2017. augusztus 1., kedd

Tikkadt szöcske


…akkor egy egészen picit átmegyek gasztrobloggerbe, de semmi pánik, nem az A, B, AB és 0 közötti ízkülönbségről lesz szó.
Helyette inkább - némi képzavarral, mondhatnd, de nem! - szöcskét ittam.

 Próbáltad már az éjszakás műszakot? És pár száz évig? Szerencsére mostanában eléggé megritkultak az önkéntes vámpírvadászok, mert az ember hangulatát teljesen el tudja rontani, ha karózásra kell ébrednie. És persze ilyenkor azonnal topon kell lenni. A koffein feltalálása előtt nem csoda hogy minden vámpír morcos volt a kora esti órákban.
 Minek is kerteljek, erősen kólafüggő vagyok. Lehetne kávé is, de az keserű. Dolce vita meg minden, az elhízástól meg úgysem kell tartanom.
Az egzotikusabb márkák közül az egyik kedvencem a Cockta , csak kissé nehézkes a beszerzése. Van még a Kofola (direkt nem adok linket), de arról inkább nem beszélnék. Nem is tudom, talán darált mézeskalács szódában… brrr… Torquemada-nak se kívánom.
 Erre itt van ez a magyar kóla. Hallottam róla már régebben is, csak még sosem láttam. Na de most! Vettem egy üveggel, ha már ott kérette magát a boltban. Nem volt drágább mint egy hasonló ital, szóval nem szakadok bele, ha később esetleg darázscsapdában kell majd alkalmazni.
De nem! Kellemes meglepetés. Finom! Coca (után)érzés. Van aki szerint túl szénsavas, de én azt úgyis kipiszkálom belőle. Ha szódát akarok inni, akkor majd azt iszok.


Remélem ez a zöld-fehér szín nem valami Nemzeti Fradi Érzés-t testesít meg hanem a rétek zöldje, meg a szöcskéké. Akik, mint látható, széthordták a festéket…
A logó magában kissé felismerhetetlen. Míg csak a kupakot néztem, nem akart összeállni mit is ábrázol, valahogy nálam elforgatva nyert értelmet (igen, a Szondi- és Rorschach-tesztjeim is furcsa eredményeket adnak, már ha furcsa a remegő szájszél egy tapasztalt pszichológusnál).
Valahogy azokat a kóladiókat se sikerült igazán megragadnia a fotósnak: ismerősök kérdezték is, hogy "mi ez, mogyorós kóla?" Ha rákeresel, meglátod miről beszélek.
A bicikliző szöcskefiú (??) aranyos, bár a halott Napocska kicsit értelmezhetetlen. Hőguta?
Bezzeg a galambok csak begerjedtek ennyitől.
Virslikutya rulez.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése