Könyv #001

Hogy jut el valaki oda, hogy egy teljes szemeteskonténert telepakol teljesen jó állapotú könyvekkel?

...most akkor mi van?

...hivatalosan is alkotó lettem?

Az idő...

"...soha-soha meg nem áll,
Az órák róják szüntelen az útjukat,
S a pillanat úgy illan tovaszáll,
mint gyors folyón a hab, annyi csak
a pillanat."

...az egyik macska valahogy leharapta a falióráról a másodpercmutató felét úgy, hogy közben az óra nem állt meg...

Black Friday

"...és olyan olcsó volt az a DVD lejátszó, hogy vettem négyet. És annyi pénzt megtakarítottam rajtuk, hogy abból pedig vettem egy TV-t."

Még jó hogy nem IQ

"pszichoszociális kérdőív" - már ha rájössz, mit is kell csinálnod:

"A kérdőív kitöltéséhez kattintson a jelen szöveg alatti "Kattintson ide a kérdőív kitöltéséhez..." linkre!"

...hm...
...nem tehettem mást, ezt dobtam a pálcákkal:

𝌑

"Kilences a második helyen azt jelenti:
A balgákat elnézően kezelni üdvözít.
Asszonyt kezelni tudni üdvözít.
A fiú felnőtt már a gazdasághoz"
- 易經 (Yì jīng, Ji Csing) -

(ööö... izé... az utolsó két sor nem tudom hogy vonatkozik ide, pusztán nem akartam kiragadni a szövegkörnyezetből az elejét)

...azért elharapnám picit a torkát annak, aki ezt így kitalálta...

(nem, nem a pálcás dolgot)

"Hess, madár!", második reptetés

Aran János
VÖRÖS RÉBÉK


"Vörös Rébék általment a
   Keskeny pallón s elrepült -"[*]
Tollászkodni, már mint varju,
   Egy jegenyefára űlt.
      Akinek azt mondja: kár!
      Nagy baj éri és nagy kár:
         Hess, madár!

Ő volt az, ki addig főzte
   Pörge Dani bocskorát,
Míg elvette a Sinkóék
   Cifra lányát, a Terát.
      De most bezzeg bánja már,
      Váltig hajtja: kár volt, kár!
         Hess, madár!

Pörge Dani most őbenne
   Ha elbotlik se köszön,
S ha ott kapja, kibuktatja
   Orrával a küszöbön.
      Pedig titkon oda jár,
      Szép asszonynak mondja: kár!
         Hess, madár!

Cifra asszony színes szóra
   Tetteti, hogy mit se hajt:
"Kend meg köztünk ne csináljon
   Háborodást, házi bajt,
      Nem vagyok én csapodár."
      Rebi néni mondja: kár!
         Hess, madár!

Másszor is jön, hoz fehér pénzt,
   Piros kendőt s egyebet:
"Nesze, lyányom? e mézes bor
   Erősítse a szived:
      Szépnek úgy nem tenni kár!"
      - "Hadd jöjjön hát a kasznár."
         Hess, madár!

Háborúság, házi patvar
   Attól kezdve van elég;
De nem hallik a szomszédba:
   Pörge Dani tűri még.
      A bölcső is ott van már:
      Künn egy varju mondja: kár!
         Hess, madár!

"Asszony, ördög! vidd apádnak
   Haza ezt a gyermeket -
Ne! a varjut (hol a puskám?)
   Útra meglövöm neked."
      Varju azt se mondja: kár!
      El sem is rebbenti már:
         "Hess, madár!

Híre terjed a helységben:.
   "Tudjátok, mi az eset?
Pörge Dani egy varjút lőtt
   S Rebi néni leesett!"
      Rebi lelke nem vón' kár:
      De, mint varju, visszajár
         Hess, madár!

Gyilkost a törvény nyomozza;
   Szegény Dani mit tegyen?
Útnak indul, bujdosásnak,
   Keskeny pallón átmegyen.
      Szembe jött rá a kasznár.
      Varju elkiáltja: kár!
         Hess, madár!

Keskeny a palló kettőnek:
   Nem térhet ki a Dani;
Egy billentés: lent a vízben
   Nagyot csobban valami.
      Sok eső volt: mély az ár.
      Varju látja, mondja: kár!
         Hess, madár!

Bujdosónak kín az élte;
   Reszket, ha levél zörög:
Felvont sárkányt vesz kezébe,
   Hajtja éh: "megállj, görög!"
      Varjú mind' kiséri: "kár!...
      Fennakadsz te, szép betyár!"
         "Hess, madár!"

"Most ebédre, hollók, varjak
   Seregestül, aki van!
De szemét ne bántsa senki:
   Azzal elbánok magam."
      Fekete volt; mint bogár:
      Asszony ott sír: "mégis kár!
         Hess, madár!"

Vörös Rébék általment a
   Keskeny pallón: most repűl;
Egy varjúból a másikba
   Száll a lelke, vég ne'kül
      S kinek ő azt mondja: kár!
      Nagy baj éri és nagy kár.
         Hess, madár!

(1877 szept. 26)

[*] E két sor népmondai töredék. - A. J.

"Hess, madár!"

The Raven

by Edgar Allan Poe

Once upon a midnight dreary, while I pondered, weak and weary,

Over many a quaint and curious volume of forgotten lore -

While I nodded, nearly napping, suddenly there came a tapping,

As of some one gently rapping, rapping at my chamber door.

“’Tis some visitor,” I muttered, “tapping at my chamber door -

Only this and nothing more.”

Ah, distinctly I remember it was in the bleak December;

And each separate dying ember wrought its ghost upon the floor.

Eagerly I wished the morrow; - vainly I had sought to borrow

From my books surcease of sorrow - sorrow for the lost Lenore - 

For the rare and radiant maiden whom the angels name Lenore - 

Nameless here for evermore.

And the silken, sad, uncertain rustling of each purple curtain

Thrilled me - filled me with fantastic terrors never felt before;

So that now, to still the beating of my heart, I stood repeating

“’Tis some visitor entreating entrance at my chamber door - 

Some late visitor entreating entrance at my chamber door; - 

This it is and nothing more.”

Presently my soul grew stronger; hesitating then no longer,

“Sir,” said I, “or Madam, truly your forgiveness I implore;

But the fact is I was napping, and so gently you came rapping,

And so faintly you came tapping, tapping at my chamber door,

That I scarce was sure I heard you” - here I opened wide the door; - 

Darkness there and nothing more.

Deep into that darkness peering, long I stood there wondering, fearing,

Doubting, dreaming dreams no mortal ever dared to dream before;

But the silence was unbroken, and the stillness gave no token,

And the only word there spoken was the whispered word, “Lenore?”

This I whispered, and an echo murmured back the word, “Lenore!” - 

Merely this and nothing more.

Back into the chamber turning, all my soul within me burning,

Soon again I heard a tapping somewhat louder than before.

“Surely,” said I, “surely that is something at my window lattice;

Let me see, then, what thereat is, and this mystery explore - 

Let my heart be still a moment and this mystery explore; - 

’Tis the wind and nothing more!”

Open here I flung the shutter, when, with many a flirt and flutter,

In there stepped a stately Raven of the saintly days of yore;

Not the least obeisance made he; not a minute stopped or stayed he;

But, with mien of lord or lady, perched above my chamber door - 

Perched upon a bust of Pallas just above my chamber door - 

Perched, and sat, and nothing more.

Then this ebony bird beguiling my sad fancy into smiling,

By the grave and stern decorum of the countenance it wore,

“Though thy crest be shorn and shaven, thou,” I said, “art sure no craven,

Ghastly grim and ancient Raven wandering from the Nightly shore - 

Tell me what thy lordly name is on the Night’s Plutonian shore!”

Quoth the Raven “Nevermore.”

Much I marvelled this ungainly fowl to hear discourse so plainly,

Though its answer little meaning - little relevancy bore;

For we cannot help agreeing that no living human being

Ever yet was blessed with seeing bird above his chamber door - 

Bird or beast upon the sculptured bust above his chamber door,

With such name as “Nevermore.”

But the Raven, sitting lonely on the placid bust, spoke only

That one word, as if his soul in that one word he did outpour.

Nothing farther then he uttered - not a feather then he fluttered - 

Till I scarcely more than muttered “Other friends have flown before - 

On the morrow he will leave me, as my Hopes have flown before.”

Then the bird said “Nevermore.”

Startled at the stillness broken by reply so aptly spoken,

“Doubtless,” said I, “what it utters is its only stock and store

Caught from some unhappy master whom unmerciful Disaster

Followed fast and followed faster till his songs one burden bore - 

Till the dirges of his Hope that melancholy burden bore

Of ‘Never - nevermore’.”

But the Raven still beguiling all my fancy into smiling,

Straight I wheeled a cushioned seat in front of bird, and bust and door;

Then, upon the velvet sinking, I betook myself to linking

Fancy unto fancy, thinking what this ominous bird of yore - 

What this grim, ungainly, ghastly, gaunt, and ominous bird of yore

Meant in croaking “Nevermore.”

This I sat engaged in guessing, but no syllable expressing

To the fowl whose fiery eyes now burned into my bosom’s core;

This and more I sat divining, with my head at ease reclining

On the cushion’s velvet lining that the lamp-light gloated o’er,

But whose velvet-violet lining with the lamp-light gloating o’er,

She shall press, ah, nevermore!

Then, methought, the air grew denser, perfumed from an unseen censer

Swung by Seraphim whose foot-falls tinkled on the tufted floor.

“Wretch,” I cried, “thy God hath lent thee - by these angels he hath sent thee

Respite - respite and nepenthe from thy memories of Lenore;

Quaff, oh quaff this kind nepenthe and forget this lost Lenore!”

Quoth the Raven “Nevermore.”

“Prophet!” said I, “thing of evil! - prophet still, if bird or devil! - 

Whether Tempter sent, or whether tempest tossed thee here ashore,

Desolate yet all undaunted, on this desert land enchanted - 

On this home by Horror haunted - tell me truly, I implore - 

Is there - is there balm in Gilead? - tell me - tell me, I implore!”

Quoth the Raven “Nevermore.”

“Prophet!” said I, “thing of evil! - prophet still, if bird or devil!

By that Heaven that bends above us - by that God we both adore - 

Tell this soul with sorrow laden if, within the distant Aidenn,

It shall clasp a sainted maiden whom the angels name Lenore - 

Clasp a rare and radiant maiden whom the angels name Lenore.”

Quoth the Raven “Nevermore.”

“Be that word our sign of parting, bird or fiend!” I shrieked, upstarting - 

“Get thee back into the tempest and the Night’s Plutonian shore!

Leave no black plume as a token of that lie thy soul hath spoken!

Leave my loneliness unbroken! - quit the bust above my door!

Take thy beak from out my heart, and take thy form from off my door!”

Quoth the Raven “Nevermore.”

And the Raven, never flitting, still is sitting, still is sitting

On the pallid bust of Pallas just above my chamber door;

And his eyes have all the seeming of a demon’s that is dreaming,

And the lamp-light o’er him streaming throws his shadow on the floor;

And my soul from out that shadow that lies floating on the floor

Shall be lifted - nevermore!

...és hirtelen minden világos lett / ... and suddenly everything became clear

"Az ... rendkívüli téli időjárási körülmények esetén követendő eljárásrend 20017 tárgyában kiadott ... forgalmi üzemirányítási szintű rendelkezésben foglaltak szerinti eljárást az eljárásrendben meghatározott időjárási előrejelzés, illetve az adott körülmények esetében elrendelem"

(Megpróbáltam lefordíttatni a Google-val angolra. Most fél évig le vagyok tiltva még a keresésekről is)

"Elmepalota" / "Mind palace"

"Well, Dr. Watson..." - Sherlock Holmes -

…szóval, képzelj el egy hatalmas raktárt. Láttad a "Titkok könyvtárát"?

Na de kérlek! Ez itt egy KÖNYVTÁR!

Picit több káoszt...

"Nemzet aranya"?

Nem, nem, kevesebb fénnyel.

…és legyen az egész jóval nagyobb!

  Mindenesetre nem látszanak a falak, a hely nagyrészt homályba burkolózik. Különféle ládák, dobozok, többé-kevésbé letakart holmik kupacai mindenfelé. Egyes halmok gyanúsan vagy esetleg hátborzongatóan ismerősnek tűnnek, mások szürke porral borítva, azonosíthatatlanul olvadnak össze a padlóval. Vannak dolgok, amelyek mintha saját fénnyel sugároznának, vannak amik mocorognak, alakot váltanak, de olyan helyek is akadnak, melyek sötétebbek a saját maguk által vetett árnyékoknál is.

 Igen, árnyékok. Különös szögekben, vagy éppen a tárgyak körül zavaróan fekete tócsákat alkotva, remegve vagy éppen magukban, ottfelejtve, egy üres terület széléhez tapadva.

Tetszik a hely? Ilyen a fejem belülről. Nem juthatok be, csak egy kis ablakon keresztül figyelhetem, mi történik odabent.

 Egy apró alak mozog az összegyűjtött, szétszórt, összekeveredett, véletlenül odakerült holmik között és néha-néha kihalász valamit és odahozza megmutatni. Tudja hogy mit szeretnék, de hiába, vagy megtalálja az általam óhajtott dolgot, emléket, érzelmet, vagy pedig egészen mást tesz le elém. El kell fogadnom amit kaptam, mert lehet hogy legközelebb üres kézzel tér vissza.

…és ahogy múlik az idő, az alak egyre lassabban mozog, egyre szeszélyesebb, míg egyszer majd egyáltalán nem válaszol majd a hívásomra.

És lecsapja az ablakot…

Csak úgy / Just because

...rendezd be úgy az elméd, hogy ha valahogy bezáródnál oda, jó hely legyen...