Vérszipoly, No.1

 Vámpírnak lenni komoly lemondásokkal járó foglalkozás. Persze nyilván vannak pozitívumai ha valaki majdnem halhatatlan, de akkor is. Jól gondold át. Hogy későn szóltam? Hogy nem a te döntésed volt, és tulajdonképpen téged senki se kérdezett? Na, az szívás...
 Itt van mindjárt a lakás kérdése. Biztos kényelmes lehet minden este saját kriptában ébredni, de ezt felejtsd el. Nem a középkorban vagyunk, amikor legfeljebb ilyen Van Helsing-féle alakok által felbátorított parasztok próbálták időnként rád gyújtani a kastélyodat, na nem. Ez itt a huszonegyedik század, az információk kora. (Tényleg, tudod hogy mennyi ezüst van például egy közönséges mobiltelefonban? Bár ez tulajdonképpen csak egy vérfarkasnak okoz fejfájást, de neki szó szerint). Azt még simán kimagyarázod, hogy miért csak éjszaka lehet látni téged, de a néhány évenkénti költözést és új személyiséget nem úszod meg. Ha a húszas éveid végén, esetleg kora negyvenes korodban jártál amikor vámpír lettél, még szerencséd van, akár húsz évig is lehetsz ugyanaz a személy, de ha fiatal voltál, akkor sajnos sűrűbben, pár évente kell másik helyre költöznöd.
Arról nem is beszélve, hogy ha idegen helyen köszönt rád a hajnal. Addig rendben, hogy simán elalszol a földben, de elég macerás a másnap esti első zuhanyzás...

...és egy vagyonba kerül a hajfixáló...

...és igen, hölgyeim, a sminket is emlékezetből kell feltenni.

Jut eszembe, a korral is haladni kell, de a szelfiket azért felejtsd el!







(folyt. köv.)