2018. március 31., szombat

Néha jó lenne 2. / Sometimes it would be nice - part 2

…néha viszont az lenne jó, ha író lennék.
…vagy legalábbis rendesen tudnék írni. Ezen nem a betűk felismerését és használatát értem, hanem azt, hogy kellő szókincs birtokában és elfogadható stílusban - ami esetleg még élvezhető is - le tudnám jegyezni a fejemben levő izét, ami gondolatok helyet ott kavarog.
Meg azt is, hogy talán nem kellene huszonötször huszonhatszor visszajavítanom a félregépelt betűket. Szerencsére ez itt nem látszik meg, ezért is írok papír helyett ide. Különös módon papíron nem keverem a betűket… van olyan hogy "disztypia" (dis+type)?
Tiszta disztópia…
…vagy csak gyakorlás kérdése?

…néha jó lenne írónak lenni.
Egy igazi író vajon elsírja magát a saját maga által kitalált karakter sanyarú sorsa miatt (mint ahogy néha én)? És forog álmatlanul, ha a hőse bajba kerül, netán meghal? Van lelkiismeret furdalása?

…néha jó lenne írónak lenni.
Itt-ott a világban léteznek mindenféle író képző tanfolyamok, ott nyilván lehet sok mindent tanulni. Szeretnék részt venni egy olyanon.
…aztán persze ugyanúgy írnék, mint előtte, és ha nem sikerülne a "mű" akkor morognék, hogy miért nem tartottam magam a tanultakhoz.
Bezzeg ha sikeres lenne, akkor meg azért, hogy biztos mennyivel jobb lehetett volna, ha úgy csinálom, ahogy tanultam…

…néha jó lenne írónak lenni…
…bár azt sosem értettem, hogy mit is csinál pontosan egy írókör. Addig rendben, ha a többiek már híres írók, mert akkor rá tudnak mutatni a stilisztikai és egyéb hibákra.
Persze csak ha nincsenek maguktól elszállva, mert akkor minden másra is rámutatnak, amit ők nyilván máshogy írtak volna, épp ezért máshogy KELL írni - szerintük - és ezzel egy kezdő író kedvét teljesen elveszik mindentől.
…aki bánatában otthagyja az egészet és elmegy péknek, vagy önállóan ír egy igazi depressziós és sikeres antiutópiát, amiben híres írók rekednek valahol a világ végén, távol a civilizációtól, és szépen lassan megeszik egymást. Az utolsó meg magányosan éhen hal. Vagy kínok közepette, rengeteg szenvedés után pusztul el.
És valahogy hasonlít az írókör vezetőjéhez, még a szemüvege kerete is stimmel, meg a kis anyajegy a bal fülénél, de ez természetesen csak a véletlen műve.

…néha jó lenne írónak lenni.
Nem kellene időre bejárni dolgozni, bár mindenki a saját maga legkeményebb hajcsárja tud lenni. Bár az is igaz, hogy fix fizetést se igen kapnék, kivéve ha már híres vagyok. De híresen és gazdagon sokkal nehezebb átérezni a problémákat és hitelesen visszaadni.
 Olyat könnyű írni, ami csupa cukor meg happy end, tele van vele minden és valószínűleg elég kiterjedt olvasótábor is tartozik hozzá, na de mégis. Az olyan iparosmunka, mégsem alkotás.
De komolyan: mennyire megerőltető kitalálni egy olyat hogy… ööö… a főhősnő (persze, főhősnő kell, az jobb) aki szegény/elcserélt/elszegényedett arisztokrata/üldözött szemtanú, bajba keveredik - nem túl nagy bajba, persze, még a végén úgy marad -, esetleg bántják is (éppen csak picit, hogy ne viselje meg senki lelkét), akár még a körme is letörik… na szóval szegény főhősnő mindenféle kalandok után - amikhez hogy, hogy nem be kell járnia a Föld legcsodálatosabb tájait, éhezve, fázva - találkozik élete szerelmével aki kalóz (a becsületes fajtából, olyan "megélhetési Robin Hood") vagy herceg inkognitóban, esetleg gazdag, fiatal egyedülálló milliomos, aki meglátja a kissé leharcolt nőben élete szerelmét, megmenti  és belelovagolnak a naplementébe. Vagy belevitorlásoznak, vagy akármi.
Az se baj, ha a megmentő férfi egy egészen picit rossz fiú, a történet végére és a főhősnő hatására úgyis megváltozik és átmegy minden rózsaszín nyálba. És mostanában kell bele szex is, a picit vadabb és perverzebb fajtából, amit az ártatlan főhősnő (igen, igen, mindezen viszontagságok között képes ártatlan maradni) természetesen azonnal megkedvel, elsőre, hát persze.
 Nem, egy történetnek valami tanulságának is kell lennie. Legalább annyinak, hogy ha a szőke, kékszemű, gyönyörű és természetesen ártatlan főszereplőnőt egy város feldúlása és az egész lakosság lemészárlása közben elrabolják a kegyetlen maláj kalózok, szóval ezek után nem sok esélye marad, hogy később fehér ruhában mehet férjhez a fehér lovon a megmentésére érkező lovaghoz.

…néha jó lenne.

***

… sometimes it would be good if I were a writer.
… or at least if I could write properly. This is not about recognizing and using letters, but because I have the right vocabulary and in a reasonable style - which might even enjoy - I can record the stuff in my head what's there instead of mind.
And maybe I should not correct the misspellings in twenty-four twenty-six times. Fortunately, this is not visible here, so I'm writing here instead of paper. Strangely enough, I do not mix letters on paper ... is there such a "distype" (dis + type)?
Pure dystopy …
… or just need some practice?

… sometimes it would be good to be a writer.
Does a true writer mourn and cry for the sordid fate of a character invented by himself (as I sometimes do)? And did it spends sleeplessly in the night if it’s hero gets in trouble, or dies? Does it has pangs of conscience?

… sometimes it would be good to be a writer.
Here and there are all types of writing courses in the world, there is a lot to learn about there. I want to take part in one.
... then I would write the same way as before, and if the "opus" did not succeed, I wondered why I did not hold myself to the lessons I learned.
Bit if it was successful, then I wondered how better would it be if I did it as I learned ...

… sometimes it would be good to be a writer …
… although I never understood what a "writer's group" was doing exactly. It's okay if the others are famous writers because they can point to stylistic and other flaws.
Of course, only if they are not away from them because they point out everything else they would otherwise have written, so that's why they MUST be different - they say - and they takes completely the temper of everything from a novice writer.
… who, in sorrow, leaves it all and goes to be bakerman or writes for a true depressed and successful antiutopic story in which famous writers are lurking somewhere in the end of the world, far from civilization, and nicely savoring each other. The last one is lonely to death. Or, in the midst of pain, he will die after much suffering.
And somehow it resembles the writer's head, even the frame of his glasses, and the little mole on his left ear, but, of course, these are just a coincidence.

… sometimes it would be good to be a writer.
I do not have to go to work for a while, though everyone can be your toughest hairdo. Although it is true that I would not have a fixed salary, unless I was already famous. But it is much more difficult and feasible to feel any problems and credibly return it.
 It's easy to write, which is all sugar and happy end, it's full of it all and probably quite a large reader, even though it is. It's a craftsmanship, not a creation.
But seriously: how strenuous to figure out how to ... er ... the heroine (of course, the heroine must be the right one) who is poor / sworn / impoverished aristocrat / persecuted witness, gets into trouble - not too much trouble, of course, or else she will stay there forever, even if they hurt her (just not to bear the soul of the readers) or even her nails are broken down ... so the poor protagonist after all sorts of adventures - that she does have to go through the most amazing lands in the world, hungry and cold – she meets with the love of his life, a pirate (a honest breed, a "Robin Hood living") or a prince who is incognito, or rich young, unique millionaire who sees the love of his life in a slightly battle-weary woman, rescues her and riding into the sunset. Or sailing into or whatever.
It is not a problem if the rescuer is bad boy a little bit, at the end of the story and the heroine’s effect he will changing itself and everything goes through the pink saliva. And now sex need to be, from the wilder and more perverse kind that the innocent heroine (yes, yes, to be able to remain innocent of all these vicissitudes) of course, will immediately love this in first sight, of course.
 No, a story must have a kind of moral. At least, if the blonde, blue-eyed, beautiful and of course innocent protagonist is abducted by the cruel Malay pirates during the ravages of a city and the massacre of the entire population, so she does not have much chance of being able to marry in white dress (S.D.: marriage in white dress is the mark of innocence) later with the white horse knight who arrives to help her.

… sometimes it would be nice.

2018. március 27., kedd

'89 (Hu/En)

„…tudod, úgy kezdődött, hogy az embereknek elegük lett, és kicsit szabadabbak akartak lenni. Persze beszálltak akik eddig felül voltak, meg nem akartak szembemenni az emberekkel.. Egy ideig még ők irányítottak…

Igen, géllakk. A múltkor elhagytam az egyik körmöm, ciki volt amikor a felesége találta meg, képzelheted.

…és voltak ott azok a Szabad..izék, azok. Először valami félig titkos csapat volt, de beléptek sokan azok is, akik eddig főnökösködtek. Ők nyertek, de sokan, akik eddig elvileg velük voltak, több hatalmat akartak… aztán jól egymásnak is estek, és persze a hangosabbak győztek, simán kicsinálták az első csapatot. Meg csináltak ilyen Nemzetőrséget is, meg minden, de senki se tudta, mi lesz az egészből, mindenki mást akart.

Nem, most inkább legyen valami vadabb szín… Igen, az jóóó, az olyan cuki! Imádlak

…na aztán komolyabban összevesztek… persze, mindenki magának akart minden, naná…
…aztán azok a fiatalok, az új csapat, na, tudod, cikizték a papokat, „csuhások” kiabálták a parlamentben vagy hol. Hogy? Igen, később a papok is velük voltak, legalábbis jó sokan… És átneveztek mindenfélét, biztos hogy mindenki tudhassa hogy ez már valami új dolog. Hogy miért? Igen, lehet hogy különben tényleg nem vették volna észre.
És megtalálták azokat a titkos iratokat, és mindenféle szemétség derült ki egy csomó emberről, hogy behívták azokat a külföldi katonákat, meg besúgtak, azokat jóóól kirúgták, de nem mindet, biztos mert róluk is sok minden volt ott, szóval végül inkább egymással vesztek össze. De addigra jó sok mindenkit kikészítettek. Persze. De tudod hogy van az. Ahhoz képest, hogy értelmiség, persze, nem látszott rajtuk.
…na szóval a végén, mert látták hogy kezdik elveszíteni a hatalmat, az emberek meg kezdték unni, hogy nem lett jobb így se, szóval akkor elkezdték egymást ölni. Mi? Neeem, dehogy is, személyesen nem, mindig van valaki akire ezt rá lehet bízni… A bíróság is mind az ő emberük volt, odamentek és ha valaki nem tetszett, kitaláltak ellene egy törvényt aztán annak annyi lett. Bizony.
...na de mindegy, akkor a végén jött az a kis alacsony pasi, valahonnan vidékről… Honnan tudjam merre van az a hely, valami kis falu vagy mi, de mindegy…
…épített mindenféle nagy izéket, láttam párat, majd mutatok fényképet… van ott egy olyan érdekes vonat is, azt is lefényképeztem... Na, és ott van mindegyiken a tábla, hogy izémegizé, mikor csinálták és hogy ő intézte SZEMÉLYESEN, persze, meg törvényeket csinált, meg alkotmányt, de addigra kibékült a papokkal… Mi? Mittudomén hogy szerette-e a focit, szőke vagyok, nem értek hozzá, de számít ez? Inkább Esmeraldát nézek, vagy azokat a cuki török sorozatokat.
Meg mindenfelé ki van állítva, hogy „és ezen a széken ült ekkor meg ekkor”, na de Icu, képzeld ha minden széket kiállítanának amin ültél… Meg hogy „itt aludt amikor....” mittudomén, amikor a törvényt írta. Na de hogy aludt ott a kiállításon? Persze hogy időnként hülyeségeket beszélt.
Persze, tudom, ha azt állítanák ki ahol TE aludtál, és kiírnák hogy mit csináltál közben, az viccesebb lenne. Naa, ne már, nem úgy gondoltam, bocsii.
…de ez azért nevetséges, gondolj bele, átszervezte az oktatást, meg törvényeket is írt meg azok a rohadt drága építkezések, komolyan, mikor aludt? Mint valami törpe Mátyás király, ha minden mese igaz akkor annak is vagy száz évig kellett volna uralkodnia, de neeem? Közben meg miden ismerőse kapott valami jó kis állást vagy kitüntetést vagy kinevezést vagy valamit. Az is lehet hogy trafikot, igen.
Hol tartottam? Ja, építkezett aztán ő lett a király vagy császár vagy mi, de persze választás volt előtte, naná. Jól csaltak is, manipulálták az egészet, na. Miért? Te nem csináltad volna? Jól van, te nem, de nem is lesz belőled semmi, maradsz műkörmös. Persze, de ha te is ott lakhatnál abban a marha nagy házban és mindenki rohanna ha akarsz valamit, te se akarnál kiköltözni…
…persze, az emberek meg maradtak szegények, de nem vették észre, mert volt valaki, aki valamikor lentről jött és azt mondta, hogy igenis, nektek jó. A sok hülye meg elhitte. Olyan izéje volt, komplexusa, biztos mert hogy kicsi volt. Mint a Marinak a pasija, tudod az a kis seggfej.
De az is kellett, hogy mindig mondta, megmondta az embereknek hogy ki az ellenség és ki miatt van minden, és összeveszett az egész Európával, mert hogy majd ő megmutatja. Aztán a végén mindenki berágott rá és jól elzavarták, de egy csomó mindenki beszállt már ellene a buliba…
MI? Dehogy, nem, ez dehogyis itt történt, ez a francia forradalom volt, 1789 asszem, most láttam róla egy műsort a National Geographic-on vagy hol… vagy a History-n? Mittudomén."

***

Well, I translated but I think you can't understand what I wanted to write with it so I need to make some explaining.
First the text then my comment - I think the full text again with explainings in "()", I don't want ruining the poen at start :D

"... you know, it started to make people become exhausted and want to be a little more free. Of course, those who have been above, who did not want to confront people. For some time, they made control yet...

Yes, gel varnish nail. I missed one of my nails last time, it was suck when his wife found it, you can imagine.

... and there were the Free ... uh, those. First of all, it was a semi-secret team, but many of those who had been bossed so far entered. They have won, but many who have been in principle with them have wanted more power ... and then they went well together, and of course the louder wins, and the first team was kidding. They did such a National Guard and all, but no one knew what would happen, everyone wanted different things.

No, let's be a wilder color now ... Yeah, good-ass, that's so cute! I luv you

...and then they are more seriously confused ... of course, everybody wanted everything for themselves...
... then those young people, the new team, you know, sticked the priests, "monkery" shouted in parliament or where. That? Yeah, later the priests were with them, at least a lot of people... And they renamed everything, sure everyone knows that this is something new. What? Yeah, they might not have noticed.

And they found those secret documents, and all sorts of lurking out of a lot of people had been invoked by foreign soldiers, they bowed down, they were kicked off, but not all of them, because there were so many of them there, so they ended up rather with each other. But by that time, a lot of people got ruined. Of course. But you know how is working. As opposed to being intelligent, of course, they did not appear.
...in the end, because they saw that they were beginning to lose power, people began to dream that they did not get better, so they started killing each other. How? No, no, not personally, there is always someone to do that... The court was all their own, they went and if somebody did not like it, they invented a law against it and then it was so much. Amen.
...but no matter what, then in the end came that little short guy, somewhere in the countryside... How do I know where the place is, you are a little village, but anyway...
...built all sorts of great things, I saw some, and I will show you photos later... there's an interesting train I've also photographed... And there is a table on each of them, when it was done and when it was done PERSONALLY, of course made laws, constitution, but then reconciled with the priests ... What? I don't know if he liked football, I'm blonde, I do not get it, but does it matter? I rather look at Esmeralda or those of the cute turkish series.
And it is set to everywhere in exhibitions "…and he did sitting on that chair at that time," but Lily, imagine if you were to exhibit all the chairs you sat on... and how he "slept here when..." when he wrote the law. But how did he sleep at the exhibition? Of course, if he sometimes talked of stupid things.
Of course, I know if you they make exhibitions about beds where you slept and write what you were doing, it would be more fun. No, no, I did not think THAT, sorry dear.
...but that's ridiculous, think about it, reorganized education, and laws have been written by those darn expensive buildings, seriously, when they slept? Like a dwarf King Matthias, if every fairy tale were true, then it would have been a hundred years, but would not it? Meanwhile, all of his acquaintances have got some good job or awards or appointments or something. It may also be a tobacco shop, yes.
Where did I keep it? Yeah, he built it up, he became the king or emperor or so, but of course there was an election before it. They're cheating, manipulating the whole thing, na. Why? Would not you have done it? Okay, you do not, but you will not have anything, you still be nail maker. Of course, but if you can live there in that cow big house and everyone is running if you want something, you do not want to move out...
...of course, people remained poor, but they did not notice it because there was someone who came from below and said that yes, you are good. The many stupid people believed it. He had such a complexion, sure, because he was small. Like Mary's husband, you know that little asshole.
But he also had to always tell, told people who the enemy was and who it was all about, and he was fighting the whole of Europe because he would show it. Then, in the end, everyone got caught up in it and got it off, but a lot of everyone got into the party ...
What? No, no, that didn't happened here, this was the French Revolution, I think 1789 I just saw a tv program on National Geographic or where ... or History Channel? I do not know."

*

And now, my explanations for the text:

Well,...
I wrote it in a style of a not-too-clever woman who is telling it for her friend, who is a nail-maker :)
She uses slang, I couldn't translate it well but maybe my normal English slang will be ok too :P
The whole text sounds like about Hungarian history from 1989 - this was the last day of the "socialism" (a kind of kommunism) here, when the russian soldiers left my country after the Cold War. But I feel some parallel between my history and the french one, about 1789 :)
I'll make comments in this form: (H <-> F) Hungary <-> French
Ant ther was a real different thing: nobody died here when these are happened but in French.... too much people. They really killed each others :( So sad


"... you know, it started to make people become exhausted and want to be a little more free. Of course, those who have been above, who did not want to confront people. For some time, they made control yet... (Kommunists <-> Aristocracy)

Yes, gel varnish nail I missed one of my nails last time, it was suck when his wife found it, you can imagine.

... and there were the Free ...(Free Democrats Covenant, a party <-> "Free Masonry") uh, those. First of all, it was a semi-secret team, but many of those who had been bossed so far entered. They have won, but many who have been in principle with them have wanted more power ... and then they went well together, and of course the louder wins, (FIDESZ, party <-> "Jacobins") and the first team was kidding. They did such a National Guard (same in both place) and all, but no one knew what would happen, everyone wanted different things.

No, let's be a wilder color now ... Yeah, good-ass, that's so cute! I luv you

...and then they are more seriously confused ... of course, everybody wanted everything for themselves...
... then those young people, the new team, you know, sticked the priests, "monkery" shouted in parliament or where. That? Yeah, later the priests were with them, at least a lot of people... And they renamed everything, sure everyone knows that this is something new. What? Yeah, they might not have noticed.
And they found those secret documents (Secret Servise papers <-> King's documents), and all sorts of lurking out of a lot of people had been invoked by foreign soldiers, they bowed down, they were kicked off, but not all of them, because there were so many of them there, so they ended up rather with each other. But by that time, a lot of people got ruined. Of course. But you know how is working. As opposed to being intelligent, of course, they did not appear.
...in the end, because they saw that they were beginning to lose power, people began to dream that they did not get better, so they started killing each other. How? No, no, not personally, there is always someone to do that... The court was all their own, they went and if somebody did not like it, they invented a law against it and then it was so much. Amen.
...but no matter what, then in the end came that little short guy (our Prime Minister, Victor Orbán <-> Napoleon), somewhere in the countryside... How do I know where the place is, that's a little village (H: Felcsút <-> Corsica), but anyway...
...built all sorts of great things (Our government was built football stadions everywhere <-> Triumphal Arches), I saw some, and I will show you photos later... there's an interesting train (Here is a train, specially to go the village of Viktor, nobody use that <-> TGV) I've also photographed... And there is a table on each of them, when it was done and when it was done PERSONALLY, of course made laws, constitution, but then reconciled with the priests ... What? I don't know if he liked football (Orbán is a soccer and loves the football, but that's very-very bad here), I'm blonde, I do not get it, but does it matter? I rather look at Esmeralda or those of the cute turkish series.
And it is set to everywhere in exhibitions "…and he did sitting on that chair at that time," but Lily, imagine if you were to exhibit all the chairs you sat on... and how he "slept here when..." when he wrote the law. But how did he sleep at the exhibition? Of course, if he sometimes talked of stupid things.
Of course, I know if you they make exhibitions about beds where you slept and write what you were doing, it would be more fun. No, no, I did not think THAT, sorry dear.
...but that's ridiculous, think about it, reorganized education, and laws have been written by those darn expensive buildings, seriously, when they slept? Like a dwarf King Matthias (King Mathias was our big king and there are - too much - stories about his justice. He had Italian wife)), if every fairy tale were true, then it would have been a hundred years, but would not it? Meanwhile, all of his acquaintances have got some good job or awards or appointments or something. It may also be a tobacco shop, yes.
Where did I keep it? Yeah, he built it up, he became the king or emperor or so, but of course there was an election before it. They're cheating, manipulating the whole thing, na. Why? Would not you have done it? Okay, you do not, but you will not have anything, you still be nail maker. Of course, but if you can live there in that cow big house and everyone is running if you want something, you do not want to move out...
...of course, people remained poor, but they did not notice it because there was someone who came from below and said that yes, you are good. The many stupid people believed it. He had such a complexion, sure, because he was small. Like Mary's husband, you know that little asshole.
But he also had to always tell, told people who the enemy was and who it was all about, and he was fighting the whole of Europe (against EU <-> Against Italy, Deutschland and England) because he would show it. Then, in the end, everyone got caught up in it and got it off, but a lot of everyone got into the party ...
What? No, no, that didn't happened here, this was the French Revolution, I think 1789 I just saw a tv program on National Geographic or where ... or History Channel? I do not know."

2018. március 23., péntek

Le forme del tempo


Kristine-től kaptam egy meghívót egy kiállításra. Sajnos a megnyitón nem tudtam ott lenni, de később természetesen meglátogattam a helyet.
…és fotóztam.




Persze mindent kipróbáltam










Lehet táncolni is, csak vigyázz hogy az idő ne potyogjon a fejedre





A hely hangulatát nem tudom visszaadni szavakkal, menj el és nézd meg, ha érdekel:
+ Lost Soul+Black Label Exhibitions Corner, Eternal Possession (28, 249, 4035)

És a művész, Dadi további alkotásai a Flickr-en

2018. március 20., kedd

Cinderella

…a főnököm  - már megint - adott egy teljességgel bürokratikus (háromszor próbáltam rendesen leírni ezt a szót, HÁROMSZOR!) munkát. Ez annyira fontos, hogy amikor megkérdeztem róla azt, akinek elvileg készül, azt válaszolta, hogy nekik egyáltalán semmi szükségük rá, sőt, rá se néznek.
…a főnököm, amikor megkérdeztem, hogy ugyan miért kell teljesen felesleges dolgokat csinálnunk, azt válaszolta: "Az időtökbe belefér"
 Igen, az időmbe az is beleférne, hogy lencsét válogassak, ahhoz legalább behívhatnám segíteni a galambokat, amik az épületen BELÜL laknak és repkednek.
 De komolyan, ha mesehős akarnék lenni, akkor inkább Mulan. Vagy még inkább Merida (felmerült még Moana is - de miért kezdődik az összes neve 'M'-el? Hm).


Biztos hogy más lenne a hozzá(m)állása.

2018. március 19., hétfő

18.4.8

 Vannak válaszok és vannak kérdések. Akkor van baj, ha a válaszok már a kérdések előtt megvoltak, és a kérdéseket a válaszokhoz igazították.
...vagy ha a valódi kérdésekre nem kapunk válaszokat.
 Nem szeretem, ha nem lehet kérdezni. A kérdések viszik előre a világot, a megismerés vágya. Ha a válasz "mert csak", "semmi közöd hozzá" vagy simán egy pofon és ezt a kérdező elfogadja, az nem vezet sehová. A beletörődés abba, hogy megmondják mi és hogy van, és ezt szó nélkül el kell fogadni, nem lehet hosszú távon megoldás. Ha tájékoztatás és válaszok helyett csak kinyilatkoztatások vannak, az nem szabadság.

 ...akik most ezt próbálják velünk játszani, valamikor ők is voltak márciusi ifjak, de mostanra már elfelejtették. Elfelejtették, mikor csillogó szemmel épp az ellen tiltakoztak, amit most ők csinálnak.
Elveszett a tűz, elveszett az őszinteség. Van helyette önzés, lenézés. Megoldások helyett ellenség keresés, és ha nincs ellenség - mert az összes tükröt, amiben az ellenséget láthatnák, már ügyesen megvakították - akkor majd kijelölnek egyet. Volt már ilyen régebben, de mi lett a vége?
Eleinte még az volt, hogy "A Fidesznek igenis van elvi kiindulópontja… a modern XX. század végi liberalizmus". Meg ez: "A populizmus élő klasszikusai szájában a „liberális” szó káromkodás, szitok. A liberálisok ugyanis szabadságot követelnek a népnek, hogy vállalkozhasson és választhasson.". Most meg? "A választás után természetesen elégtételt fogunk venni, erkölcsi, politikai és jogi elégtételt is.". És ezt mindet ugyanaz az ember mondta. És ezt az utolsót nem Haynau. Most nem.

 Ha valaki kérdez, illik válaszolni. Persze ha a válaszok jók, a kérdező bólint és elégedetten leül. Esetleg, ha rosszindulatú volt, elszégyelli magát. HA vannak jó válaszok.
...és ha vannak jó kérdések. Mert ha a válaszadó jelöli ki a kérdezőt, ha ő határozza meg a kérdést is, arra előbb-utóbb senki sem lesz kíváncsi. Vagy eltűnik a kíváncsiság és marad helyette a lehajtott fejű szürke tömeg, vagy más válaszadó után kell nézni.
Remélem elég sokan gondolják, hogy a második a jó választás.

2018. március 18., vasárnap

Március vége, könyörgök!

…tegnap este óta havazik.
Erről egy volt barátom sorai jutnak az eszembe:

Nagy a tél,
Nagy a hó,
Nagyapó

..bocsi :)

2018. március 15., csütörtök

"E élete"

Mottó:
"Nem tudom miért, ma valahogy ilyen mottós napom van"

Mottó 2:
"A tudomány akkor is működik, ha nem hiszel benne"

 Az emberek jellemzően tartanak attól, amit nem ismernek. Régen a vörös hajúak boszorkányok voltak, az erdőkben démonok és manók laktak és éjszakánként szkukkubuszok és inkubuszok okoztak érdekes álmokat (és ezek közül legalább egy tényleg igaz :D), de ilyenek az elhíresült "E" számok is.
Ezek az "E-számok", ha valaki nem- (vagy rosszul-) tudná, NEM azt jelentik, hogy mérgezőek de valamiféle összeesküvés elmélet alapján mégis beleteszik az ételekbe. Ezek egyszerűen azok az adalékanyagok, amik az EU-ban engedélyezve vannak. Különben azért "E" mert Európa. (Csak menj máshová. Lehet hogy nem lesz ráírva semmire E-szám, de nem azért mert ott nincsenek benne ezek - és sokkal több minden más - a kajádban!)
Nem értem se a rettegést, se a tudatlanságot: a teljes lista fent van az Interneten, én is onnan fogok válogatni ehhez a bejegyzéshez.
…és miért nem írják rá a nevét?
Egyszerű: így könnyebben meg lehet állapítani, hogy az adott anyag miért is van ott, ahol. Másrészt soknak hosszú a neve, vagy éppen csak képlete van, és nem férne a cimkére.
A teljes adalékanyag listán sokkal több minden van, de ezeknek csak egy részét engedélyezték errefelé. (Hidd el, az EU szabályozások a világon a szigorúbbak közé tartoznak.)
 Szóval mik is ezek az adalékok? Színezékek (ahol a szám a színt is megmondja), tartósítószerek (tudod, még a szalicil is a nagyi befőttjének a tetejéről), antioxidánsok (akkor ezek egészségesek, vagy nem?), sűrítőanyagok, savanyúságot szabályzó anyagok, csomósodásgátlók (amiért nem áll össze csomóba a Vegeta), ízfokozók és antibiotikumok…
Persze van közöttük, ami allergiás reakciót okozhat, de tejre eperre, mogyoróra, lisztre, tojásra is lehetsz allergiás, mégsincs velük ekkora hiszti. Furcsa viszont, hogy a konyhasó (nátrium klorid) még nem kapott E-számot.
Mutatok pár érdekesebbEt:

E100 kurkumin (színanyag) - a kurkuma fűszer hatóanyaga, antioxidáns is
E101 riboflavin (B2-vitamin), régi neve laktoflavin (G-vitamin) és ez a "rendes" neve: 7,8-Dimethyl-10-[(2S,3S,4R)-2,3,4,5-tetrahydroxypentyl]benzo[g]pteridine-2,4-dione
E120 kárminvörös  - "már az aztékok is" :)
E140 klorofillek és klorofillinek (színanyag)
E150a karamell. Hm… nyami :D
E153 szén, növényi szén
E160a alfa-karotin, béta-karotin, gamma-karotin  - tudod, répa
E160b annatto - fűszer. Erre például lehetsz allergiás is
E160c kapszantin, kapszorubin, paprika kivonat
E170 kalcium-karbonát, mészkő
E172 vasoxidok és hidroxidok
E174 ezüst
E175 arany
E181 tannin - csersav, pl. a borokban is van
E200 szorbinsav (tartósítószer) - penészgátló hatásó, a különféle szorbátokkal együtt
E210 benzoesav (tartósítószer)
E220 kén-dioxid - "borkénezés", megvan?
E249 kálium-nitrit - pácolt húsok, sonkák e nélkül nem jönnek létre
E260 ecetsav
E270 tejsav - tejben van, meglepő módon
E290 szén-dioxid
E296 almasav
E300 aszkorbinsav (C-vitamin) (antioxidáns)
E306 tokoferol-dús kivonat (természetes) (E-vitamin)
E322 lecitin (emulgeálószer) - a sejtfal fontos építőeleme, szükséges az emberi szervezet élő sejtjeinek optimális működéséhez, kiemelt szerepe van a csontvelő, az idegrendszer, a szív és a máj működésében
E330 citromsav
E334 borkősav
E375 nikotinsav, niacin, nikotinamid (B3-vitamin)
E385 kalcium-dinátrium-etilén-diamin-tetraacetát (kalcium-dinátrium EDTA) (antioxidáns) - nehézfém-mérgezést követően eltávolítja a szervezetből a káros fémeket.
E410 szentjánoskenyér-liszt (Carob gum) (sűrítőanyag)
E420 szorbit (i) Szorbit (ii) Szorbit szirup (emulgeálószer) (édesítőszer)
E421 mannit  - édesítőszer, a virágos kőris kérgéből lehet kivonni, a lebontásához nem kell inzulin
E440 pektinek és E441 zselatin - kocsonya, zselék
E500 nátrium-karbonátok - szódabikarbóna, sütőpor
E503 ammónium-karbonátok - sütőpor
E508 kálium-klorid - ez van a "hű-de-egészséges" csökkentett nátrium tartalmú sóban
E528 magnézium-hidroxid - például a gyomorsav-csökkentő emulziók (az a fehér, tej szerű lötty) ebből állnak
E621 nátrium-glutamát - erről kicsit bővebben.
Megtalálható paradicsomban, sajtban, húsfélékben, halban, zöldségfélékben, spenótban és gombákban. A keleti konyhákban az ötödik íz, "umami"
Rossz hírét annak köszönheti, hogy több nyugati ember, miután keleti étteremben ebédelt, mindenféle rosszullétről illetve kellemetlen tünetről számolt be. Ezek viszont leginkább az ott használt rák és mogyoró allergiás hatásának tudhatók be. Ráadásul glutamát használata mellett kevesebb só is elég, ami egyértelműen pozitív hatású
E636 maltol (ízfokozó) - pörkölt malátában van (sör)
E671 D3 vitamin
E701 Tetraciklin (Tetrán) - fertőtlenít, van ilyen krém is
E901 méhviasz, sárga és fehér
E910 L-cisztein - fontos aminosav, tojás, tej, sajt, joghurt, sertés, kolbász, marha, csirke, pulyka, kacsa, löncshús, pirospaprika, fokhagyma, vöröshagyma, brokkoli, zab, búzacsíra tartalmazzák
E938 argon és E939 hélium - teljesen semleges nemesgázok
E941 nitrogén - a levegő nagy része ebből állt. Tiltsuk be?
E942 dinitrogén-oxid - a habszifon patronjában :)
E948 oxigén - hűha! Nyilván káros :D
E949 hidrogén - dehát ez robban!! :P
E950 Aceszulfám-K és E951 aszpartám  - a diétás italokban, ételekben ez van cukor helyett
E952 ciklaminsav és ciklamátok - meg ezek is
E954 szacharin valamint nátrium-, kálium- és kalciumsói (édesítőszer)
E967 xilit és E968 eritrit - a "csoda" édesítőszerek (a xilit a nyírfacukor)

Szerintem ebből elég egyértelmű, hogy nem titkos szekták emberiség elleni terveihez kellenek ezek az anyagok. Különben próbálj meg olyan, akár "bio" élelmiszert találni, amiben nem fordul elő egyik sem teljesen természetes formájában.
"Aki nem hiszi, járjon utána."

...mindeközben a kinti világban tombol a Békemenet...

Mottó:
"Kalória: apró kis állat, ami a szekrényedben él és reggelre mindig szűkebbre varrja a ruháidat"

1. nap

Zabkása chia maggal, mazsolával, tejjel és mézzel
(mint a Kánaán)

2. nap

Ugyanaz, méz nélkül

3. nap (ez van ma)

...vízzel és méz - valamint cukor - nélkül.
(Lassan jövök le a szerről)
Mert fő a változatosság
Estére lehet hogy éhes leszek egy picit?
 Azért hős vagyok (és szerény és EGÉSZSÉGES, ezek után), ezt meg kell állapítanom. Régen a zabkását a szegények ették, mert nem volt más. Most meg a túlfejlett civilizációban az, aki egészséges szeretne lenni/maradni. Persze, van benne rost meg mittudoménmi, vitaminok, de legalább valami omega-akárhány - ezek a görög betűs összetevők mindig jót jelentenek, az E-betűsek meg rosszat (a görögöknek jó, bármit esznek van benne görög betű) -, vagy néhány antioxidáns. (Ki tudja, talán még a rákot is gyógyítja, keresek is egy beteg rákot.)
 De komolyan, zab? Mint a lovak.
...remélem legalább a sörényem fényes lesz tőle.

2018. március 14., szerda

Stéphane Mallarmé: Herodiade (részlet)


"O miroir !
 Eau froide par l'ennui dans ton cadre gelée
Que de fois et pendant des heures, désolée
Des songes et cherchant mes souvenirs qui sont
Comme des feuilles sous ta glace au trou profond,
Je m'apparus en toi comme une ombre lointaine,
Mais, horreur ! des soirs, dans ta sévere fontaine,
J'ai de mon reve épars connu la nudité !"


"Ó, tükör!                                                                       "Ó, tükör!
Víz, mely a rámák közt a bútól megfagyott,                  Unalmában fagyott hideg víz keretedbe,
Jaj, hányszor keresem, míg ájult-bús vagyok                 hányszor, s órákon át álmomba keseredve
Álmom s emlékem itt, órákig, mint zavart                        az emlékeimet bogoztam, jég alatt
        És csorba jég alatt sötétedő avart.                             a mélységes mederfenéken lombokat - 
        Te benned messze árny vagyok én magam is,           benned, mit messzi árny, magamnak is derengtem,
S jaj! vannak estek, hogy látom milyen hamis,                  e este, borzalom, rideg forrásvizekben
            Üres az álmom is e zord patak jegén!"                      megláthattam, kusza álmom mily meztelen." 

(Kosztolányi Dezső fordítása)                                            (Rába György fordítása)












2018. március 12., hétfő

Second Life

Kipróbáltam egy Black Dragon nevű programot. Itt van egy kép amit onnan mentettem le:


és itt egy másik, amit a Singularity mutat:


 Nem sikerült teljesen ugyanaz a kamerabeállítás, de látható a különbség. A Dragon sokkal szebb textúrákat tud, és ez a sima alapbeállítása, míg a Singularity a maximumon megy.
 Egyedül az a baja, hogy minden menüje el van rejtve valahol és nehéz hozzájuk férni. Nehéz szívvel, de maradok a réginél, amíg rá nem jövök, hogy lehetek sárkányszelidítő…

Könyvek

(részlet)

…lassan (??) kezdik kinőni a helyet. Nem is, már évek óta kinőtték!! Ez itt talán csak a teljes mennyiség ötöde. (És nem, a valóságban nem görbék a falak)
Okos volt aki kitalálta az elektronikus könyveket, bár az érzés hiányzik belőle. A papír érzése, illata, a papír zizegése…
…ám ez az egész, meg a többi akik szegények kénytelenek dobozokban megbújni a lépcső alatt, elfér egy apró memóriakártyán.

…vagy éppen ezen.

Csak összehasonlításul, egy (nem) véletlenszerűen kiválasztott könyvvel
(aki ott bujkál a felső képen is)

2018. március 7., szerda

Elveszett dolgok

…az egész úgy kezdődött, hogy két ember beleharapott egy Almába és elvesztett egy egész Paradicsomot.
Nem biztos, hogy jó csere volt…
…és rögtön elvesztették az ártatlanságukat is.

 Az emberek különben mindenféle képtelen dolgokat képesek elveszíteni: esernyőt, táskát, mankót, tolókocsit.
Van, hogy egymást a tömegben. Vagy gyereket a karácsonyi bevásárláskor.
Esetleg pénzt. Lakáskulcsot. Fogadást. Üveggolyót.
"A távolságot, mint üveg golyót, megkapod…"*
Humorérzéket, szüzességet.
…tegnap még megvolt…
Meccset, sakkpartit, versenyt. Pályázatot.
Hitet. Egészséget. Fogakat. Értelmet. Mindkét értelemben.
Motívációt majd kedvet.

 Vagy szavahihetőséget, becsületet, bátorságot. Életet. Esetleg épp ebben a sorendben.
Előfordul, hogy valaki elveszíti a fejét majd fejvesztve menekül. Veszett fejsze, meg a nyele.
…sokan vesztettek el már csatát, sőt háborút is. Sőt, egész országot, egy apró patkószeg elvesztése miatt**
El lehet veszíteni családot, barátot, házastársat, rokont. Pesszimisták egyszerre mindent.

 Az nagyon rossz, ha valaki a tisztánlátását veszíti el, az csak picit jobb, ha az ítélőképességét.
Vagy a határozottságát. Bár van ami eleve határtalan.
…hol is tartottam? Elvesztettem a fonalat.

…sok elveszett dolgot nem is lehet megtalálni, van amit csak visszaszerezni…
 Nem csak veszteni lehet, vesztegetni is. Időt is. (Proust nem elvesztette, az övé egyszerűen csak eltűnt)
Némely dolgok elveszthetik közpénz jellegüket, a politikusok pedig a választást. Sőt, időnként a szabadságukat is. Talán épp az előzőek elvesztése miatt.
És van aki nem elveszett ember.

 Akinek már nincs vesztenivalója, nem biztos hogy mindent elveszített. Talán csak a remény veszett el…

…Pandóra meg elvesztette a kulcsot.








* József Attila - Altató
** "Egy szeg miatt a patkó elveszett. A patkó miatt a ló elveszett. A ló miatt a csata elveszett. A csata miatt az ország elveszett. Verd be jól azt a patkószeget!"  (angol népköltés)

2018. március 6., kedd

Üzemorvos

*

Felvétel

- Hány éves?
- 20
- Most elküldjük EKG vizsgálatra, majd azután…
- …elnézést, egy hete voltam EKG-n, éppen itt, önöknél…
- Az nem jelent semmit, azóta lehetett infarktusa.

*

Pszichológia

- Mennyi ideje dolgozik nálunk?
- 25 éve.
- Család? Van felesége? Gyerekek?
- Igen.
- És jól vannak? Minden rendben otthon?
- Persze.
- Köszönöm, alkalmas!

*

- …és most mondok egy közmondást, mondja meg mit jelent: "Addig nyújtózkodj, amíg a takaród ér"
- Azt jelenti, hogy mindenki csak a saját lehetőségein vagy képességein belül vállaljon be dolgokat.
- Köszönöm, most ön mondjon egy közmondást!
- "Aki másnak vermet ás, maga esik bele"

*

Labor

- Nem jó az eredménye, látja? Ez… és ez is…
- Doktor úr, a múltkori vizsgálatnál is ez volt és azt mondta, hogy ez nem probléma.
- Tényleg azt mondtam? Hm… alkalmas!

*

Szemészet

- Kérem, takarja le a bal szemét és olvasson el egy oszlopot!
Az illető letakarja a bal szemét a bal kezével.
- 4, 7, 2, 1, 13, 72, 28, 43, 84
- Rendben, akkor most takarja el a jobb szemét és olvasson el egy oszlopot…
Az illető eltakarja a bal szemét a jobb kezével.
- 8, 3, 1, 7, 78, 81, 33, 18, 21
- Köszönöm, alkalmas!

*

Audiológia

- Nos, az a helyzet, hogy a bal füle… az adatok alapján szinte alig hall. Nagyon rossz lett a tesztje.
- Akkor most nem dolgozhatok, hanem fél évig átlagfizetéssel…?
- Ööö… neeem! Annyira azért nem rossz… Alkalmas!

*

- Hallo? Igen, én… igen… Figyelj, egy hónapja elszakadt az audiométer fejhallgatójának a kábele… nem, azóta se, szóltunk… nem, ő sem tudja megjavítani. Szóval ne küldjetek senkit, írjátok rá a papírjára hogy alkalmas.





(A harmadik történetben (a második pszichológusos) én szerepeltem)

Néha jó lenne…

…néha jó lenne analfabétának lenni.

" Helyreigazítás
2018.02.23. 17:19 Bors

A borsonline.hu 2018. február 9-én 8:30 órakor megjelentetett József használja Hobo telefonját” című cikkben nem felelt meg a valóságnak, hogy Földes László Hobo elváltoztatott hangon, roma hanglejtéssel próbálta átverni a Bors munkatársát. Az sem felelt meg a valóságnak, hogy Földes László Hobo visszahívta a Bors munkatársát telefonon.

Ugyanígy a szóban forgó telefonszámon korábban nem beszélt Földes László Hobo a Bors munkatársával. Nem felel meg a valóságnak az sem, hogy Földes László Hobo menedzsere is megerősítette, hogy ezen a telefonszámon lehet elérni Földes László Hobót.

Nem felel meg a valóságnak az, hogy váratlanul reagált a Bors telefonhívására Földes László Hobo, mert nem volt a cikk megjelenése előtt telefonbeszélgetés a Bors munkatársa és Földes László Hobo között, ezért valótlan az az állítás is, hogy azt mondta Földes László Hobo, hogy „rossz számot hívsz, mert ezt a kártyát én még csak most vettem, nem ismerek semmilyen Hobót, és Lakatos József vagyok.”

Nem felel meg a valóságnak az sem, hogy Földes László Hobo azt közölte a Bors munkatársával, hogy új ez a szám. "Hivatalos. Az enyém - magyarázta, majd bontotta a vonalat.” Nem felel meg a valóságnak az, hogy Földes László Hobo telefonját, úgymond a Hobo hangú Lakatos úr vette fel. "


…maga a cikk nincs már fent, sajnos, de azért látszik, hogy ez itt az újságírás alja.

Különben ők voltak azok is, akik régebben e-mailben írtak valakinek egy focista helyett (nem kérdezték, ki ő csak a kérdéseiket küldték el) és a válaszait megírták, mintha tényleg a labdarúgó nyilatkozott volna. Aztán meg be akarták perelni az illetőt, hogy szándékosan átverte őket.

2018. március 2., péntek

Il Gatta con gli stivali avagy Macska a Csizmából :)

"És most valami egészen más" - vagy nem is annyira. Itt is lesz vers.

"– Írjon kiberotikus verset! – ragyogott fel hirtelen. – Legfeljebb öt sor legyen, de szóljon szerelemről, árulásról és halálról, a néger kérdésről és a nimfomániáról, legyen benne a bonyolult női lélek extrém konfliktushelyzetben bekövetkező meghasonlásának ábrázolása, a középkori feudális viszonyok és erkölcsök maró bírálata, rímeljen, és minden szó k betűvel kezdődjön!
– És a végtelen automaták általános elmélete ne legyen benne? – horkant fel a vérig sértett Trurl. – Ilyen hülye feltételeket nem lehet szab...
De elakadt a szava, mert az egész csarnokot betöltő, bársonyos bariton máris megszólalt:

Kóbor kaffer kószál királylány kertjében.
Királylány kacéran kacsint kéjvágyó kedvében:
Kapj karodba, kaffer! Király kinéz, kiált:
Katonák! Kürtszó, kivégzés. Királylány kacag kuszán.
Kegyetlen kor! Kicsapongó, koronás kurtizán!"

(részlet Stanisław Lem: "Kiberiáda" - ELSŐ PÓTUTAZÁS avagy az Elektrubadúr c. művéből)

…mert itt semmi sincs véletlenül, bár van hogy én is csak utólag jövök rá, hogy miért is írtam valamit.
Például, tudod hogy miért került ide a Gruffacsór-os bejegyzés?
 A vers Lewis Carroll "Alice Tükörországban" (Through the Looking-Glass, and What Alice Found There) című könyvében szerepel… azon kívül, hogy az egyik kedvenc versem (természetesen a nekem írtak után).

…többet nem segítek…