A következő címkéjű bejegyzések mutatása: néha jó lenne. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: néha jó lenne. Összes bejegyzés megjelenítése

2025. szeptember 10., szerda

Aránytévesztés / Loss of proportion (EN)

 Mottó:
 A kisegér és az elefánt mennek a hídon. Az egér elmosolyodik, felnéz az elefántra: - Hallod hogy dübörgünk?

A magyar külügyminiszter kijelentette: "Kértem az oroszokat, hogy ezt a háborút hagyják abba, mert ez nekünk rossz."
Ezek után Putyin szomorúan lehorgasztja a fejét, "Я прошу прощения" - mormolja vörös füllel és hazahívja az orosz csapatokat. És kitör a béke.
Nyilván.

***

Motto:
The little mouse and the elephant are walking on the bridge. The mouse smiles, looks up at the elephant: - Do you hear us rumbling?

The Hungarian Foreign Minister stated: "I asked the Russians to stop this war, because it is bad for us."
After that, Putin sadly bows his head, "Я прошу прощения" - he murmurs with red ears and calls the Russian troops home. And peace breaks out.
Obviously.

2025. május 20., kedd

Terminál / Terminal (EN)

  Még legalább egy óránk van a beszállásig, a repülőtér egy félreeső helyén üldögélünk (W36 kapu, gondolhatod). Ez egy kisebb helyiség az alsó szinten, innen viszik ki busszal az utasokat a legolcsóbb járatokhoz. Alig lézeng erre valaki, ellentétben a felső szint nyüzsgésével. Itt nincs sorban állás a mosdóknál, az utolsó kapunyitás is legalább fél órája volt. Viszont valamiért itt is kapcsolgatják a világítást a gépek fel- és leszállásakor. Ki érti ezt?
Megérkezik egy amerikai pár és teljes természetességgel leülnek a kizárólag mozgássérülteknek fenntartott helyekre, de mivel egy érintett sincs jelen, nem tesszük szóvá. Legyen nekik karácsony. Kicsit később csatlakozik hozzájuk egy honfitársuk.
Felteszik a lábukat is, hát persze, gondolom csak mint otthon.
 Egyszer csak felbukkan egy eléggé zaklatottnak tűnő fiatal férfi egy négy keréken guruló, citromsárga és látszólag páncélozott bőrönddel. Vadul néz jobbra-balra és látható pánikban kérdezgeti az arra lézengő néhány takarítót és biztonsági embert a Milánói járatról. Mindenki a vállát vonogatja. A pasi erre hangosan követeli, hogy nyissák ki neki az egyik kaput, mert hát ott van a repülőgépe kint, nézzék meg, és neki feltétlenül el kell érnie.
Nyilván életében nem járt repülőtéren, vagy analfabéta - vagy csak teljesen hülye. Olyan két méterenként vannak kiírva az induló járatok.
 Természetesen otthagyják; erre próbálja ő kinyitni valamelyik kaput, nyomkodja a gombokat, még a beszállókártyáját is kipróbálja, hátha. Kíváncsian várjuk, hogy talán elviszik vagy valami, de nem. Fenébe.
 Pár perc után megszánom és odalépek hozzá, a többiek lemondó sóhajától kísérve, hogy elrontom a szórakozásukat.
"Milánó?" kérdezem tőle tökéletes angolsággal (…). Ettől leáll és vadul bólogat. Mutatom neki, hogy fentről indul. "Where?" kérdezi a pánik határán, szintén angolul. Lazán megmutatom neki az éppen mellettünk levő kijelzőn.
Még van öt perce. Elrohan.
 Azzal viccelődünk, hogy remélhetőleg nem járunk úgy, mint Tom Hanks, mert itt sehol sincs kirakva ingyen mogyoró és apró rágcsa.
…picivel később megegyezünk, hogy de, mégiscsak jobb lenne itt ragadni, mert az azt jelentené, hogy valami forradalom van itthon…
Másnap tudom meg, hogy miközben nyaraltunk, kirúgták a vezérigazgatómat és úgy néz ki, hogy imádott és mélyen tisztelt kormányom Ukrajna megszállását tervezi. Vagy csak egy részéét. Vagy csak az oroszoknak kémkednek.
…maradni kellett volna még egy kicsit.

***

 We still have at least an hour until boarding, we are sitting in a secluded place in the airport (gate W36, you might think). This is a small room on the lower level, from here they take passengers out by bus to the cheapest flights. Hardly anyone is loitering here, unlike the hustle and bustle of the upper level. There is no queue for the toilets here, the last gate opened at least half an hour ago. Perfect. However, for some reason they also switch on the lights here when planes take off and land. Who understands this?
An American couple arrives and quite naturally sit in the seats reserved exclusively for the disabled, but since no one is present, we don't mention it. Merry Christmas to them. A compatriot joins them a little later.
They put their feet up, of course, just like at home.
 Suddenly a rather agitated young man appears with a lemon-yellow and apparently armored suitcase on four wheels. He looks wildly left and right and in visible panic asks the few cleaners and security people who are hanging around about the Milan flight. Everyone shrugs their shoulders. The guy then loudly demands that one of the gates be opened for him, because his plane is outside, let them see it, and he absolutely has to get there.
He's obviously never been to an airport in his life, or he's analphabet - or he's just completely stupid. There's information about departing flights written every two meters. For example, right in front of his nose.
 Of course they leave him there; he tries to open one of the gates, presses the buttons, even tries his boarding pass, just in case. We wait curiously to see if he'll be taken away or something, but no. Damn it.
 After a few minutes, I feel sorry and walk over to him, accompanied by the others' resigned sighs that I'm spoiling their fun.
"Milan?" I ask him in perfect English (…). That makes him stop and nod wildly. I show him that he's leaving from above. "Where?" he asks, bordering on panic, also in English. I casually show him on the screen next to us.
He still has five minutes. He runs away.
 We joke that we hope we don’t end up like Tom Hanks, because there are no free peanuts and small snacks displayed anywhere here.
…a little later we agree that, well, it would be better to stay here anyway, because that would mean there’s some kind of revolution at home…
 The next day I find out that while we were on vacation, my CEO was fired and it looks like my beloved and deeply respected government is planning to invade Ukraine. Or just part of it. Or they’re just spying for the Russians.
…we should have stayed a little longer.

2025. április 29., kedd

Bárcsak… / Wish… (EN)

  Az IKEA hatalmas csarnokában bolyongtak már órák óta. Hol nevetve nézegették a vicces díszpárnákat, hol komolyan tanakodtak egy-egy konyha-bútor fölött, mintha valóban együtt terveznének közös jövőt - pedig soha még csak szó sem esett erről -, hol rácsodálkoztak a rendre felbukkanó apácákra.

 Anna és Bea már évek óta barátok voltak. Az a fajta kötelék volt köztük, amit szavak nélkül is érezni lehetett: a pillantások, a lopott érintések, a kicsit túl hosszúra nyúlt ölelések mindent elárultak. Mégis, eddig egyikük sem lépett.

 Bea magas volt, nagyon magas. Anna mindig felnézett rá, és most, hogy ketten besétáltak az egyik berendezett, szűk spejzba - csak kíváncsiságból -, a helyiség hirtelen túl kicsinek, túl fülledtnek tűnt. A polcok szorosan körülvették őket, és ahogy hátraléptek, Bea a hátával szinte elzárta a kijáratot.

 Anna megérezte a másik lány testének közelségét, a finom fűszeres illatot, amit mindig annyira szeretett. Felnézett rá. A szemeik találkoztak.

Egyetlen pillanat volt. Semmi előkészítés, semmi gondolkodás. Bea lehajolt - nem sokat, de éppen annyit, hogy ajkaik találkozzanak. Anna először megdermedt, aztán olyan természetességgel simult hozzá, mintha mindig is ez lett volna a helyük, ott, összebújva.

 A csók nem volt tolakodó, inkább felfedező. Lágy és meleg, egy kicsit bizonytalan, mégis tele volt az évek óta elfojtott vággyal. Anna ujjai óvatosan a másik blúzának szegélyéhez kúsztak, megkapaszkodva benne, mint aki nem akarja, hogy ez a pillanat valaha is véget érjen.

A külvilág megszűnt létezni. A zsibongó áruház hangjai elhaltak, csak ők ketten voltak, és az a kis spejz, amely egyetlen lélegzetvételnyi örökkévalóságra az ő kis privát világukká vált.

 Amikor végül elszakadtak egymástól, mindketten egy félmosollyal néztek a másikra - zavart, boldog mosollyal, ami mindent elmondott: innen már nincs visszaút.

(Írta MI, etette R; átírta S)

***

They had been wandering around the huge hall of IKEA for hours. Sometimes they were laughing and looking at the funny decorative pillows, sometimes they were seriously debating over kitchen furniture, as if they were really planning a future together - although this was never even ment-ioned - and sometimes they were amazed at the nuns who kept appearing.

Anna and Bea had been friends for years. There was the kind of bond between them that you could feel without words: the glances, the stolen touc-hes, the hugs that stretched a little too long gave everything away. And yet, neither of them had made a move so far.

Bea was tall, very tall. Anna always looked up at her, and now that the two of them had walked into one of the furnished, narrow storage rooms - just out of curiosity - the room suddenly seemed too small, too stuffy. The shelves surrounded them tightly, and as they stepped back, Bea almost blocked the exit with her back.

Anna felt the closeness of the other girl's body, the delicate spicy scent she had always loved so much. She looked up at her. Their eyes met.

It was a single moment. No preparation, no thought. Bea leaned down - not much, but just enough for their lips to meet. Anna froze at first, then leaned into her with such naturalness, as if this had always been their place, there, huddled together.

The kiss was not intrusive, more of an exploratory one. Soft and warm, a little uncertain, yet full of longing that had been suppressed for years. Anna's fingers cautiously crept to the hem of the other girl's blouse, clinging to it as if she didn't want this moment to ever end.

The outside world ceased to exist. The sounds of the bustling department store died away, it was just the two of them, and the small pantry that had become their little private world for a single breath of eternity.

When they finally parted, they both looked at each other with a half-smile - a confused, happy smile that said it all: there was no going back from here.

(Written by AI, fed by R; transcribed by S)


2025. március 16., vasárnap

MacGyver (EN)



Angus MacGyver és egy erősen terhes nő valami gyárépületben bujkál, az üldözőik már igen közel vannak.
A nő megáll egy pillanatra, eltorzul az arca, kezét a hasára szorítja.
Mac:
- Ez mi?
- Úgy látszik, maga nem sokat ért a gyerekszüléshez. Ezek szülési fájdalmak!
- Nem ez a legmegfelelőbb pillanat gyerekszüléshez!
- Ezt mondja a gyereknek!
Mac lehajol a nő hasához és suttog: - Maradj bent!
- Óóó! Elmúltak a fájdalmak!
...és menekülnek tovább...

Hol van ehhez Chuck Norris?

***

Angus MacGyver and a heavily pregnant woman are hiding in some factory building, their pursuers are already very close.
The woman stops for a moment, her face contorts, she presses her hand to her stomach.
Mac:
- What is this?
- It seems you don't know much about childbirth. These are labor pains!
- This is not the best moment to give birth to a child!
- That's what you say to the child!
Mac bends down to the woman's stomach and whispers: - Stay inside!
- Oooh! The pains are gone!
...and they keep running away...

Where's Chuck Norris for that?

2023. november 27., hétfő

Rideg tények / Harsh Facts

  Az utóbbi időben lett majdnem négyezer új könyvem. Az eddigi olyan tizenkétezer mellé.
És nagyjából mind olyan, amit el is szeretnék olvasni.
Ha minden héten elolvasok egyet, akkor az évi 52. Vagy nagylelkűen kerekítsük százra.
 Persze ha egész nap olvasnék, az napi egy, de más dolgokat is kell csinálnom - aludni, munkába járni, főzni-mosni-takarítani, életerőt lopni, enni, lelkeket megrontani, démonkodni, szóval csak a szokásos ez-az - tehát legyen az évi száz.
 Így csak a mostani beszerzés elolvasásához kell NEGYVEN év!!! És közben biztos megjelenik majd mindenféle érdekes, bele se merek gondolni…
…na, ezért jó halhatatlannak lenni!

***

 Lately I have almost four thousand new books. In addition to the twelve thousand so far.
And pretty much all of them are things I want to read.
If I read one every week, that's 52 in every years. Or let's generously round up to a hundred.
 Of course, if I will reading all day, it would be one book/day, but I also have to do other things - sleep, go to work, cook-wash-clean, steal vitality, eat, corrupt souls, demonize, so it's just the usual this-that - so it should be the annual hundred.
 So it takes FORTY years just to read the current acquisition!!! And in the meantime, all kinds of interesting things will appear, I can't even think about them...
...well, that's why it's good to be immortal!

2021. december 6., hétfő

…avagy miért éri meg gyermekpszichológusnak menni?

 (Vagy gázszerelőnek, de arról később)

1. Vásárláskor kapsz* egy csomag gyurmát, ajándékba ("Könnyű gyurma!"):


2. A gyermek nagy örömmel kibontja ("Meglepetés szín!"):


3. És ezt találja, mint minta ("Szórakoztat & tanít"):

A szín, a szín!!

Most csoda, ha a szegény gyermek frusztrált lesz?**





* Nem, rendes felnőttként NEM te játszol vele, odaadod saját- vagy közeli ismerősöd, munkatársad gyermekének***

** Tudom, az nem "összerakási útmutató mint az IKEA-ban, de én pont úgy gondolkozok mint egy gyerek, szóval jobban tudom :P

*** Nem úgy, mint én, Mondom "rendes felnőttként"

2021. október 5., kedd

Csak Így Tovább

 Tisztelt S. D. Úr/Nő!


A mai napon  - kiemelkedő teljesíténye elismeréseképpen

VEZETŐI DÍCSÉRET-ben
részesítem.


A dicséret indoklása:

"Szépen ült az értekezleten"


A dicsérettel pénzjutalom nem jár


Budapest, 2021. október 4.

Munkahelyi Vezető



(A díszes keretet, pecséteket és a többi maszlagot mindenki képzelje hozzá)

2021. június 27., vasárnap

Minden jó, ha jó a vége

 Ha egyszer valahogy diktátor (dictatress?) lennék*, az első dolgom lenne, hogy betiltanék valami teljesen irreális öltözetet, amit úgyse hord senki nyilvános helyen. Beletenném az Alaptörvénybe Alkotmányba, hogy utcán tilos viselni, meg ilyesmi. Mondjuk lehetne "harmónia megzavarása"** indokkal.

Például rózsaszín latex overall, magassarkú combcsizmával meg gázálarccal.

Lenne egy Operatív Csoport is, aki az esetleges törvényszegésekkel foglalkozna, valamint a megelőzést segítő erkölcsi oktatást is elvégezné. Csak hogy a rendelet napi szinten a közbeszéd tárgya maradjon.

Persze ennek tulajdonképpen semmi értelme se lenne, de képzelj el egy ellenzéki tüntetést :D




* Nézz magadba: sosem álmodoztál hasonlóról? :D

** Igen, van ilyen ország, ahol ezzel az indokkal tartóztatnak le embereket. Saját bevallásuk szerint demokrácia van náluk

2019. október 8., kedd

Még egy, mintha semmi sem történt volna...

Ha holnap lenne életem utolsó napja.
 ...reggel - nyilván - korán kelnék, izgatottan, hiszen nem minden nap történik ilyen az emberrel. Mosakodás, fogmosás. Hm. A tökörből egy arc néz vissza. Érdekes. Mögötte lapulok én. Átlagos, ez kiderült az évek során. A reggeli kimarad, majd bepótolom később. Vagy ha nem... számít?
 Valószínűleg elmennék dolgozni. Eddig is mindig elmentem, hacsak nem voltam túlságosann beteg, majd pont a végére változtatok.
Egyébként is: minek keresgéljenek, telefonálgassanak, merre vagyok? Bemegyek, ennyi.
...mire végeznék, már délután lenne, a fáradt emberek hazafelé tartanának. Nézném őket az arcom mögül - szegények, nekik holnap is fel kell kelniük.
Utazgatnék, szinte tervszerűtlenül, véletlenszerűen;a lényeg a mozgásban van. Mozgás: élet, mozdulatlanság: halál. De arra még van időm. Megnyugtató tudni, hogy még van és hogy mennyi.
Közben lassan beesteledne. Kigyúlnak a fények, az esti város csillogni kezd.
Úgy képzelem, ez az egész egy esős tavaszi napon fog megtörténni, az eső lemossa a házakat, elmélyülnek a színek, a lámpák fénye a tócsákban tükröződik.
Mozgásban, még mindig mozgásban. Csak sétálnék az utcán, gondtalanul, az esernyővel közlekedőket kerülgetve.
 Esetleg betérnék valahová, ahol nekem tetsző zene szól, ahol tolong a tömeg. Leülnék a bárpulthoz, kérnék egy italt. Kicsivel később még egyet.
Alkohol? Nem hiszem. Letompít vagy agresszívvá tesz és akkor ezt egyiket sem engedhetném meg magamnak. Csak lazán, nyugodtan. Látod. Egyszerű. Mindenkivel megtörténik egyszer, nem nagy szám. Hát  tessék. Egyedül, emberek között, mégis észrevétlen.
Belső világomba gyűjteném az ingereket és lassan kialakulna - a végére, utoljára - valamiféle rend. Rend, mert nem kell új dolgokat beilleszteni, feldolgozni többé.
Az utolsó darabkák is a helyükre kerülnek, minden megfagy lassan belül, miközben a nevetgélő, táncoló alakok körülvesznek.
És kész. Minden elrendezve a helyén. Indulhatok. Kilépnék a nedves járdára és elindulnék a helyre, ahol véget ér minden. Senkitől sem búcsúznék.
Aki ismer, valójában, az elfogadná, szomorúság nélkül, mert nem lenne okuk szomorkodni. Aki meg idegen...ismeretlen...lehet, hogy nem értené, pedig oly' egyszerű. Mindennek megvan az ideje.
 Persze, senki sem tudná, hogy ez a nap az utolsó, megtatanám magamnak ezt a titkot.
...ha holnap lenne az utolsó nap az életemben.

2019. szeptember 25., szerda

Rémálom

Hirtelen felriadtam. Azt hittem hogy már délután van.
…de nem, még csak délelőtt fél tíz.
Fenébe! A munkaidőm csak hatkor ér véget…

2019. július 27., szombat

38+

...sose fuss busz után.
Mármint a megállóban már bent álló buszhoz ne fuss.
Soha.
Esetleg eléred, miközben már záródik az ajtó. Hurrá.
...a futástól sok levegőre van szükséged.
Ám nem tudhatod előre, kik vannak már a buszon.
Belégzés. Kilégzés. Belégzés. Gyorsan, mélyen.
...érezhetően vannak, akik már egy jó ideje nem jártak a fürdőszobájukban.
Sose fuss busz után.

2019. május 30., csütörtök

"Langy esők jönnek"

  Van ez az El Nino meg a globális felmelegedés és hasonló (szeretett kormányunk által egyszerűen csak liberális maszlagnak titulált) dolgok. Lényeg, hogy így, május végén folyamatosan esik.
Kezdem magam a Száz év magány egyik szereplőjének érezni, na.
  Tegnap persze akkor kellett elindulnom, amikor a legjobban esett. Esett? Szakadt, széllel súlyosbítva. Tehát körülbelül a tizedik lépésnél ázott át a cipőm.
Közben persze leginkább arra vigyáztam, hogy a hátizsákom ne ázzon el, így inkább én.
Az utcánk, a mellette levőkhöz hasonlóan persze nincsen csatornázva esővíz ellen, ezért olyan tíz centi mély áradat hömpölygött lefelé. Az alsó keresztutcában viszont állt a víz, lehetett volna vizes vb-r rendezni. És a remek, nemrég átadott körforgalom... Kihagyhatatlan és megkerülhetetlen, egy sóhaj után lábszárközépig gázoltam a vízben, valamit valamiért, bent úgyis van váltóruhám és -cipőm, ezek meg csak megszáradnak tizenkét óra alatt...
...próbáltad már, milyen csurom víz (és eleve feszes) farmerben mászkálni? Vagy csak simán üldögélni a HÉV-en? Pffff... És mibe törlöd a nedves kezed, ha telefonálni akarsz?? Ilyenkor kicsit visszasírom a kis uszonyos Ericssont.
...és amikor végre kibújok a cuppogó cipőmből és nedves lábnyomokat hagyok a szőnyegen, na akkor jövök rá, hogy persze száraz zokni nincs nálam.

2019. február 14., csütörtök

"Élj mozgalmas életet!"*

…ma például kigyulladt a HÉV amin utaztam, a vezető pedig a peronon üvöltött

"MINDENKI, AKI A VONATON VAN, AZONNAL SZÁLLJON LE!"

A fenyegető hangszínből először azt hittem, valami dél-amerikai-stílusú tömeges emberrablás lesz, és akkor jöttem rá hogy csak pánik, amikor megláttam a füstöt.


(A fülke égett. Volt komolyabb füst is, de már elmúlt :))


* Az "Élj mozgalmas (más fordításban: izgalmas) életet" egy kínai - mások szerint japán - közmondás, mindenesetre biztosan keleti. Sokan úgy gondolják Nyugaton hogy jókívánság, de, ismerve a keleti emberek harmónia-szeretetét és a gyors változásoktól való idegenkedését, ez arrafelé egy elég komoly átok. 

2019. január 30., szerda

U-4713 (Hu/En)

"Hölgyem, itt az ideje hogy leváltsam"
Ilyenkor csak az ügyeletes - a kapitány vagy valamelyik tiszt - tartózkodott a hajó vezérlőjében. Egyedül az első tiszt merte nagy ritkán "hölgyem"-nek szólítani bár a nő tudta hogy mindenki csak "Die Dame"-nek hívja a háta mögött.
A kapitány fáradtan felpillantott az első tisztre, és felvillantotta egyik ritka mosolyát. Ezért a mosolyért a személyzet bármelyik tagja örömmel meghalt volna.
A nő a vállára terítette megviselt kabátját és elindult a kabinja felé (egy függönnyel leválasztott beugró - de a többieknek ennyi magánélet se jutott). A hosszú éjszakai szolgálat után nagyon vágyott már egy kis alvásra.
Váratlanul elsötétedett az egész naszád. Csend lett.
…és a csendben meghallotta a sziszegést. A fémfalak között nem tudta megmondani melyik irányból.
- Vízbetörés - kiáltotta ahogy visszafelé futott. Biztonságosan eligazodott a hajóján sötétben is, úgy ismerte minden részét mint a saját tenyerét. Az első tiszt éppen próbálta visszaállítani a főkapcsolót de az egy szikraeső kíséretében ismét felcsapódott.
- Kapcsoljon le mindent, aztán próbálja újból. Határoljuk be a helyet! - a tiszt bólintott, a halvány vészvilágítás kísérteties árnyékokkal borította borostás arcát, ujjai sebesen jártak a különféle pultok között, és a paneleken sorban jelentek meg a megnyugtató fények. Aztán ismét hangos kattanással kialudtak a lámpák.
- Gépház, alsó szint - mondta a parancsnok és kiviharzott az irányítóteremből. Közben sorra érkeztek a személyzet tagjai, igyekezve magukra rángatni egyenruháik darabjait.
 A kapitány elcsavarta a gépház ajtaján a nyitókart és felrántotta a nehéz acélajtót. A spriccelő víz az arcába vágott, egy pillanatra a lélegzete is elakadt a hidegtől és azonnal bőrig ázott, de előredőlve beküzdötte magát a terembe. A vízsugár alá bukott majd vett egy mély levegőt és ismét az ömlő vízsugárba vetette magát. Próbálta feltornázni magát és valahogy elérni az elzáró kereket és magában átkozta alacsony termetét, ami máskor igencsak jól jött a búvárhajón. Ujjai hegyei megérintették a jeges vasat, majd jobb fogást keresett, vakon, lábujjhegyen küzdve, hogy a víz nyomása ne sodorja hátra. Lassan elfordította az elzárócsapot, közben már alig érezte megdermedt kezét, de a víz nyomása lassan lecsökkent majd teljesen el is állt.
Hatalmas sóhajjal nyitotta ki a szemét és gyorsan elzárt még két-három szelepet.
- A gépházat nem lehet visszakapcsolni, kézi szivattyúkat! - kiáltott és vizes ruhájában reszketve rohant visszafelé hogy a legénységhez csatlakozva megpróbálják kiszivattyúzni a beömlött vizet, mielőtt túl késő lenne…

***

…Semmi különös, csak csőtörés volt a pincében és csurom vizesen takarítottam a vizet mostanáig.

****

"Lady, it's time for shift change"
In this time, only the duty officer - the captain or an officer - was at the ship's control.
Only the first officer dared to call a "lady" rarely her, although the woman knew that
everyone called "Die Dame" behind her.
The captain tiredly looked up at the first officer and flashed one of his rare smiles. Any
member of the staff would have died for that smile.
The woman put on her shoulder with a worn uniform-coat and headed to her cabin (only a
place, separated by a curtain - but the others didn't have so much privacy). After a long
night's service, she longed for a little sleep.
Unexpectedly, the whole u-boat darkened. It was silence.
… And heard the hiss in silence. She couldn't know which direction, between the metal walls.
"Waterbreak," she shouted as she ran backwards. She safely moved in her ship in the dark,
knowing all it's parts as her own palm. The first officer was just trying to reset the main
switch, but that flipped up again with sparks.
- Turn off everything, then try again. Limit the place! - The officer nodded, the pale
emergency lighting with spooky shadows covering his unshaven face, his fingers sweeping
across the various counters, and the rows of reassuring lights appeared on the panels. Then
the lights went out again with a loud click.
"Machine house, lower level," the commander said and runned out from the control room.
Meanwhile, the crew members arrived, trying to pull on their uniforms.
 The captain twisted the opening lever on the door of the engine room and pulled the heavy
steel door. Squirting water fell into her face, her breath stuck in the cold for a moment,
and immediately soaked in the skin, but fought forwards into the room. She fell under the
water jet and took a deep breath and threw herself back into the jet of water. She was
trying to get himself up and somehow reach the shut-off wheel and cursed her low stature,
which at other times came very well on the dive boat. The tips of her fingers touched
the icy iron, then looked for a better grip, blindly on tiptoe, so that the
pressure of the water would not roll back. Slowly she turned the shut-off valve, but she
could hardly feel her hands froze, but the pressure of the water slowed down and stood
completely.
She opened her eyes with a huge sigh and quickly shut off two or three more valves.
- The engine room cannot be switched back on, manual pumps! - she shouted and ran back in
her wet clothes to join the crew trying to pump out the water before it was too late…

***

… Nothing special, just a pipe break in the basement of my house and I worked there in wet
clothing until now.

2019. január 19., szombat

A lovagok, akik azt mondják…

"Ah, micsoda idők, amikor mindenféle jöttmentek kényükre - kedvükre Ni-t mondhatnak az öregeknek! Átok ül ezen az országon"




Szeretném, ha legalább egyszer Bauer* Zsolt engem is megírna valamelyik kis gyalázkodó cikkében, mint Blankát (Hajrá Blanka, csak így tovább!!!).
Nem a "tíz perc hírnév" miatt, hanem mert azt jelentené, hogy fontos volt amit mondtam, hogy számít, hogy valamire rátapintottam**, hogy valaki (nem ő, ő nem valaki) felkapta a fejét a szavaimra.
…persze nem szeretnék közösködni a szókincsével, mert bár lovaggá ütötték (…), de én, arisztokrata származásom okán nem kívánnék arra a szintre lealacsonyodni.


"Nyúlként jutott a hegyen is túl 
A porba hasalt és talpat is nyalt 
Hány embert megfúrt, hány seggbe bebújt 
Leszúrta ő, ki éppen arra járt... "



* Tudom, tudom, de így jobban illik rá a név
** Nem, még véletlenül sem szó szerint

2018. december 20., csütörtök

"Álmomban két macska voltam"

(Újabb adalék az évi rendes, decemberi napforduló éjjelén megtartott találkozóra készülő listához, avagy "Hogyan voltam rossz az évben")

 Befejezték a vásárlást, már csak nézelődtek a hipermarket sorai között.
- Idenézz, robotporszívó! - kapta fel S. a szögletes élű, fekete, lapos hengert. - De ronda szegény! Működik?
- Biztos hogy nem. Szerintem tedd le.
A lány megfordította az igényesnek nem nevezhető külsejű készüléket és elég kevés bizalommal vizsgálgatta az alján levő érzékelőket. És - természetesen - bekapcsolta.
A porszívó felzúgott, S. elmosolyodott és letette a dobozhalom tetejére. Barátnője szeme elkerekedett:
- Nem esik le?
- Nem kéne neki...
 Pár percig mindketten elbűvölten figyelték az apró helyen izgő-mozgó szerkezetet.
- Na ez jó, de vajon hogy takarít?
- Próbáljuk ki! - vágta rá S. lelkesen és letette a földre, egy kupac nikecell-morzsa közelébe.
...a kis gép egy pillanat alatt bevágtatott a polc alá.
Egymásra néztek.
- Izé... - mondta a visszafogottabb lány. - Hogy szeded ki?
- Sehogy, majd kijön. Biztos van ott valami válaszfal, vagy akármi... - vont vállat S. nem túl nagy meggyőződéssel, de közben azért megkerülte a polcot. A robot épp akkor tűnt el a következő sor alatt.
S. felnevetett: - Ez nagyon gyors, bár mintha kerülné a koszosabb helyeket! Inkább menekül!
 Felsóhajtott és a negyedik sorban járva felkapta a felbukkanó és lelkesen zúgó robotot.
"Mi a fenét művelek? Öregszem, vagy mi?" - gondolta, miközben kikapcsolta a gépet és visszavitte a helyére - "Régebben inkább elengedtem volna legalább egy másikat és itthagyom őket, hadd játsszanak egymással a kis drágák."

2018. december 15., szombat

Kék és sárga

(Adalék az évi rendes, decemberi napforduló éjjelén megtartott találkozóra készülő listához)

- Itt mindig feltűnően sok a terhes nő – mutat rá a tényre a magasabbik alak.
- …és a leszbikus – kontráz Róka, aki egyébként Vamp is valahol, miután int két együtt nézelődő nőre
Társa megszemléli, és rábólint. Hiába, a radar az radar.
- És az apáca! – villan össze a szemük az elhaladó szentéletű nővérek mögött. Ez, és a hely összefüggései - mivel egy svéd bútoráruházban tartózkodtak éppen, engedve Róka az adott nyelvhez való vonzódásának* - újabb pár perces filozófiai vitára serkentette őket.
A magasabbik egyén, aki több-kevesebb sikerrel próbálta titkolni félvámpír voltát, felajánlotta hogy szívesen elemel egy könyvet az egyik polcról, bővítvén a másik lány könyvtárát.
A szégyenlős tiltakozás hatására inkább rövid felolvasást tartott a műből, természetesen szinkrontolmácsolással kísérve. Egyáltalán nem törődött a kifogásokkal, és az előadását kísérő gonosz hozzászólásokkal, miszerint nem beszél svédül, valamint egyértelműen fogalma sincs mit csinál. Fölényesen kijelentette, hogy „egy szukubusz mindenhez ért” és különben is – felhúzta az orrát – „bármilyen nyelven tudok olvasni, nem olyan nagy dolog – feltéve ha ismered a betűket”.
- Add ide azt a könyvet, még hallgatni is rossz ami csinálsz!
- Mert amikor valaki rendesen beszél svédül, azt sokkal jobb ám hallgatni! – nevettek fel mindketten.
Majd elégedett vigyorral nyugtázta Róka enyhén* meglepett arcát, aki beleolvasott a könyvbe és kijelentette, hogy a fordítás többé-kevésbé fedi a valós tartalmat.
És ekkor…
…az áruház egy kisebb, kordonokkal lezárt részéhez értek, ahol éppen átalakítás zajlott. Egyikük se tudta, kinek az ötlete az egész, de pár perccel és a gyerekosztályon tett látogatással később szürke plüsspatkányok bukkantak fel a „romok” között.
- Itt úgyis szeretik a kreativitást, miért ne legyen egy jó napjuk? Különben is autentikus – állapította meg a félvámpír picivel később egy spejzban nézelődve. Lekapta a szemét Róka – aki egyébként Vamp is – nyakáról és titokban megnyalta a száját…



* aki az árukészlet egyes tételei nevének kimondása körüli gúnyos kijelentések következtében kezdett hozzá e – szépnek nem nevezhető – nyelv tanulásához. De ez már egy másik történet
** Azért valahol belül tudta, mire számíthat

2018. március 31., szombat

Néha jó lenne 2. / Sometimes it would be nice - part 2

…néha viszont az lenne jó, ha író lennék.
…vagy legalábbis rendesen tudnék írni. Ezen nem a betűk felismerését és használatát értem, hanem azt, hogy kellő szókincs birtokában és elfogadható stílusban - ami esetleg még élvezhető is - le tudnám jegyezni a fejemben levő izét, ami gondolatok helyet ott kavarog.
Meg azt is, hogy talán nem kellene huszonötször huszonhatszor visszajavítanom a félregépelt betűket. Szerencsére ez itt nem látszik meg, ezért is írok papír helyett ide. Különös módon papíron nem keverem a betűket… van olyan hogy "disztypia" (dis+type)?
Tiszta disztópia…
…vagy csak gyakorlás kérdése?

…néha jó lenne írónak lenni.
Egy igazi író vajon elsírja magát a saját maga által kitalált karakter sanyarú sorsa miatt (mint ahogy néha én)? És forog álmatlanul, ha a hőse bajba kerül, netán meghal? Van lelkiismeret furdalása?

…néha jó lenne írónak lenni.
Itt-ott a világban léteznek mindenféle író képző tanfolyamok, ott nyilván lehet sok mindent tanulni. Szeretnék részt venni egy olyanon.
…aztán persze ugyanúgy írnék, mint előtte, és ha nem sikerülne a "mű" akkor morognék, hogy miért nem tartottam magam a tanultakhoz.
Bezzeg ha sikeres lenne, akkor meg azért, hogy biztos mennyivel jobb lehetett volna, ha úgy csinálom, ahogy tanultam…

…néha jó lenne írónak lenni…
…bár azt sosem értettem, hogy mit is csinál pontosan egy írókör. Addig rendben, ha a többiek már híres írók, mert akkor rá tudnak mutatni a stilisztikai és egyéb hibákra.
Persze csak ha nincsenek maguktól elszállva, mert akkor minden másra is rámutatnak, amit ők nyilván máshogy írtak volna, épp ezért máshogy KELL írni - szerintük - és ezzel egy kezdő író kedvét teljesen elveszik mindentől.
…aki bánatában otthagyja az egészet és elmegy péknek, vagy önállóan ír egy igazi depressziós és sikeres antiutópiát, amiben híres írók rekednek valahol a világ végén, távol a civilizációtól, és szépen lassan megeszik egymást. Az utolsó meg magányosan éhen hal. Vagy kínok közepette, rengeteg szenvedés után pusztul el.
És valahogy hasonlít az írókör vezetőjéhez, még a szemüvege kerete is stimmel, meg a kis anyajegy a bal fülénél, de ez természetesen csak a véletlen műve.

…néha jó lenne írónak lenni.
Nem kellene időre bejárni dolgozni, bár mindenki a saját maga legkeményebb hajcsárja tud lenni. Bár az is igaz, hogy fix fizetést se igen kapnék, kivéve ha már híres vagyok. De híresen és gazdagon sokkal nehezebb átérezni a problémákat és hitelesen visszaadni.
 Olyat könnyű írni, ami csupa cukor meg happy end, tele van vele minden és valószínűleg elég kiterjedt olvasótábor is tartozik hozzá, na de mégis. Az olyan iparosmunka, mégsem alkotás.
De komolyan: mennyire megerőltető kitalálni egy olyat hogy… ööö… a főhősnő (persze, főhősnő kell, az jobb) aki szegény/elcserélt/elszegényedett arisztokrata/üldözött szemtanú, bajba keveredik - nem túl nagy bajba, persze, még a végén úgy marad -, esetleg bántják is (éppen csak picit, hogy ne viselje meg senki lelkét), akár még a körme is letörik… na szóval szegény főhősnő mindenféle kalandok után - amikhez hogy, hogy nem be kell járnia a Föld legcsodálatosabb tájait, éhezve, fázva - találkozik élete szerelmével aki kalóz (a becsületes fajtából, olyan "megélhetési Robin Hood") vagy herceg inkognitóban, esetleg gazdag, fiatal egyedülálló milliomos, aki meglátja a kissé leharcolt nőben élete szerelmét, megmenti  és belelovagolnak a naplementébe. Vagy belevitorlásoznak, vagy akármi.
Az se baj, ha a megmentő férfi egy egészen picit rossz fiú, a történet végére és a főhősnő hatására úgyis megváltozik és átmegy minden rózsaszín nyálba. És mostanában kell bele szex is, a picit vadabb és perverzebb fajtából, amit az ártatlan főhősnő (igen, igen, mindezen viszontagságok között képes ártatlan maradni) természetesen azonnal megkedvel, elsőre, hát persze.
 Nem, egy történetnek valami tanulságának is kell lennie. Legalább annyinak, hogy ha a szőke, kékszemű, gyönyörű és természetesen ártatlan főszereplőnőt egy város feldúlása és az egész lakosság lemészárlása közben elrabolják a kegyetlen maláj kalózok, szóval ezek után nem sok esélye marad, hogy később fehér ruhában mehet férjhez a fehér lovon a megmentésére érkező lovaghoz.

…néha jó lenne.

***

… sometimes it would be good if I were a writer.
… or at least if I could write properly. This is not about recognizing and using letters, but because I have the right vocabulary and in a reasonable style - which might even enjoy - I can record the stuff in my head what's there instead of mind.
And maybe I should not correct the misspellings in twenty-four twenty-six times. Fortunately, this is not visible here, so I'm writing here instead of paper. Strangely enough, I do not mix letters on paper ... is there such a "distype" (dis + type)?
Pure dystopy …
… or just need some practice?

… sometimes it would be good to be a writer.
Does a true writer mourn and cry for the sordid fate of a character invented by himself (as I sometimes do)? And did it spends sleeplessly in the night if it’s hero gets in trouble, or dies? Does it has pangs of conscience?

… sometimes it would be good to be a writer.
Here and there are all types of writing courses in the world, there is a lot to learn about there. I want to take part in one.
... then I would write the same way as before, and if the "opus" did not succeed, I wondered why I did not hold myself to the lessons I learned.
Bit if it was successful, then I wondered how better would it be if I did it as I learned ...

… sometimes it would be good to be a writer …
… although I never understood what a "writer's group" was doing exactly. It's okay if the others are famous writers because they can point to stylistic and other flaws.
Of course, only if they are not away from them because they point out everything else they would otherwise have written, so that's why they MUST be different - they say - and they takes completely the temper of everything from a novice writer.
… who, in sorrow, leaves it all and goes to be bakerman or writes for a true depressed and successful antiutopic story in which famous writers are lurking somewhere in the end of the world, far from civilization, and nicely savoring each other. The last one is lonely to death. Or, in the midst of pain, he will die after much suffering.
And somehow it resembles the writer's head, even the frame of his glasses, and the little mole on his left ear, but, of course, these are just a coincidence.

… sometimes it would be good to be a writer.
I do not have to go to work for a while, though everyone can be your toughest hairdo. Although it is true that I would not have a fixed salary, unless I was already famous. But it is much more difficult and feasible to feel any problems and credibly return it.
 It's easy to write, which is all sugar and happy end, it's full of it all and probably quite a large reader, even though it is. It's a craftsmanship, not a creation.
But seriously: how strenuous to figure out how to ... er ... the heroine (of course, the heroine must be the right one) who is poor / sworn / impoverished aristocrat / persecuted witness, gets into trouble - not too much trouble, of course, or else she will stay there forever, even if they hurt her (just not to bear the soul of the readers) or even her nails are broken down ... so the poor protagonist after all sorts of adventures - that she does have to go through the most amazing lands in the world, hungry and cold – she meets with the love of his life, a pirate (a honest breed, a "Robin Hood living") or a prince who is incognito, or rich young, unique millionaire who sees the love of his life in a slightly battle-weary woman, rescues her and riding into the sunset. Or sailing into or whatever.
It is not a problem if the rescuer is bad boy a little bit, at the end of the story and the heroine’s effect he will changing itself and everything goes through the pink saliva. And now sex need to be, from the wilder and more perverse kind that the innocent heroine (yes, yes, to be able to remain innocent of all these vicissitudes) of course, will immediately love this in first sight, of course.
 No, a story must have a kind of moral. At least, if the blonde, blue-eyed, beautiful and of course innocent protagonist is abducted by the cruel Malay pirates during the ravages of a city and the massacre of the entire population, so she does not have much chance of being able to marry in white dress (S.D.: marriage in white dress is the mark of innocence) later with the white horse knight who arrives to help her.

… sometimes it would be nice.

2018. március 6., kedd

Néha jó lenne…

…néha jó lenne analfabétának lenni.

" Helyreigazítás
2018.02.23. 17:19 Bors

A borsonline.hu 2018. február 9-én 8:30 órakor megjelentetett József használja Hobo telefonját” című cikkben nem felelt meg a valóságnak, hogy Földes László Hobo elváltoztatott hangon, roma hanglejtéssel próbálta átverni a Bors munkatársát. Az sem felelt meg a valóságnak, hogy Földes László Hobo visszahívta a Bors munkatársát telefonon.

Ugyanígy a szóban forgó telefonszámon korábban nem beszélt Földes László Hobo a Bors munkatársával. Nem felel meg a valóságnak az sem, hogy Földes László Hobo menedzsere is megerősítette, hogy ezen a telefonszámon lehet elérni Földes László Hobót.

Nem felel meg a valóságnak az, hogy váratlanul reagált a Bors telefonhívására Földes László Hobo, mert nem volt a cikk megjelenése előtt telefonbeszélgetés a Bors munkatársa és Földes László Hobo között, ezért valótlan az az állítás is, hogy azt mondta Földes László Hobo, hogy „rossz számot hívsz, mert ezt a kártyát én még csak most vettem, nem ismerek semmilyen Hobót, és Lakatos József vagyok.”

Nem felel meg a valóságnak az sem, hogy Földes László Hobo azt közölte a Bors munkatársával, hogy új ez a szám. "Hivatalos. Az enyém - magyarázta, majd bontotta a vonalat.” Nem felel meg a valóságnak az, hogy Földes László Hobo telefonját, úgymond a Hobo hangú Lakatos úr vette fel. "


…maga a cikk nincs már fent, sajnos, de azért látszik, hogy ez itt az újságírás alja.

Különben ők voltak azok is, akik régebben e-mailben írtak valakinek egy focista helyett (nem kérdezték, ki ő csak a kérdéseiket küldték el) és a válaszait megírták, mintha tényleg a labdarúgó nyilatkozott volna. Aztán meg be akarták perelni az illetőt, hogy szándékosan átverte őket.