Sport

"…egyetlen napnyi aktív versenyzés után a sakkozók akár hatezer kalóriát, az átlagember energiafogyasztásának háromszorosát is elégethetik…" (Stanford Egyetem kutatója)

 Gizike unatkozott. Még csak egy hete volt itt, de már hiányzott neki az iskola.
Egy éve ment volna nyugdíjba, de az igazgató kérte hogy maradjon. Tanárhiány, mondta és Gizike rábólintott.
A hely gyönyörű volt, egy hatalmas kastély, átmenet egy kórház és egy szanatórium között. Körülötte erdő, hatalmas fák, sétányok, de Gizikét intellektuálisan nem igazán kötötte le a hely. Korához képest szellemileg fiatalos volt, talán a matematika tette, talán az, hogy próbált lépést tartani a tanítványai gondolkodásával.
"Gizi néni, higgye el, jót fog tenni magának az az egy hónap". Az orvos szemtelenül fiatal volt, ráadásul Gizike utálta ha így szólították. De végül is, az orvos az ő osztályába járt alig néhány évvel ezelőtt. Biológia fakt.
Visszanyelte a tiltakozást. Az ember legyen jóban az orvosával.
 És most itt üldögélt a társalgóban, ahogy a beutaltak jó része is, és unatkozott. A tévében valami szörnyű szappanopera ment, drámai zene, a szereplők hosszú perceken keresztül csak bámultak egymásra, cselekmény semmi. És a logika… Gizike felsóhajtott.
Körülötte a legtöbben idősek voltak, a leépülés különböző fázisaiban. Volt persze néhány kivétel, itt volt Laci, aki kerekes székében ülve bámult ki az ablakon ("Dehogy is, Gizike, nem iszom én, egyszerűen csak elbambultam és látja, ez lett belőle") és az ápolónők, bár ők nem igazán voltak alkalmasak társasági életre. Legalábbis, itt biztosan nem.
 Tegnap Gizike talált egy doboz dominót az egyik szekrényben, azt rakosgatta az asztalon.
- Leülhetek? - kérdezte egy ősz hajú hölgy.
- Természetesen. Tud dominózni? Gizike vagyok.
- Margit, de szólítson csak Margónak, ha gondolja - ült le mosolyogva a nő.
 A délután gyorsan elszaladt, ráadásul többen csatlakoztak a játékhoz, váltva egymást. A másnap hasonlóan telt, de a legtöbb időt Margóval töltötte, beszélgettek miközben a kis falapokat rendezgették.
 A harmadik napon Gizike ismét egyedül üldögélt, de Margó elmaradt.
- Elnézést, kedveském - szólt egy arra járó és különben nagyon elfoglaltnak tűnő ápolónőhöz - nem tudja, hogy van Margit? Tudja, az állandó dominópartnerem
Az ápolónő elkomorult - Jaj, Gizi néni, Margit néni az éjjel meghalt!
Gizike szomorúan bólintott. Megszokta már, bár nem tudta elfogadni hogy egyre sűrűbben halnak meg az ismerősei. A korral jár. Ez is.
Később azért csak akadt új partnere, Mici. Ő is elég jól játszott bár elég gyakran elkalandozott a figyelme, és nehéz volt visszahozni az "itt-és-most"-ba. Időtöltésnek azért megtette.
Ám másnap őt se látta sehol.
- Kedveském! - ismét ugyanaz at ápolónő.
A fiatal nő megrázta a fejét "Annyira sajnálom, de Mici néni…"
Gizike rámosolygott - Tudom, ez van, maguknak se könnyű velünk"
Laci gurult el az asztal mellett és Gizike vágyakozó pillantására csak a fejét rázta.
- Neem, eszébe se jusson, Gizi néni, én ugyan nem ülök le oda. Nagyon veszélyes dolog magával dominózni!"