott kezdődik - de valójában semelyik istenség nem tartozik ide. (Talán Julis Caesart, de őt is csak úgy, hogy a szertartáshoz kitalált egy harmadik fajta papot a másik kettő mellé, meglepő módon "Iuliani" néven. Ki érti?)
Augustus csak betiltotta a meztelen rohangálást, az az álszent.

Most meg ez a Valentin(Bálint) nap, ami annyira nyálas. Nem az irigység beszél belőlem csak mert nem kaptam senkitől semmit (még jó), de azt régi szertartást azért megnézném.

...én azért vigyáznék persze, hogy ne csapkodjanak meg, csak púp lenne a hátamra a termékenység :)

Talán vissza kellene állítani valamennyire a régi módit. Lehetne mondjuk… Virágárusok Napja.

("…és egyszer csak látta hogy egy ember csak úgy, puszta kézzel…szagolgatja a szegfűt. Oda is köszönt neki:
- Jó napot, te szegény ember!
- Szegény az anyád! Ez anyák napi szegfű, szálja 800 forint" (Boros Lajos, ex-Satyrok) )

Ante Florists (Virágárusok napja)

Az ünnep eredete a távoli homályba vész. Ezen a napon a fiatalok futva indulnak a virágboltokhoz - nyitásra kötelező ott lenni - és az összes pénzüket a hagyomány miatt az egekig emelt áru virágokra költve, csupasz fenékkel ("legatyásodva") végigfutnak a városon, hátha találkoznak hasonlóan feldúlt szeretteikkel, akikkel virágot cserélnek. Az árusok ezen a napon hálaadó miséken vesznek részt palotáik szentélyeiben, másrészt áldozatot mutatnak be, kérve isteneiket, hogy legalább a vásárlók által titokban nekik kívánt (ön)megtermékenyülést elkerüljék.

…valahogy így

2018. február 12., hétfő

Számolatlanul

Egy pillanatra elkalandozott a figyelme/figyelmük és megtörtént a baj. Hiába volt tudatok összessége, együtt gondolkozó és mégis különálló lény/lények, egyikük az utolsó fázisban megváltoztatta a tervet. Csak egy egészen kicsit, a rábízott részfeladat egy egészen apró részét, de ez is megzavarta őt/őket.
Érezte/érezték hogy minden elromlott, kapkodni kezdett/kezdtek és egyre gyorsabban követték egymást a műveletek, a parancsszavak amikkel majd létrejön a következő mű.
Elkésett/elkéstek. A tudatok összessége, aki mégis egy volt, szinte korlátlan hatalmával már tudta/tudták, hogy ez a munkája/munkájuk menthetetlen, és jobb lenne ha inkább megsemmisítené/megsemmisítenék és valami újba fogna/fognának, de dacosan csak azért is kimondta/kimondták a végső szavakat, amivel útjára indította/indították az alkotást.
"Fiat lux!"
És lőn. Első nap.

2018. február 11., vasárnap

Túl Az Erdőn (önkritika)

Az előző, hasonló című bejegyzésért őszinte elnézését kérem mindenkinek. Teszteltem másokon is, és egyáltalán nem volt egyértelmű, mire gondoltam.
Először is a cím. A "Túl-az-erdőn" kifejezés (vagy valami hasonló) egy hely latin nevű elnevezésének durva fordítása, szóval Erdélyről van szó.
Innen már remélem egyszerűbb, hogy ki az a V. D. és hogy jön ide az ügyvéd.

Az olaszok már a spájzban vannak*

Az úgy volt, hogy amikor elkezdtünk volna építkezni, a szomszéd boszorkány néni nem írta alá a szükséges beleegyező nyilatkozatot, mert szerinte túl magas lesz a ház. És elfogja előle a napot.
Bezzeg amikor ők építették át a házukat panzióvá és sörözővé, az sokkal magasabb lett mint lehetett volna, és az TÉNYLEG elfogja a napot a következő udvartól.
Végül is csak kicsit csúsztunk miatta, sebaj.
 A panzió kezdetben egész jól működött, amíg a tulajdonos meg nem halt és az elején felemlített (most biztos forog, hűha!) hölgy vette át az üzemeltetést. (A stílusáról annyit, hogy ő döntötte el, hogy a betévedő vendégek milyen minőségű ágyneműt kaphatnak, tyúkokat meg úgy tartott, hogy reggel kihajtotta őket az utcára, és azok lerohanták a szomszédos kerteket. "Á, az én tyúkjaim nem olyanok!" válaszolt, mikor rákérdeztünk erre az eljárásra).
 A konyha és a söröző azonnal bezárt és a hely lassan-lassan felvette egy lecsúszott munkásszállás otthonos hangulatát. Volt olyan, hogy hajnalban a kommandósok ütöttek rajta az ukrán maffián, és egyéb vidám dolgok is történtek arrafelé.
 Ha ez nem lett volna elég, a néni is meghalt és a rokonok "távfelügyelete" alatt olyan egy-két évente valami komolyabb átalakítást végeztek. "Komoly" és "átalakítás" alatt azt értem, hogy kalapáltak, véstek és csörömpölve dobáltak le dolgokat nagy fém konténerekbe. Persze, nyilván ismerősök voltak a munkások, mert csak munkaidő után értek rá dolgozni - este 8 után, és hét végén, éjjel.
 Pár hónapja a házat megvette (a hírek szerint) egy olasz házaspár. Hogy mit terveznek, azt nem lehet tudni, de legalább ismét bontanak. Ezek legalább normál munkaidőben.
Ám hogy mit légkalapálnak hetek óta a pincében, arról fogalmam sincs. Lehet hogy alagutat ásnak? Bank nincs a közelben, se páncélterem, ez az ötletem kiesett.
Lehet, hogy minket akarnak elfoglalni? Pont a spájzba jutnának. Talán nekem is ásnom kéne, mint az Egri Csillagok***-ban, és a megfelelő pillanatban rájuk robbantani az egészet?
Mindenesetre szereztem egy dobot és némi borsót.****


* Fiatalabbak és külföldiek kedvéért: "A tizedes meg a többiek" című filmben hangzik el hasonló spájzos** mondat, csak oroszokkal. (A film arról szól, hogy a címben szereplő tizedes, kis csapatával próbálja valahogy túlélni a második világháború vége felé kialakult káoszt, valahol egy félig-meddig elhagyatott kastélyban, ahol hol oroszok, hol németek, hol nyilasok bukkannak fel, és náluk kell kimagyarázkodniuk hogy miért is vannak ott és mit csinálnak tulajdonképpen. És főleg: miért nem harcolnak és miért nem velük.)

** Nem tudom, de a "spejz" szó hallatán mindig valami kellemes borzongás fog el. Na jó, ez egyáltalán nem tartozik ide, de akkor is.

*** Eger ostrománál a törökök próbálkoztak hasonlóval, több-kevesebb sikerrel

**** Ha leteszel egy dobot és rászórsz egy marék borsót, jelzi ha a közelben döngetik a földet - csákányoznak, nagyobb sereg közeleg, Hannibál jön az elefántjaival, Józsi bácsi részegen elesett, stb.
A dob áthelyezésével egész jól meg lehet határozni a zaj irányát. Ilyen dob van kiállítva Egerben, a katakombákban is. (Közvetlenül egy emléktábla mellett, mely szerint volt amikor a törökök robbantottak először. Nekik is lehetett egy jó napjuk, ha már az az egész ostrom annyira nem jött össze nekik.)

2018. február 9., péntek

Ziiy

 Ziiy a Város második Köréből egy napon észrevette, hogy megrepedt a maszkja. Egészen apró repedés volt, oldalt az állánál; a tükrök között állva kíváncsian forgatta a fejét, ujjai, hosszú, aranykörmű ujjai végigsiklottak a sötét vonalon.
 Köpenye lobogott a szélben, a vörös, kék, arany kristálypaloták, a magas üvegpaloták, az áttört üvegtornyú paloták csillogtak a napon. A járókelők apró biccentésekkel köszönöttték egymást, Ziiy szíve ragyogott a libbenő selymek alatt.
Éjszaka furcsa álma volt. Egy városban sétált, szürke házak, kopott szürke, fehér, itt-ott márvány, fakó acélburkolatú házak között. Az emberek nem viseltek maszkot, elsiettek egymás mellett miközben mindenki láthatta a csupasz arcokat, egymás fakó arcát. A szürke házak árnyékában, lent a sima utcákon siettek, és üres volt a llekük, és üres volt a szívük és üres volt a szemük, de ők azt hitték, hogy boldogok.
 Az óra énekére ébredt, a virágok, az ezernyi színes virág, a vörös, arany, a kék virágok illata betöltötte a kristálypalotát, ami ragyogott a vörös homok felett. Ziiy mosolygott és megrázta a fejét. Ám a maszkja tovább repedt. Magasan a fülénél felkunkorodott és érezte hogy a szél, az illatos, meleg szél simogatja a bőrét, érdekes és mégis furcsán ismerős volt érzés. Csengőn felnevetett, nevetése zeneként áradt ki a mszk résén, rubin szeme játékosan megcsillant a zöld maszk nyílásaiban. Az üvegtorony csilingelve verte vissza a hangját, a remegő kristályokról csillanó színes fényben lángolni látszottak a selymek, ahogy lobogtak vékony karjai, ezüst, fonott karjai körül. Arany körme az álarc alá siklott és mielőtt meggondolta volna, mit tesz, a maszk levált az arcáról, apró zizzenéssel, mint a darázs szárnya, apró reccsenéssel levált és elszáradt levélként hullott a földre. A lány lenézett, döbbenten talán, ujjai végigsimítottak arcán, hosszú ujjai végigfutottak arcán, követték a lágy íveket. Élvezte ahogy az arany körmök siklanak az állán, a homlokán, követik a füle vonalát.
Mindig maszkot viselt, mint a többiek, maszkot, ha szomorú volt, maszkot ha aludt és maszkot, ha kék homokvitorlásával repült az üvegkastélyok között, színes villanások, csillogó színes, ezüst, sárga, narancs csillogás, fényfoltok a lobogó vitorlákon. És ismét felnevetett, hátravetett fejjel.
 Társai apró biccentésekkel köszöntötték, Ziiy lelke boldog volt és senki sem vett észre semmit. Nem tudták hogy most először vette le az álarcát és hagyta a kastélya, a magas tornyú, kristály, színes üvegkastélya földjén, nem tudták hogy a hullámzó selymek alatt dalol a lelke.
 Eszébe jutottak az emberek, a különös emberek az álmából, a különös emberek a szürke házak  között, az álarc nélküli, a siető emberek. Sajnálta őket, de most úgy érezte, tudja mit éreznek, érezte a gondolataikat, érezte sietős lépteiket. Úgy érezte ő is lehetne egy közülük, leplei és selymeit lecserélve ott lehetne azokon az utcákon, a szürke házak árnyékában.
 És az emberek nem tudták mit érez, csak aprókat bicentve köszöntötték, vidám maszkjaik, fehér és üveg, bíbor és arany, rubin szemű maszkjaik ragyogtak.
Ismét nevetett, vékony karjait kitárva, pörögve és szabadnak érezte magát. És a paloták, a vörös homokdűnék felett, az üvegtornyú Város, az áttört csipkés falú város tükörfalaiban a Ziiy, a lány a Város második köréből meglátta saját arcát, a maszkot, a rubin szemű, mosolygó szájú álarcot.


Hommage á Ray Bradbury

Túl Az Erdőn

Cara suis magister aspice

Pueri mei fizzle ex se non recte Et obscuratus est propter heri et familia scriptor advocatus novi (anglicus sanguis) et ventrem suum de habuisse.
Itaque placere quaerere praesertim in doctrina hodie in nocte

Sincere vestrum








* Tisztelt tanárnő!

Gyermekem a tegnapi napfogyatkozás miatt nem tudta rendesen kialudni magát, valamint a család új ügyvédje (angol vér) is megfeküdte a gyomrát.
Ezért a mai éjjelen kérem tekintsen el a tanításon való részvételétől

Tisztelettel: V. D.

Csak!

"- Miért - lobogtatta a papírját Szörnyeteg Lajos -, amikor a sorok szépen egymás alá vannak írva, és minden sor nagybetűvel kezdődik? Akkor miért nem vers?"

2018. február 8., csütörtök

Miss Entropy (usual symbol 'S')


Dolgok, mik tetteidből jőnek, egyesülve másokéival,
fraktálként forogva nyílnak ki.
Kiadva alakját a mindennek, mely alakot ad tetteidnek.
Az alakot, mely bár mindig változó, paradox módon mindig változatlan.
És az idő, mely nemhogy körbejár, de követi e végtelen alak széleit,
Ismétlődve, de soha visszatérve.
Kavicsként hullsz alá, apró hullámot vetve csupán.
S oly kevés kinek élte maradó változást hoz, eloszlik mind a többi,
nyomtalan.
Kinek elméje képes felfogni távol, messzi múltat, és jelent
Még ő sem értheti értelmét e műnek. Fel nem fogható.
Rend.
Alkotója, ki káosz egy részét formázta Világgá, még Ő sem.
Nem teheti véglegessé.
A káosz visszatér. Körbevesz mindent. Ősi forma,
rozsdafolt itt, ott szél mar kőbe. Homok lepi dicső ősök lábnyomát.
Nevük elfeledjük, tetteik tán nem is voltak. Elkopik az írás, mely mond hősi éneket.
Az Idő a Káosz, a mozdulatlanság halál…


Remember?

2018. február 7., szerda

A könyv(és cím-)tolvaj

Megvettem életem első elektronikus könyvét.


…beleírták a nevem, mint valami modern Ex Libris. Csak nem olyan szépen.
Aztán később a szövegben nyomatékosították, hogy ez tényleg az enyém, és csakis az enyém. Nem sokszorosíthatom (biztonsági másolatot szabad azért csinálni?), nem adhatom el, miután beleolvasok övék a lelkem, csak a szokásos.


 Természetesen (?) azonnal átkonvertáltam, mert bár az olvasóm mindenevő, de a Word  formátumot jobban tudja tördelni.

 Gondolhatod, hogy nem ez az első könyv a kis Bookie-n, de hogy akkor honnan van a többi? (Ööö...a többi több mint tízezer - de azért nem mindet a könyvolvasón tartom)
Egy részük, a klasszikus szépirodalom ingyen letölthető a hivatalos Magyar Elektronikus Könyvtárból. (Ez itt a reklám helye, hátha valaki kedvet kap az olvasáshoz) A többi meg…
 A legtöbbet egy ismerőstől kaptam, aki egy zárt könyvbarát csoport tagja volt. Könyveket digitalizáltak, majd kijavították a szkennelési és egyéb hibákat, ezután megosztották egymás között. Egyfajta Fahrenheit 451, Tűzőrség nélkül.
Eddig legalábbis.

…és csak pár száz forinttal került kevesebbe, mintha papíron vettem volna meg. (Ez ebben az esetben csupán akadémikus kérdés, mert már csak antikváriumban lehet előjegyezni. Hiába, aki átalussza a lehetőséget…)
Talán ezért van, hogy könyvet inkább klasszikus formában veszek. Papíron, bekötve, lapozhatóan, könyvszagúan. (Aztán nemsokára leszakad a födém a súlyuktól)

 Egyszer valami könyvkiadós illető azt nyilatkozta, hogy a könyvek elektronikus változatának drágábbnak kellene lennie, mint a nyomtatott papír alapúnak, és ezért különben is örüljünk, hogy ők - nyilván miután megtépték a szakállukat és megették a család macskáját - engednek az árból. El is magyarázta, de már nem tudom mi volt, mert ekkora nagylelkűségtől könnybe lábadt a szemem és nem tudtam figyelni. Gondoltam is rá, hogy adományt kéne gyűjteni, nehogy éhen haljanak és eltűnjön az e-könyv.
 Azért gondolj csak bele:
 Egy nyomtatott papír könyv is eljut nagyjából az e-könyv formátumig, de aztán kell hozzá mindenféle nagy gép, azoknak áram, meg Dél-Amerika az esőerdőkkel, bátor favágók, tinta, nyomdai munkások, büfé a gyárba, meg ebédlő (konyhás nénik, főleg!), teherautók amik kiszállítják, boltok, ahol eladják… És ezek mind-mind pénzbe kerülnek.
 Az e-könyvet meg felteszik valami szerverre, kifizeted, letöltöd (saját áram, a szervert meg biztos hogy leírják az adóból, mert költség), ennyi. És nem kell másikat gyártani, korlátlanul van. Se papagájt nem kell hozzá ölni, se konyhás nénit felfogadni, se benzint égetni.
 Akkor miért nem kerül sokkal kevesebbe, ha elektronikus? Mert csak.
Utánanéztem azért és azt találtam, valaki azzal indokolt, hogy a papír könyveknek 10% az összes gyártási költsége (tudod, fák, papír, szállítás, ellenméreg a mérges indiánok még mérgesebb nyilai ellen, ilyesmik) de sokkal alacsonyabb a forgalmi adója, így elektronikusan kell többe kerülnie. Elgondolkoztató.
A Zemberek meg alig olvasnak. Se papíron, se sehogy.
 Nem lehet hogy valaki kicsit mohó? Csak egy picit?
…de lehet hogy csak az irodalmi Nobel-díjjal járó pénzt kell összeszedni valahogy.

2018. február 6., kedd

Falcon Heavy

Hű. Nem is tudom, mit mondjak. Megcsinálta.




Nem kicsit izgultam, egészen végig. Felszállás előtt úgy volt, hogy lehet hogy felrobban az egész. De nem!!!


…és ahogy a két rakéta teljesen egyszerre leszállt… mint valami balett. És csak nyolc perc telt el a kilövés óta!
Tiszta libabőr vagyok még most is!
 Persze Elon Musk félelmetesen jó fej. Nem elég, hogy csak úgy kitalálta, hogy márpedig űrhajót épít, aztán fellőtte a kocsiját, de ahogy a kabrió kiért az űrbe, David Bowie-t kezdett játszani. A drónhajó, ahová a középső rakéta szállt le, pedig az "Of Course I Still Love You"* névre hallgat..
És mi volt a kocsi műszerfalán, a középkonzol kijelzőjén?

Don't panic!

A világ leggyorsabb gépkocsija (és tényleg!)

Á, teljesen kész vagyok.
Ha nem nézted, sajnálhatod (na persze, ott van a Youtube-on, ha meggondoltad magad)

* Ez egy harci űrhajó neve, aki a testvérhajójával - Just Read the Instuctions - együtt szerepel Iain M. Banks egyik "Kultúra" sci-fijében. A Space X másik drónhajója - milyen meglepő - a "Just Read the Istructions"

Our "weird" language


A profi (V-004)

 Kilépett az ajtón és balra fordult. Az egyik lábát húzta, egy pár évvel ezelőtti, kissé félresikerült bevetés utóhatásaként, de ez egyáltalán nem korlátozta semmiben. Sőt, még az általa választott álcának is jót tett. Közömbösen nézett fekete műanyag keretes szemüvegén keresztül, néha-néha hunyorogva pislogott.
 A középkorú férfi emberfeletti intelligenciájának még csak nyoma sem látszott az arcán, és ez így is volt jól. Beláthatatlan következményekkel járna, ha idő előtt felismernék. Talán az egész Föld sorsa, a szabad világ, a demokrácia jövője függ ettől. Nélküle a civilizáció a káoszba, a sötétségbe csúszna vissza.

Még közvetlen környezete sem tudhatta titkát. A látszólag agglegény, magának való alak, aki mogorván fogadja a köszönéseket és necc szatyrában két naponta olcsó bort visz haza a Közért-ből. Esténként sokáig látták az ablakából kiszűrődni a televízió színes villódzását.
 Bár hosszú évek óta köztük élt, szomszédai nem is sejtették, hogy a kívülről - és az igazat megvallva, belülről is, mert bár senkit nem hívott be, de fő az elővigyázatosság - szakadt, málló vakolatú ház valójában titkos támaszpont, mindenféle csúcstechnológiával és lehallgathatatlan telekommunikációval felszerelve.
 Egyszer egy ellenséges ügynökségnek sikerült a szomszédba telepítenie egyik emberét. A látszólag loncsos és elhízott, ötvenes nő - képzett bérgyilkos, hírszerző és behatolási szakértő, akit egyenesen az orosz balettből szerveztek be és formáltak halálos fegyverré az álcázás ottani mesterei - egészen a konyháig jutott azzal a fedőtörténettel, mely szerint sütött egy kis pogácsát és kóstolót hozott a magányos férfinek. Miközben aggódó arccal körülnézett és megjegyezte, mennyire hiányzik egy asszony a házból (és e közben nem átallott sokatmondóan hősünkre kacsintani), apró lehallgató készüléket helyezett el.
Hazafelé sajnálatos baleset érte: valahogy a lába alá keveredett egy macska (idomított jószág). Elesett és beverte a fejét, ami olyan szerencsétlenül sikerült, hogy sérült a memóriája is. Az utolsó fél órát teljesen elfelejtette, sőt, ettől kezdve a fedőszemélyiségét hitte valósnak és a következő tíz évben házmesterként tevékenykedett a környéken. Ügynöksége végleg lemondott róla.
 Különben a kis poloska semmi értékelhető információt nem továbbított. Hiába, egy profit nem lehet puszta külsőségekkel megtéveszteni.

 A férfi az utcasarokhoz érve nehézkesen lehajolt és nagyokat nyögve újra kötötte a cipőfűzőjét. A megbeszélt jelek. Bal: minden tiszta. Közben lopva körülpillantott. Nem követték, ugyanakkor tudta, hogy háttér team-je műholdon keresztül észrevehetetlenül figyeli minden mozdulatát.
 Lassan a célterületre érkezett, érzékei kiélesedtek. Az időzítés ilyenkor létfontosságú, tudta jól, és nyelvével megérintette a zápfogába épített ciánkapszulát. Kötelesség. Bármikor képes lenne feláldozni az életét a küldetésért. Élve őt el nem fogják.
Két társa éppen ebben a pillanatban érkezett, a tervnek megfelelően. Ők se ma kezdték. Egyikük arcán a borosta hosszú heget takart.
Egy apró biccentés, minden rendben. E nélkül a jel nélkül lefújják az akciót és mindhárman feltűnés nélkül beleolvadnak a tömegbe.
Ez volt a kritikus pont, ez után már nem lehet visszafordulni.  Siker vagy kudarc, élet vagy halál. Egyszerre léptek be, egymástól pontosan kimért, meghatározott távolságra. A bentiek közül senki sem figyelt fel rájuk.
- Legalább jól indul - gondolta a szemüveges férfi.
A zsebébe nyúlt, ujjai megnyugtatóan zárultak össze a tárgy körül. Harmadik, megtermett társa látszólag szórakozottan kigombolta a kabátját, hogy szükség esetén azonnal hozzáférjen a felszerelés további részeihez.
A férfi felegyenesedett, ahogy a csoport másik két tagja is. Álcájuk lehullott róluk, és begyakorlottan, egyszerre rántották ki a kezüket a zsebükből. Hosszú évek képzése, a végtelenül ismétlődő gyakorlás és a terepen szerzett tapasztalatok összessége volt benne ebben a mozdulatban.
- Jegyeket, bérleteket kérem ellenőrzésre!
…és elszabadult a pokol.

2018. február 3., szombat

…meanwhile…

- Is God black?
- Yes, she is.

Really, just look around in the world. Do you think it was built by a man?

2018. február 2., péntek

Álmok

Azon a napon Mikah professzor utoljára öltötte fel jól begyakorolt, megnyugtató mosolyát. A szobába belépő nő láttán ez a mosoly egy picit szélesebbre változott.
- Üdvözlöm, Ms…
- Miss, ha kérhetem - vágott szavába a nő - Miss Frit.
- Természetesen, Miss Frit, elnézését kérem. Kérem foglaljon helyet. Vagy ha esetleg Freud…
A nő felemelte a kezét és a férfi elhallgatott.
- Köszönöm, nem hiszem hogy az én esetemben lényegesek a körülmények. Annyi szakembernél megfordultam már, igazán nem feszélyez a környezet. - ezzel helyet foglalt a férfivel szemben levő fotelben és könnyedén keresztbe rakta hosszú lábait - Sok jót hallottam önről és igen remélem, hogy segíteni tud nekem.
A professzor enyhén felhúzta a szemöldökét. Nem kerülte el, hogy a nő a "nekem" szót használja, a megszokottabb "rajtam" helyett.
- Természetesen minden megpróbálok, de - kis szünetet tartott - tanult kollégáim nyilván ugyanezt mondták önnek. - kicsit előredőlt, éppen annyira, hogy ne legyen fenyegető, de figyelmesnek tűnjön. Hosszú szakmai gyakorlattal és klinikai tapasztalattal a háta mögött a férfi szinte ösztönösen hangolódott rá a pácienseire.
A nő egy pillanatra lehunyta a szemeit, majd egy lassú sóhajjal felnézett. A pszichiáter észrevette, hogy mennyire vörösek a szemei, amit a sötét kontúr, a hosszú fekete szempillák és a - szerinte - szándékoltan halványra sminkelt arc még jobban kiemelt. Sírt volna?
- Professzor úr… - most a férfin volt a sor, hogy félbeszakítsa a másikat - Kérem, Miss Frit! Bár a pácienseim professzor úrnak szólítanak, de azt hiszem kényelmesebb lenne, ha John-nak szólítana. Már amennyiben nem tartja túl közvetlennek. Véleményem szerint segíthet, hogy közelebb kerüljünk egymáshoz… természetesen szakmai alapon. Lehetséges hogy hosszabb ideig együtt kell dolgoznunk az ön problémáján.
A nő hálásan elmosolyodott és a férfi észrevette, hogy amit sminknek vélt, az valójában sápadtság.
- Köszönöm… John. Ön pedig hívjon Alia-nak.
Mikah professzor aprót biccentett, majd felvett egy arany töltőtollat.
- Alia, problémát okoz, ha jegyzetelek? Tudja, ez nálam megszokás, és mint minden ember, egy kicsit én is a megszokásaim rabja vagyok. A pszichológusom mondja is mindig…
Alia felnevetett - Na de John, ne mondja hogy a pszichiáterek is járnak pszichológushoz!
A férfi ártatlan arrcal vállat volt - Inkább, mint pszichiáterhez, már bocsánat. Remélem nem sértettem meg.
A nő mosolyogva megrázta a fejét - Dehogy, hiszen tudom hogy csak tréfál.
Dr. Mikah felvett egy mappát és kihalászott belőle egy lapot. - Lássuk akkor, Alia. Rossz álmok, ahogy olvasom?
- Nem, nem csak rossz álmok. Szörnyű álmok.
- Mesélne róluk?
A nő lebiggyesztette az alsó ajkát - Olvasta a papírjaimat.
A férfi bólintott - Természetesen, de mindig jobb, ha a pacienstől hallom a történetét. Tudja, ez segít elfogulatlanul, nem a kollégáim megfigyeléseire alapozva véleményt alkotnom.
Alia bólintott és pár másodpercig befelé figyelt.
- Azt hiszem klausztrofóbia.
- Klausztrofóbiás?
A nő felnézett, furcsa mosoly játszott az ajkán - Ugyan, dehogy. Épp ez az, hogy nem. De azok után az álmok után… mintha valahogy átterjednének a valóságra.
A professzor még jobban előredőlt. Kezdte valóban érdekelni a nő.
- Ezekben az álmokban mindig valami szűk helyen vagyok. Eltemetve a föld alatt, egy barlangjáratban vagy egy leomlott alagútban. De nem a fulladástól félek, hanem hogy örökre ott maradok, minden remény nélkül, egyedül. És olyankor nem halhatok meg. És csak várok valamire, hogy valaki értem jön, szólít, de tudom hogy sosem fog bekövetkezni.
- Ezt úgy érti, hogy nem hal meg az álmaiban? Soha nem érzi, hogy meg fog halni?
- Nem. Úgy értem hogy halhatatlan vagyok. Hogy még a halál sem adhat megkönnyebbülést. Örökre bezárva, a végtelenségig… - hangosan felsóhajtott - Ilyenkor mindig felriadok, félek hogy néha sikítok is, bár erre nem emlékszem. És csak fekszem a sötétben, és akkor úgy érzem, hogy az álom valóságos. Hogy tényleg éppen ez történik, vagy történni fog velem. Aztán próbálok újból elaludni, de egyre csak szörnyűbb lesz, egyre szűkül körülöttem a tér. Hogy már mozdulni sem tudok.
- És reggel, mikor felkel, a világosság és a tudat, hogy csak álom volt, nem segít?
- Egyáltalán nem. Olykor napokig az álmaim hatása alatt vagyok, és folyamatosan azt érzem, hogy ez nem a valóság. Megőrültem, és a körülöttem levő világ csak hallucináció.
A professzor felnézett a papírjából, amire eddig jegyzetelt. - Próbálkozott  már alvásterápiával?
A nő legyintett  - Képzelheti, az volt az első. Mindenki csak a vállát vonogatta, azt mondták, valami gyermekkori trauma - felemelte a kezét - És nem, semmi ilyesmi nem ért. Nem zártak szekrénybe, sötét helyre, nem szorult be a fejem a kiságy rácsai közé. Mondtam, általában egyáltalán nem vagyok klausztrofóbiás, csak ilyenkor, az álmaimban és a következő napokon.
- Mit szólna a hipnoterápiához? Jó klinikai tapasztalataink vannak alvászavarok esetében.
A nő a szemébe nézett. Mintha szikrák csillogtak volna a szemeiben - Eddig nem bíztam senkiben annyira, hogy belementem volna, de úgy érzem, John, hogy ön megfelelő erre. Magában megbízok.
Az orvos elmosolyodott, érezte a nő felé sugárzó bizalmát - Mikor kezdhetjük? Valóban felkészült?
- Akár most is. Essünk túl rajta.
A férfi barátságosan rámosolygott - Nem lesz semmi hókuszpókusz, sem inga, forgó kerék, se óraláncon lengetett zsebóra. Bekapcsolok valami zenét, addig helyezkedjen el kényelmesen és lazítson.
Alia hátradől a fotelben, fejét megtámasztotta a támlán miközben a férfit figyelte, aki a lejátszóval ügyködött - Keleti zene, szóljon ha mást szeretne.
- Tökéletesen megfelel, szeretem amit hallok. Valahogy otthonosan érzem magam tőle.
- Ez a cél - mosolygott a férfi - és most csak rám figyeljen. Lazítson, álmosságot fog érezni és megpróbálom felidéztetni önnel az egyik álmát. De ne féljen, ébredés után nem fog emlékezni rá. És én is ott leszek önnel, most nem lesz egyedül. Segítek kijutni, ha kell. fogom a kezét, beszélek önhöz. Lassan számolni fogok, és ötvennél elalszik. Egy… kettő…
…és ötvennél a sötétben a lámpa szelleme, az ifrit felnyitotta az őrület tüzében lobogó vörös szemeit…

2018. február 1., csütörtök

A kígyó szeme*


 Amikor felszállt a vonatra, még egészen normálisnak tűnt, persze csak ha belevesszük a korai időpontot (hajnali négykor BÁRHOVÁ utazni? Nooooooormális?) és a gyorsan ellenőrzött bolygóállásokat - Mars a Skorpióban -, még csak ez kellett…
 Valamiért két állomáson keresztül sikeresen elfojtotta belső energiáit, de ezután kitört belőle a valódi természete. Elővett valahonnan egy telefont és a szerencsétlen készüléket zsebrádióként a füléhez szorítva (nem elég erősen, szerintem) annak minden elérhető hangerejével roma lakodalmast kezdett hallgatni. Majd énekelni is, egy Megasztár-előválogatóból kiesett önjelölt zseni tehetségével és határozottságával ("Én jó vagyok, csak a szemét zsűri nem érti a művészetemet"). A "ZS mínusz" szintű, aluljárós-szintis-dobgépes kategóriájú izék között a nosztalgiától könnyes szemmel ismertem fel egy régi dal nőiből férfivé igazított változatát* amit utoljára harminc éve hallottam, tábortűznél énekelve. Már akkor is pocséknak tartottam.
 Picivel, de alig kibírható idővel később ezen dolgok elkövetője felszedelőzködött és az ajtónál folytatta áldozatosnak nem tekinthető cselekedetét. Hurrá, remény.
De nem. Annyi változott csak, hogy onnantól kezdve időnként elégedetten végigpillantott kényszerű közönségén. Ha elismerésre várt, mehetett volna a tehetségkutatóba is. A zsűritagok mégis csak kevesebben vannak, mint az utasok reggelenként, szóval humánusabb lett volna (Hoppá, a feltételezett zsűritagoktól most érkezett egy tiltakozó levél, nem is értem hogy).
…és természetesen a végállomásig utazott. Szerencsémre onnan már van más útvonalam is.

Második dobás

 A nap szépen indult. Nem mondom hogy madárcsicsergés is lett volna, azoknak van annyi esze, hogy ilyenkor még alszanak. A bagoly meg a denevér viszont nem csicsereg vagy énekel. Mosómedvék sem szöszmötölnek a szemeteskukáknál, mint nálunk kevésbé szerencsésebb helyeken.
A vonat látszólag rendben. Csak a szokásos törzsközönség, ezért a könyvembe mélyedek ("Domos servorum dicimus animal mortale thesis lamia et", Bernardus testvér műve, első kiadás, esetleg később megbeszéljük). Ez a nyugalom egészen a második állomásig tartott***. Nem, nem kelt fel a Nap. Rosszabb.
 A fejem felett megszólalt (majdnem azt írtam "felcsendült", még mindig hatás alatt vagyok, bocs) az ismerős lakodalmas.
Azt hittem, a múltkori megesett-lányos volt mindennek az alja, de nem. Most régi és nyálas diszkózenék mentek, a szokásos roma stílusban éneklős feldolgozásban. Vagy inkább lerontásban.
 Üdvözült (illetve gonosz) mosollyal a táskámba nyúltam, miközben a velem szemben ülők tekintete üvegessé vált, elővettem a fülhallgatómat és a lejátszót. Belenyomtam a fülembe (nem a lejátszót).
 @#%!! (ez az, amikor a képregényekben valaki csúnyát mond, vagy -gondol). Az átkok miatt, amikre akkor gondoltam, ott lent azonnal felterjesztettek a "Hónap dolgozója" címre, és gyorsan oda is ítélték, mert tudták hogy senki sem versenyezhet ezzel a pár kifejezéssel. Néhánynak közülük csak pár kihalt nyelven lett volna értelme, az azokat használó civilizációk éppen hasonlók miatt hullottak alattuk megnyíló fortyogó vulkánok kráterébe, süllyedtek az óceánba, avagy váltak kővé, sóvá, bármi mássá ami ciki, ajkukon a befejezetlen szavakkal, kinek-kinek érdemei és hitvilága szerint.
Az érintett egy körből kimaradt jó pár körrel lejjebb került a jól megérdemelt helyén, ahol és ahogy a jó Dante megírta volt.
Igen, az elemek.



* "Snake eye", kígyószem: van egy kockajáték, ahol a két kockával dobott dupla egyest hívják így. Nyerő dobás.
Mindenhol máshol, egy kockával, nem ennyire jó. Sőt. Megismételve főleg nem.

** Az egyes szám első személyben előadott, kissé tanmese stílusú eredeti dal arról szól, hogy az illető lány egy szép nyári napon megismerkedik egy "csini-csini huligán" sráccal, akivel némi alkoholos italok elfogyasztása után (erre, ahogy emlékszem, csak következteni lehet) kellemes éjszakát tölt együtt. Reggel, fejfájással (na ugye!) ébredve a lány konstatálja az illető teljes hiányát (jellemzően fogalma sincs, ki lehetett). Majd, kilenc hónap múlva, némi időzavarral "újra itt a nyár" és egy nem megfelelően kezelt gólya, mint szimbólum, meghozza az apró "csini-csini huligánt". Namármost ha ugyanez férfi főszereplővel történik, a madár emlegetése teljesen irreleváns.
Nem is tudom, hogy szólna ugyanez az olaszoknál vagy a franciáknál. Káposztával biztos sokkal vidámabb.

*** A település - többek között - a közelében található, csökkent képességűeket ápoló intézetéről híres. Egyszer együtt utaztam a Szondi-tesztben szereplő összes emberrel. És velük volt a jó doktor úr is, mint felügyelő. Ők is ott szálltak le.