2018. február 27., kedd

(Alo m[Ars) Poetica]

A lábjegyzetekhez való vonzódásomat azt hiszem Terry Pratchetől* és Luciától**, az összetett mondatok iránti rajongásomat pedig John Updike-tól szereztem. Ez utóbbi az "ami összetartozik, azt össze is írom" elv alapján olyan remek alá-, mellé-, fölé-, alá-, közé- és mindenhová rendelő, komplex mondatszerkezeteket volt képes alkotni a nélkül, hogy a szövege - a szavak e bámulatos vonulata -, bármikor is az érthetetlenségbe csúszott volna (és oldalakon keresztül!!), hogy attól teljesen eláll a szavam, miközben hőn remélem - persze teljesen és nyilvánvalóan kósza és hasztalan vágyakat kergetve - hogy egyszer, talán, valami hasonlót tudok majd alkotni.






* Pratchett képes volt több oldalas lábjegyzeteket elkövetni bárhol és bármikor***


** nem tudom, melyikük**** volt előbb, mármint hatásban


*** még a lábjegyzeteiben is, sőt, a lábjegyzetek lábjegyzetében is*****.


**** ugyanis az utóbbi fordítani is szokta az előzőt.


***** ráadásul bármilyen, kevéssé odaillő témában, például az angol pénzrendszerről****** szóló lábjegyzetet biggyeszteni egy alapvetően az utolsó ítéletről és az Antikrisztusról szóló regényébe*******, amit másik nagy kedvencemmel, Neil Gaiman********-nal közösen írt


****** nem, nem idézem ide


******* "Elveszett próféciák - Agnes Nutter boszorka szép és pontos próféciái" ("Good Omens"), ha érdekel


******** aki viszont, ha jól emlékszem, sosem ír lábjegyzeteket