Az "iparos" kijött és megnézte a munkát:
- Igen, van elég állványunk, meg tudjuk oldani. Mindennel együtt X pénz lesz. Hétfőn reggel 8-ra ott vagyunk.
...persze nem voltak itt nyolcra, de még tízre sem. Telefon.
"Már akartam hívni, de valahol elkevertem a telefonszámát. Vissza kell mennünk egy referenciamunkához, de legkésőbb a jövő héten hétfőn végzünk".
Persze, nem az van, hogy elvállaltak valami másik munkát, á, dehogy...
Következő hétfő, mert a remény...
"Sajnos kissé elhúzódott, de csütörtökön, teljesen biztosan..."
Azon a napon na, ki hívta a másikat? Igen, nem ő.
"Nézze, van két sokkal fontosabb munkám is. És különben is, állvány is kellene bérelnem. (lásd az első bekezdést, S.D.). Na meg, úgy nézem, fontos lenne a munka, szóval úgy gondolom, elkérhetek több pénzt ezért. Legyen másfél X."
...miután kifejtettem abbéli óhajomat, hogy remélhetőleg soha de soha nem kell többet semmilyen formában kommunikálnunk (de jó is volt a középkor, akkor még működött volna egy jó kis szemmel verés!), megkerestem egy ismerős démont.
Minden tehetségemet bevetve rámosolyogtam, amitől vörösen megvillant a szeme - hiába, ők még igazán értékelni tudnak egy igazi, sok-éles-fogú-és-hegyes-szemfogú vigyort, majd megkérdeztem, nem lenne-e mód arra, hogy kivételesen beszálljak a rémálom-bizniszbe.
Szomorú mosollyal csóválta meg a fejét, miközben jól tudta (ahogy én is) hogy mennyire hamis is a szomorúsága.
"Tudod kedvesem, mi mindig láttunk benned fantáziát, kár hogy más irányban tevékenykedsz. De sajnos - és pofátlanul széttárta a kezeit - az illető, aki miatt ezt kéred, már a miénk. És tulajdonképpen egy ideje már nekünk dolgozik."
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése