Macska a forró bádogtetőn

 Az egész úgy kezdődött, hogy sosem volt elég pénz.
Persze, mondanád, a pénz sosem elég, de azért valahogy úgy kéne hozzáállni bármihez, hogy a végén be is tudd fejezni.
…de persze lakni is kell valahol…
…szóval, eddig nem volt pénz, hogy bevakoltassuk a házat. Most meg lett, de közben ősz is.
Nem akarom hosszan elmesélni, lényeg hogy egy egészen picit átvertek a kedves iparos urak.
(Kapcsolódó bejegyzések: ez, meg ez is egy picit, és persze ez, de leginkább ez)
Nem elég, hogy minősíthetetlenül rossz munkát végeztek, de elég sok mindent tönkre is tettek, malter mindenhol, próbálunk folyamatosan kárenyhíteni.
 Ennek (is) egyik folyománya, hogy a tető egy részét le kellett cserélni. Pár óra az egész, gondoltuk, cserepek le, pár léc felszögel, új tető lecsavaroz, ennyi. Lehetőleg olyankor, amikor nincs eső.
Ez a tegnapi nap volt, elöljáróban annyit, hogy ha egy hétre összezárnak egy konditerembe egy lelkes és határozott edzővel, az semmi. Comb, vádli, kar, vállak… És rájöttem, hogy a tető tulajdonképpen kaktuszból van, máskülönben honnan lenne benne annyi apró, tüskeszerű szálka? Nem a tetőben, a kezemben.
Jól indult, ahhoz képest hogy mindenféle fóbiáim vannak, ide a tériszonyt választottam.
De nagyon megérte felmászni. Képet nem tudok mutatni, erősen sajnáltam is hogy nem vittem fel fényképezőt (de akkor mivel kapaszkodok?), most a képzeletedre leszel utalva. A szomszéd füvet nyírt, a damilos szegélynyíró fajtával, lelkesen forgolódott a térdig érő gazban. Most koncentráljunk magára a szomszédra. Nadrágja csípőig ér és fölötte…körben kibuggyan minden. Mert ami nem fér bele, az nem fér bele. Fél segg, hatalmas has, de oldalt is eláll vagy fél méterre, és minden mozdulatára hullámzik, reng  körben az egész (nem, annál nagyobbat képzelj el, mint amit éppen elképzelsz). És mindehhez has fölé érő póló.
 Vissza a tetőhöz.
Rendben, az esőt megúsztuk, de nem gondoltam bele, hogy ott fent süt a nap és nincs árnyék. Az új tető pedig sötét acéllemez. Olyan fél másodperc alatt melegszik fel kétszáz fokosra, ám ez volt a kisebbik baj. Merthogy ki az aki nem bírja a napot? Hát persze hogy én.
Pedig ittam eleget, de egyszer csak megszédültem, mintha hirtelen felálltam volna (haha, a tetőn? Soha!), kezdett kifehéredni minden. Hoppá, csak lazán, megtámaszkodtam és vártam hogy elmúlik. De nem. Azért épp időben lementettek, mielőtt helikopteres segítséget kellett volna hívni.
…és nem is égtem le olyan nagyon, mint ahogy máskor szoktam.
Aztán vártunk pár órát, míg a Nap kegyeskedett átvonulni a ház másik oldalára.
A tető viszont szép lett, bár felmerültek olyan ötletek (nem bennem, ellenem) hogy "…te könnyű vagy, téged kibír, szóval idetámasztjuk ezt a létrát ÍGY, idekötjük, erről felmászol és egy másikat felteszünk, amiről éppen eléred…"
…valaki feltalálhatná végre az antigravitációt.
Ma takarítani kéne a tegnapi munka után de valahogy fel kellene állni és van pár izmom amiről eddig nem tudtam.