"Kedves utasaink. Van esetleg Önök között bárki, aki mostanában utazott ezzel a járattal?"
Mielőtt elindult, rápillantott a telefon alkalmazására. HÉV: "Az adott időpontban nem indul járat az adott helyről". Villamos, ugyanez.
"Hogy az a jó…, már megint ez a vacak" - gondolta* S. és inkább a számítógépén próbált valamivel hasznosabb információt szerezni. És tényleg. Pótlóbusz.
Jó néhány utas várakozott már a megállóban, a legtöbbjük jól láthatóan turista. Sütött a Nap. S. fázósan összehúzta magát. Még ez is.
Nagyjából a kiírt időpont után pár perccel be is gördült a jármű, az emberek (és velük S., naná) lelkesen betódultak. "Jó hogy nem kerékpárral jöttem" - vette elő a könyvét a démon és tüntetően leült a kimondottan kismamáknak, kerekesszékeseknek és öregeknek fenntartott helyre. Na, csak mert itt elfért a lába. Ám nem élvezhette sokáig az olvasást.
"Kedves utasaink. Megkérem önöket, hogy szálljanak át a mellettünk álló járműre, mert annak kellett volna indulnia, már percekkel ezelőtt."
- Végre, egy kis káosz - gondolta S. és leszállt a buszról. Apró füst kísérte.
"Kérem az összes ajtót használják felszálláshoz" - jött az újabb utasítás. S. végignézett az akár ötven centire egymás mellett álló buszok között. Van ennek értelme? Közben hallotta az eléggé frusztráltnak tűnő járművezető beszélgetését a forgalomirányítóval "…semmi menetlevél vagy bármi, csak menjek?"
Szófogadóan a második ajtón szállt fel, ezzel értékes másodperceket véve el a többiektől, akik addig sem tudtak elöl feljutni. Ártatlan képet vágva hajtotta le a fenntartott ülést. Igen, csakazértis.
Ekkor hangzott fel a sofőr irányából a felhívás.
"Szóval senki? Senki az ég világon, soha nem járt erre? Mindenki új errefelé? Csak mert kellene valaki, aki elmeséli hogy merre is kell menni. Így lehetséges, hogy csak estére érünk oda. Vagy nem"
S. felnevetett, az értetlenül bámuló, maszkos ázsiai kirándulók gyűrűjében (OK, csak félkör volt) és úgy döntött, hogy kivételesen jót is tesz az emberiségért. Eltette a könyvet ami azonnal sértetten fészkelődni kezdett a hátizsákjában.
- Egy pillanat, azonnal. Miben segíthetek? - nézett rá a zilált vezető.
- Szerintem inkább én vagyok aki segít. Utaztam már pótlóbuszon, ha számít valamit, bár már elég rég. A legutóbbi pótláskor, pár hónapja.
A további út már nagyjából eseménymentesen telt.
…
- Valahol ott kell kijönni a körforgalomból, hogy oda bejussunk, de ilyen technikai kérdésekben nem tudok segíteni.
- Azt mondták, hogy ott kell megállni, ahol a legmélyebb a nyomvályú a pályaudvaron.
…
- De jó hogy segítesz!
- Na, az nem biztos. Lehet hogy nem is a jó úton jövünk, hanem amelyik nekem tetszik!
…
- Nicsak, ott egy csomó ember, biztos az lesz a megálló.
…
- De komolyan, senki más nem akart segíteni.
- Persze, mert - gondolom - mindenki más kiránduló. Normális emberek (khm) ilyenkor nem mennek sehová.
- Á, gondolod hogy mindenki itt született már a buszon és fogalma sincs hogy merre megyünk?
Közben mögöttük pár centire üres tekintetű népek próbáltak úgy tenni, mintha nem is róluk szólna a csevej.
- Azért neked könnyebb, a metró nem tud eltévedni. Vagy ha mégis, az elég gáz.
S. legyint.
- A múltkor utaztam egy villamoson, ami eltévedt. Miután a vezetője nagy hangon kioktatott egy utast, hogy ő azért van ott hogy vezesse a villamost és mindent tudjon és mindenre figyeljen. Aztán rossz felé állított egy váltót de csak akkor jött rá mikor odaért a lezárt Lánchíd-alagúthoz**
* Valójában valami egészen mást gondolt, énoki nyelven, de egyrészt nem lehet pontosan lefordítani, másrészt attól pár tapasztaltabb démon is összehúzta volna a szemöldökét, néhány alacsonyabb rangú viszont meg is szűnt volna, ha a közelben van
** Volt erről valahol régen egy bejegyzés, de azért se keresem meg nektek :P
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése