2019. augusztus 4., vasárnap

Rokon lelkek

…éppen a "Lucifer"-t nézem az irodában ("Ha valamire nagyon vágysz, nyugodtan tedd csak meg" - L. Morningstar), amikor felhív a közvetlen főnököm (aki különben "most-azonnal-kapcsold-ki" és "este-feltétlen-kapcsold-vissza-leállás-előtt" féle):

KF: Szia, ki kellene kapcsolni, izé… Lécci.
ÉN (nagyon kedvesen, köszi Mazikeen): Hát hogyne. Fél óra múlva lesz rá emberem, aki megcsinálja. Kábé.
KF: Persze, persze és ráértek reggel visszakapcsolni.

Hű, jó a sorozat, telefonon is átmegy…

2019. július 29., hétfő

Daedalus és Icarus

A fiúról, aki lezuhant, buszt, az apáról gyógyszert neveztek el, hogy ne legyél rosszul ha az előzőn utazol…



…legalább az érzés a családban marad.

2019. július 28., vasárnap

Mixed Sports

Ezt a labdát egy minigolfpálya mellett találtam.


...olyan 300 méterre.

Kezdőütésnek nem is rossz.

2019. július 27., szombat

38+

...sose fuss busz után.
Mármint a megállóban már bent álló buszhoz ne fuss.
Soha.
Esetleg eléred, miközben már záródik az ajtó. Hurrá.
...a futástól sok levegőre van szükséged.
Ám nem tudhatod előre, kik vannak már a buszon.
Belégzés. Kilégzés. Belégzés. Gyorsan, mélyen.
...érezhetően vannak, akik már egy jó ideje nem jártak a fürdőszobájukban.
Sose fuss busz után.

2019. június 7., péntek

Délután

Ismered az érzést, amikor leülsz pár percre a kanapéra pihenni és órákkal később ébredsz, elgémberedett nyakkal és macskával az öledben?

2019. május 30., csütörtök

"Langy esők jönnek"

  Van ez az El Nino meg a globális felmelegedés és hasonló (szeretett kormányunk által egyszerűen csak liberális maszlagnak titulált) dolgok. Lényeg, hogy így, május végén folyamatosan esik.
Kezdem magam a Száz év magány egyik szereplőjének érezni, na.
  Tegnap persze akkor kellett elindulnom, amikor a legjobban esett. Esett? Szakadt, széllel súlyosbítva. Tehát körülbelül a tizedik lépésnél ázott át a cipőm.
Közben persze leginkább arra vigyáztam, hogy a hátizsákom ne ázzon el, így inkább én.
Az utcánk, a mellette levőkhöz hasonlóan persze nincsen csatornázva esővíz ellen, ezért olyan tíz centi mély áradat hömpölygött lefelé. Az alsó keresztutcában viszont állt a víz, lehetett volna vizes vb-r rendezni. És a remek, nemrég átadott körforgalom... Kihagyhatatlan és megkerülhetetlen, egy sóhaj után lábszárközépig gázoltam a vízben, valamit valamiért, bent úgyis van váltóruhám és -cipőm, ezek meg csak megszáradnak tizenkét óra alatt...
...próbáltad már, milyen csurom víz (és eleve feszes) farmerben mászkálni? Vagy csak simán üldögélni a HÉV-en? Pffff... És mibe törlöd a nedves kezed, ha telefonálni akarsz?? Ilyenkor kicsit visszasírom a kis uszonyos Ericssont.
...és amikor végre kibújok a cuppogó cipőmből és nedves lábnyomokat hagyok a szőnyegen, na akkor jövök rá, hogy persze száraz zokni nincs nálam.

2019. április 16., kedd

Notre Dame

Tegnap este kigyulladt és elég rendesen leégett a Notre Dame. Igen, Párizsban :(
Szörnyű veszteség még akkor is ha a műtárgyak és kincsek majdnem mindegyike biztonságban van.
Maga az épület úgy néz ki, hogy megmenekült.


Rengeteg felajánlás érkezik mindenhonnan.
Én csak pár régi képpel tudok hozzájárulni. Ezeket én készítettem, anno














2019. március 22., péntek

12 baktun, 19 katun, 19 tun, 17 vinál, 19 kin, 0 iztun*

 N. úr szokás szerint reggel hétkor ébredt. Egy rövid percig lehunyt szemmel elmélkedett, majd kinyitotta a szemét és felsóhajtott. Mennyi ideje is? Már rég nem számolta a napokat.
Felkelt, lábait bebújtatta papucsába, ami az ágy mellett várta. Nem is kellett keresnie, a hosszú megszokás gyakorlatával cselekedett. kicsoszogott a fürdőszobába megmosakodott és alaposan, kényelmesen megborotválkozott.
Miközben az arcát törölte, pár másodpercre a tükörbe nézett. Egy másik N. úr nézett vissza rá, öregedő megereszkedett arc, ráncos homlok, vizenyős szemek. Az előző reggel óta nem változott semmit. Ez is valami, gondolta, a megnyugtató állandóság.
Felöltözködött, inget húzott, megkötötte a nyakkendőjét majd felvette a zakóját. Gondosan eligazította a mellzsebéből kikandikáló kendőt. Régi, elavult szokás, de nem zavarta. Elegáns, tudta, az ő korában hányan mondhatják el ezt magukról?
Felvette hosszú, fekete kabátját, a kalapját és az aktatáskáját megmarkolva kilépett a bérház folyosójára. Kicsit csörömpölt a kulcsaival miközben bezárta az ajtót, a zaj halkan visszhangzott a gangon. Csupasz, keramittal borított udvar. Közeledett a tél, a növényeket már lehordta a pincébe a házmester. N. úr egyenesen maga elé nézve, határozott léptekkel végigkopogott a lépcsőkön, ki a kapun és sietősen elindult.
 Pár sarokkal odébb betért megszokott kávéházába. A reggeli, első kávé és hozzá valami péksütemény, miközben végigfutotta a kedvenc reggeli lapját. Semmi érdekes... pár baleset, egy ismert díva lemondta az előadást személyes okokra hivatkozva (N. úr rosszallóan megcsóválta a fejét), kisiklott egy villamos egy másik városban, néhány szekta már megint világvégét jósolt, ráadásul aznapra. Nevetséges! N. úr nem szerette ha felzaklatták. Összehúzott szájjal tette le a lapot, a pénzt letette az asztalra majd távoztában röviden biccentett a pincérnek.
 A hivatalban a szokásos nyüzsgés fogadta. Felakasztotta a kabátját, fölötte eligazgatta a kalapot, a táskát nekitámasztotta az íróasztala jobb oldalának, majd elégedetten leült papírjai, tollai, stemplijei és egyéb irodai holmijai közé. Semmi sem változott, csak az elintézetlen iratok kupaca növekedett kissé, elérve a tegnap reggeli szintet. N. úr munkához látott.
Pontosan délben - nem is kellett felnéznie a faliórára - letette a bélyegzőt és kissé kinyújtóztatta a vállait. Ebédszünet. Miközben a kabátját vette, hallotta, hogy a munkatársai közül többen is a világvégéről beszélgetnek, ami - szerintük - délután fél egy körülre várható. Egy nagyhangú kolléga fennhangon ecsetelte az eseményt, bőszen gesztikulálva közben és szuggesztív képekkel mutatta be, mi várható. Épp mikor N. úr melléjük ért, tört ki belőle a nevetés. N. úr félrenézett és kitolakodott mellettük az irodából.
A kávéházában, a kedvenc asztalához leülve nem is kellett a pincérnek intenie, az máris megjelent az aznapi menüvel. Erőleves, majd marhapörkölt nokedlivel. N. úr lassan evett, minden falatot alaposan megrágott, és közben nem gondolt semmire. Szódavízzel öblítette le az ebéd utáni kávé ízét. Mint oly régóta, nap mint nap.
 Míg a munkahelyéről hazasétált, fel sem pillantott, így nem is láthatta a szürke, gomolygó felhőket, amik teljesen ellepték az eget. Esni kezdett a hó, N. úr fázósan összehúzta a nyakánál a kabátját. Otthon megvacsorázott: kenyér, kis felvágott, sajt, tea majd aludni tért. Szinte sosem álmodott.
 A lény, aki talán angyal volt valamikor, belenézett az üveggömbbe, amit épp az előbb rázott meg. Fehér pelyhek kavarogtak benne, ellepték az apró házakat, az apró, siető alakokat.
Mosolyába egy kis szomorúság is vegyült. Mennyi ideje már, gondolta, és letette az immár fehéren gomolygó gömböt a hosszú sorokban álló többi közé, majd felvette a következőt. És nem is sejtik, hogy ugyanazt történik velük minden nap. Minden egyes elátkozott napon, az Utolsó Ítélet óta.

*  2012.12.21, a maja naptár utolsó napja. Ez a bejegyzés akkor és arra az alkalomra íródott

2019. március 18., hétfő

Hirdetés

KÉRJÜK A TISZTELT BETEGEKET, HOGY A KIHELYEZETT SZÓRÓLAPOKAT HAZAVINNI ÉS ELOLVASNI SZÍVESKEDJENEK, NEM PEDIG ÖSSZEGYŰRNI, ESETLEG CSÁKÓT VAGY PAPÍRHAJÓT STB. KÉSZÍTENI BELŐLÜK.

KÖSZÖNETTEL AZ INTÉZMÉNY DOLGOZÓI