2017. július 31., hétfő

Kommün..ike...ikáció

Előzmény: a vadiúj, frissen felújított metrók egyikében elakadt az ajtó, mert alászorult valami

Kedvenc fővárosi közlekedési vállalatunk kedvenc igazgatója nem a szavak embere. Ilyeneket bírt mondani:

"Az ajtó alatt egy fakocka volt beszorulva, és ez gátolta meg az ajtók normális becsukódását ezen a helyen. Ez a fakocka ez nem odaillő alkatrész volt, tehát ezt valaki vagy véletlenül, vagy szándékosan került oda ez a fakocka, ezt nem tudjuk kizárni, vizsgáljuk jelen pillanatban is, hogy hogy kerülhetett oda ez az alkatrész. Amióta ezt eltávolították a mérnökök, az ajtó az működik."

"Ez egészen biztosan valamikor most kerülhetett oda, hiszen most gátolta meg az ajtóknak a teljesen való becsukódását, és ezért jelzett rosszul a lámpa. Információnk szerint feszegették is utána az utasok, hogy segítettek becsukni, és ez valószínűleg rá is szorulhatott ez a dolog."

"…nem zárom ki annak a lehetőségét és a kollégák sem zárják ki annak a lehetőségét, hogy idegenkezűleg kerülhetett oda ez a fakocka, tehát hogy nem véletlenül, dehát bebizonyítani ezt nem tudjuk".

"Ezt úgy tudják elképzelni, hogy egy pár centis, kocka alakú, tehát teljesen szabályos, egy pár centis, egy gyufásskatulyánál valamekkoránál kisebb kocka alakú fa dolog, ami az ember mutatóujjának az utolsó percével nagyságú kocka alakú készítmény, ami inkább hasonlít valami furnérlemezes valamire, összepéselt valamire, nem tudom, hogy ez miből származhat, de minden esetre a kocka az megvan."


Nekem teccik 👍



(Különben, csak hogy tudjátok: a "felújított" metrók valójában újak, de nyilván az Soros EU rossz néven vette volna, ha külső országból, versenyeztetés nélkül vásárolunk járműveket. És tulajdonképpen mennyi alkatrésznek kell az eredeti járműből származnia? Biztos elég hozzá egy csavar is, és az még felújításnak számít)





(A HVG-től meg majd jól megszólnak mert a szövegkörnyezetből kiragadva, az engedélyük nélkül idéztem a cikkükből. De szerintem jó fejek és talán mégsem. Végül is, forrást írtam)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése