Sabbat

 Éppen csak felkelt a Nap, de máris teljes erőből sütött. Ismét egy forró nyári napra volt kilátás.
A középkorú férfi alacsony volt és gömbölyű. Pontosan a Nap irányába fordulva állt. Szájából monoton ritmusban, rekedt hangon, halkan áradtak a szavak. Tömör testét ütemes, apró meghajlásokkal ingatta, teljesen elmélyült a két kezével markolt vaskos könyve apró betűinek az olvasásába. Kerek, majdnem teljesen kopasz feje meg-megcsillant, ahogy fémkeretes szemüvege is. Nem foglalkozott a körülötte siető emberekkel, elmélyülten olvasott.
...és mindezt a zsúfolt vasútállomás kellős közepén...
 A feketébe öltözött nő az árnyékból figyelte, majd lassan közelebb lépett, ki a ragyogásba. Kíváncsisága legyőzte a napfénytől való viszolygását. Próbált koncentrálni, de a nappal nem az ő világa volt, a fény teljesen elvette az erejét.
 A férfi a tűző napon rendületlenül folytatta a hajlongást, áhitattal tartva nyitott tenyerein a könyvet. ...esetleg, gondolta a nő, KÖNYVET, így, csupa nagybetűvel. Egészen közel ért, de a folyamatos félhangos kántálás még innen sem volt érthető. A ragyogó napsütés és állomás moraja is egyre jobban zavarta. Még közelebb settenkedett, próbálva semleges járókelőként viselkedni, közben lehetőleg nem hozzáérni a siető emberekhez. Már látta is az apró betűket, bár elolvasni nem tudta őket, és a különös szövegszedést.
 A mormogás szavakká állt össze...

„...tere a Plaza de la Merced, ami közkedvelt találkozóhely és gyakran tartanak itt szabadtéri előadásokat, koncerteket is. A tér északi részén számtalan kávézó található, nagyon sokan szeretnek ide járni, mert a délutáni nap is megvilágítja ezt a sarkot. Ugyanitt van Picasso szülőhelye és egy háztömbre...”

...igen, egy spanyol útikönyv...