Néha jó lenne 2. / Sometimes it would be nice - part 2

…néha viszont az lenne jó, ha író lennék.
…vagy legalábbis rendesen tudnék írni. Ezen nem a betűk felismerését és használatát értem, hanem azt, hogy kellő szókincs birtokában és elfogadható stílusban - ami esetleg még élvezhető is - le tudnám jegyezni a fejemben levő izét, ami gondolatok helyet ott kavarog.
Meg azt is, hogy talán nem kellene huszonötször huszonhatszor visszajavítanom a félregépelt betűket. Szerencsére ez itt nem látszik meg, ezért is írok papír helyett ide. Különös módon papíron nem keverem a betűket… van olyan hogy "disztypia" (dis+type)?
Tiszta disztópia…
…vagy csak gyakorlás kérdése?

…néha jó lenne írónak lenni.
Egy igazi író vajon elsírja magát a saját maga által kitalált karakter sanyarú sorsa miatt (mint ahogy néha én)? És forog álmatlanul, ha a hőse bajba kerül, netán meghal? Van lelkiismeret furdalása?

…néha jó lenne írónak lenni.
Itt-ott a világban léteznek mindenféle író képző tanfolyamok, ott nyilván lehet sok mindent tanulni. Szeretnék részt venni egy olyanon.
…aztán persze ugyanúgy írnék, mint előtte, és ha nem sikerülne a "mű" akkor morognék, hogy miért nem tartottam magam a tanultakhoz.
Bezzeg ha sikeres lenne, akkor meg azért, hogy biztos mennyivel jobb lehetett volna, ha úgy csinálom, ahogy tanultam…

…néha jó lenne írónak lenni…
…bár azt sosem értettem, hogy mit is csinál pontosan egy írókör. Addig rendben, ha a többiek már híres írók, mert akkor rá tudnak mutatni a stilisztikai és egyéb hibákra.
Persze csak ha nincsenek maguktól elszállva, mert akkor minden másra is rámutatnak, amit ők nyilván máshogy írtak volna, épp ezért máshogy KELL írni - szerintük - és ezzel egy kezdő író kedvét teljesen elveszik mindentől.
…aki bánatában otthagyja az egészet és elmegy péknek, vagy önállóan ír egy igazi depressziós és sikeres antiutópiát, amiben híres írók rekednek valahol a világ végén, távol a civilizációtól, és szépen lassan megeszik egymást. Az utolsó meg magányosan éhen hal. Vagy kínok közepette, rengeteg szenvedés után pusztul el.
És valahogy hasonlít az írókör vezetőjéhez, még a szemüvege kerete is stimmel, meg a kis anyajegy a bal fülénél, de ez természetesen csak a véletlen műve.

…néha jó lenne írónak lenni.
Nem kellene időre bejárni dolgozni, bár mindenki a saját maga legkeményebb hajcsárja tud lenni. Bár az is igaz, hogy fix fizetést se igen kapnék, kivéve ha már híres vagyok. De híresen és gazdagon sokkal nehezebb átérezni a problémákat és hitelesen visszaadni.
 Olyat könnyű írni, ami csupa cukor meg happy end, tele van vele minden és valószínűleg elég kiterjedt olvasótábor is tartozik hozzá, na de mégis. Az olyan iparosmunka, mégsem alkotás.
De komolyan: mennyire megerőltető kitalálni egy olyat hogy… ööö… a főhősnő (persze, főhősnő kell, az jobb) aki szegény/elcserélt/elszegényedett arisztokrata/üldözött szemtanú, bajba keveredik - nem túl nagy bajba, persze, még a végén úgy marad -, esetleg bántják is (éppen csak picit, hogy ne viselje meg senki lelkét), akár még a körme is letörik… na szóval szegény főhősnő mindenféle kalandok után - amikhez hogy, hogy nem be kell járnia a Föld legcsodálatosabb tájait, éhezve, fázva - találkozik élete szerelmével aki kalóz (a becsületes fajtából, olyan "megélhetési Robin Hood") vagy herceg inkognitóban, esetleg gazdag, fiatal egyedülálló milliomos, aki meglátja a kissé leharcolt nőben élete szerelmét, megmenti  és belelovagolnak a naplementébe. Vagy belevitorlásoznak, vagy akármi.
Az se baj, ha a megmentő férfi egy egészen picit rossz fiú, a történet végére és a főhősnő hatására úgyis megváltozik és átmegy minden rózsaszín nyálba. És mostanában kell bele szex is, a picit vadabb és perverzebb fajtából, amit az ártatlan főhősnő (igen, igen, mindezen viszontagságok között képes ártatlan maradni) természetesen azonnal megkedvel, elsőre, hát persze.
 Nem, egy történetnek valami tanulságának is kell lennie. Legalább annyinak, hogy ha a szőke, kékszemű, gyönyörű és természetesen ártatlan főszereplőnőt egy város feldúlása és az egész lakosság lemészárlása közben elrabolják a kegyetlen maláj kalózok, szóval ezek után nem sok esélye marad, hogy később fehér ruhában mehet férjhez a fehér lovon a megmentésére érkező lovaghoz.

…néha jó lenne.

***

… sometimes it would be good if I were a writer.

… or at least if I could write properly. This is not about recognizing and using letters, but because I have the right vocabulary and in a reasonable style - which might even enjoy - I can record the stuff in my head what's there instead of mind.

And maybe I should not correct the misspellings in twenty-four twenty-six times. Fortunately, this is not visible here, so I'm writing here instead of paper. Strangely enough, I do not mix letters on paper ... is there such a "distype" (dis + type)?

Pure dystopy …

… or just need some practice?

… sometimes it would be good to be a writer.

Does a true writer mourn and cry for the sordid fate of a character invented by himself (as I sometimes do)? And did it spends sleeplessly in the night if it’s hero gets in trouble, or dies? Does it has pangs of conscience?

… sometimes it would be good to be a writer.

Here and there are all types of writing courses in the world, there is a lot to learn about there. I want to take part in one.

... then I would write the same way as before, and if the "opus" did not succeed, I wondered why I did not hold myself to the lessons I learned.

Bit if it was successful, then I wondered how better would it be if I did it as I learned ...

… sometimes it would be good to be a writer …

… although I never understood what a "writer's group" was doing exactly. It's okay if the others are famous writers because they can point to stylistic and other flaws.

Of course, only if they are not away from them because they point out everything else they would otherwise have written, so that's why they MUST be different - they say - and they takes completely the temper of everything from a novice writer.

… who, in sorrow, leaves it all and goes to be bakerman or writes for a true depressed and successful antiutopic story in which famous writers are lurking somewhere in the end of the world, far from civilization, and nicely savoring each other. The last one is lonely to death. Or, in the midst of pain, he will die after much suffering.

And somehow it resembles the writer's head, even the frame of his glasses, and the little mole on his left ear, but, of course, these are just a coincidence.

… sometimes it would be good to be a writer.

I do not have to go to work for a while, though everyone can be your toughest hairdo. Although it is true that I would not have a fixed salary, unless I was already famous. But it is much more difficult and feasible to feel any problems and credibly return it.

 It's easy to write, which is all sugar and happy end, it's full of it all and probably quite a large reader, even though it is. It's a craftsmanship, not a creation.

But seriously: how strenuous to figure out how to ... er ... the heroine (of course, the heroine must be the right one) who is poor / sworn / impoverished aristocrat / persecuted witness, gets into trouble - not too much trouble, of course, or else she will stay there forever, even if they hurt her (just not to bear the soul of the readers) or even her nails are broken down ... so the poor protagonist after all sorts of adventures - that she does have to go through the most amazing lands in the world, hungry and cold – she meets with the love of his life, a pirate (a honest breed, a "Robin Hood living") or a prince who is incognito, or rich young, unique millionaire who sees the love of his life in a slightly battle-weary woman, rescues her and riding into the sunset. Or sailing into or whatever.

It is not a problem if the rescuer is bad boy a little bit, at the end of the story and the heroine’s effect he will changing itself and everything goes through the pink saliva. And now sex need to be, from the wilder and more perverse kind that the innocent heroine (yes, yes, to be able to remain innocent of all these vicissitudes) of course, will immediately love this in first sight, of course.

 No, a story must have a kind of moral. At least, if the blonde, blue-eyed, beautiful and of course innocent protagonist is abducted by the cruel Malay pirates during the ravages of a city and the massacre of the entire population, so she does not have much chance of being able to marry in white dress (S.D.: marriage in white dress is the mark of innocence) later with the white horse knight who arrives to help her.

… sometimes it would be nice.