Még egy, mintha semmi sem történt volna...

Ha holnap lenne életem utolsó napja.
 ...reggel - nyilván - korán kelnék, izgatottan, hiszen nem minden nap történik ilyen az emberrel. Mosakodás, fogmosás. Hm. A tökörből egy arc néz vissza. Érdekes. Mögötte lapulok én. Átlagos, ez kiderült az évek során. A reggeli kimarad, majd bepótolom később. Vagy ha nem... számít?
 Valószínűleg elmennék dolgozni. Eddig is mindig elmentem, hacsak nem voltam túlságosann beteg, majd pont a végére változtatok.
Egyébként is: minek keresgéljenek, telefonálgassanak, merre vagyok? Bemegyek, ennyi.
...mire végeznék, már délután lenne, a fáradt emberek hazafelé tartanának. Nézném őket az arcom mögül - szegények, nekik holnap is fel kell kelniük.
Utazgatnék, szinte tervszerűtlenül, véletlenszerűen;a lényeg a mozgásban van. Mozgás: élet, mozdulatlanság: halál. De arra még van időm. Megnyugtató tudni, hogy még van és hogy mennyi.
Közben lassan beesteledne. Kigyúlnak a fények, az esti város csillogni kezd.
Úgy képzelem, ez az egész egy esős tavaszi napon fog megtörténni, az eső lemossa a házakat, elmélyülnek a színek, a lámpák fénye a tócsákban tükröződik.
Mozgásban, még mindig mozgásban. Csak sétálnék az utcán, gondtalanul, az esernyővel közlekedőket kerülgetve.
 Esetleg betérnék valahová, ahol nekem tetsző zene szól, ahol tolong a tömeg. Leülnék a bárpulthoz, kérnék egy italt. Kicsivel később még egyet.
Alkohol? Nem hiszem. Letompít vagy agresszívvá tesz és akkor ezt egyiket sem engedhetném meg magamnak. Csak lazán, nyugodtan. Látod. Egyszerű. Mindenkivel megtörténik egyszer, nem nagy szám. Hát  tessék. Egyedül, emberek között, mégis észrevétlen.
Belső világomba gyűjteném az ingereket és lassan kialakulna - a végére, utoljára - valamiféle rend. Rend, mert nem kell új dolgokat beilleszteni, feldolgozni többé.
Az utolsó darabkák is a helyükre kerülnek, minden megfagy lassan belül, miközben a nevetgélő, táncoló alakok körülvesznek.
És kész. Minden elrendezve a helyén. Indulhatok. Kilépnék a nedves járdára és elindulnék a helyre, ahol véget ér minden. Senkitől sem búcsúznék.
Aki ismer, valójában, az elfogadná, szomorúság nélkül, mert nem lenne okuk szomorkodni. Aki meg idegen...ismeretlen...lehet, hogy nem értené, pedig oly' egyszerű. Mindennek megvan az ideje.
 Persze, senki sem tudná, hogy ez a nap az utolsó, megtatanám magamnak ezt a titkot.
...ha holnap lenne az utolsó nap az életemben.