Csak!

"- Miért - lobogtatta a papírját Szörnyeteg Lajos -, amikor a sorok szépen egymás alá vannak írva, és minden sor nagybetűvel kezdődik? Akkor miért nem vers?"

Miss Entropy (usual symbol 'S')

Dolgok, mik tetteidből jőnek, egyesülve másokéival,
fraktálként forogva nyílnak ki.
Kiadva alakját a mindennek, mely alakot ad tetteidnek.
Az alakot, mely bár mindig változó, paradox módon mindig változatlan.
És az idő, mely nemhogy körbejár, de követi e végtelen alak széleit,
Ismétlődve, de soha visszatérve.
Kavicsként hullsz alá, apró hullámot vetve csupán.
S oly kevés kinek élte maradó változást hoz, eloszlik mind a többi,
nyomtalan.
Kinek elméje képes felfogni távol, messzi múltat, és jelent
Még ő sem értheti értelmét e műnek. Fel nem fogható.
Rend.
Alkotója, ki káosz egy részét formázta Világgá, még Ő sem.
Nem teheti véglegessé.
A káosz visszatér. Körbevesz mindent. Ősi forma,
rozsdafolt itt, ott szél mar kőbe. Homok lepi dicső ősök lábnyomát.
Nevük elfeledjük, tetteik tán nem is voltak. Elkopik az írás, mely mond hősi éneket.
Az Idő a Káosz, a mozdulatlanság halál…

Remember?

A könyv(és cím-)tolvaj

Megvettem életem első elektronikus könyvét.

…beleírták a nevem, mint valami modern Ex Libris. Csak nem olyan szépen.
Aztán később a szövegben nyomatékosították, hogy ez tényleg az enyém, és csakis az enyém. Nem sokszorosíthatom (biztonsági másolatot szabad azért csinálni?), nem adhatom el, miután beleolvasok övék a lelkem, csak a szokásos.

 Természetesen (?) azonnal átkonvertáltam, mert bár az olvasóm mindenevő, de a Word  formátumot jobban tudja tördelni.

 Gondolhatod, hogy nem ez az első könyv a kis Bookie-n, de hogy akkor honnan van a többi? (Ööö...a többi több mint tízezer - de azért nem mindet a könyvolvasón tartom)
Egy részük, a klasszikus szépirodalom ingyen letölthető a hivatalos Magyar Elektronikus Könyvtárból. (Ez itt a reklám helye, hátha valaki kedvet kap az olvasáshoz) A többi meg…
 A legtöbbet egy ismerőstől kaptam, aki egy zárt könyvbarát csoport tagja volt. Könyveket digitalizáltak, majd kijavították a szkennelési és egyéb hibákat, ezután megosztották egymás között. Egyfajta Fahrenheit 451, Tűzőrség nélkül.
Eddig legalábbis.

…és csak pár száz forinttal került kevesebbe, mintha papíron vettem volna meg. (Ez ebben az esetben csupán akadémikus kérdés, mert már csak antikváriumban lehet előjegyezni. Hiába, aki átalussza a lehetőséget…)
Talán ezért van, hogy könyvet inkább klasszikus formában veszek. Papíron, bekötve, lapozhatóan, könyvszagúan. (Aztán nemsokára leszakad a födém a súlyuktól)

 Egyszer valami könyvkiadós illető azt nyilatkozta, hogy a könyvek elektronikus változatának drágábbnak kellene lennie, mint a nyomtatott papír alapúnak, és ezért különben is örüljünk, hogy ők - nyilván miután megtépték a szakállukat és megették a család macskáját - engednek az árból. El is magyarázta, de már nem tudom mi volt, mert ekkora nagylelkűségtől könnybe lábadt a szemem és nem tudtam figyelni. Gondoltam is rá, hogy adományt kéne gyűjteni, nehogy éhen haljanak és eltűnjön az e-könyv.
 Azért gondolj csak bele:
 Egy nyomtatott papír könyv is eljut nagyjából az e-könyv formátumig, de aztán kell hozzá mindenféle nagy gép, azoknak áram, meg Dél-Amerika az esőerdőkkel, bátor favágók, tinta, nyomdai munkások, büfé a gyárba, meg ebédlő (konyhás nénik, főleg!), teherautók amik kiszállítják, boltok, ahol eladják… És ezek mind-mind pénzbe kerülnek.
 Az e-könyvet meg felteszik valami szerverre, kifizeted, letöltöd (saját áram, a szervert meg biztos hogy leírják az adóból, mert költség), ennyi. És nem kell másikat gyártani, korlátlanul van. Se papagájt nem kell hozzá ölni, se konyhás nénit felfogadni, se benzint égetni.
 Akkor miért nem kerül sokkal kevesebbe, ha elektronikus? Mert csak.
Utánanéztem azért és azt találtam, valaki azzal indokolt, hogy a papír könyveknek 10% az összes gyártási költsége (tudod, fák, papír, szállítás, ellenméreg a mérges indiánok még mérgesebb nyilai ellen, ilyesmik) de sokkal alacsonyabb a forgalmi adója, így elektronikusan kell többe kerülnie. Elgondolkoztató.
A Zemberek meg alig olvasnak. Se papíron, se sehogy.
 Nem lehet hogy valaki kicsit mohó? Csak egy picit?
…de lehet hogy csak az irodalmi Nobel-díjjal járó pénzt kell összeszedni valahogy.

Falcon Heavy

Hű. Nem is tudom, mit mondjak. Megcsinálta.

Nem kicsit izgultam, egészen végig. Felszállás előtt úgy volt, hogy lehet hogy felrobban az egész. De nem!!!

…és ahogy a két rakéta teljesen egyszerre leszállt… mint valami balett. És csak nyolc perc telt el a kilövés óta!
Tiszta libabőr vagyok még most is!
 Persze Elon Musk félelmetesen jó fej. Nem elég, hogy csak úgy kitalálta, hogy márpedig űrhajót épít, aztán fellőtte a kocsiját, de ahogy a kabrió kiért az űrbe, David Bowie-t kezdett játszani. A drónhajó, ahová a középső rakéta szállt le, pedig az "Of Course I Still Love You"* névre hallgat..
És mi volt a kocsi műszerfalán, a középkonzol kijelzőjén?

Don't panic!

A világ leggyorsabb gépkocsija (és tényleg!)

Á, teljesen kész vagyok.

Ha nem nézted, sajnálhatod (na persze, ott van a Youtube-on, ha meggondoltad magad)

* Ez egy harci űrhajó neve, aki a testvérhajójával - Just Read the Instuctions - együtt szerepel Iain M. Banks egyik "Kultúra" sci-fijében. A Space X másik drónhajója - milyen meglepő - a "Just Read the Istructions"

Our "weird" language

A profi (V-004)

(Due to the lenght of this text the English translation is here)

(Képzeld hozzá, hogy "Mission Impossible" főcímzenéje szól a háttérben) 

 Kilépett az ajtón és balra fordult. Az egyik lábát húzta, egy pár évvel ezelőtti, kissé félresikerült bevetés utóhatásaként, de ez egyáltalán nem korlátozta semmiben. Sőt, még az általa választott álcának is jót tett. Közömbösen nézett fekete műanyag keretes szemüvegén keresztül, néha-néha hunyorogva pislogott.
 A középkorú férfi emberfeletti intelligenciájának még csak nyoma sem látszott az arcán, és ez így is volt jól. Beláthatatlan következményekkel járna, ha idő előtt felismernék. Talán az egész Föld sorsa, a szabad világ, a demokrácia jövője függ ettől. Nélküle a civilizáció a káoszba, a sötétségbe csúszna vissza.

Még közvetlen környezete sem tudhatta titkát. A látszólag agglegény, magának való alak, aki mogorván fogadja a köszönéseket és necc szatyrában két naponta olcsó bort visz haza a Közért-ből. Esténként sokáig látták az ablakából kiszűrődni a televízió színes villódzását.
 Bár hosszú évek óta köztük élt, szomszédai nem is sejtették, hogy a kívülről - és az igazat megvallva, belülről is, mert bár senkit nem hívott be, de fő az elővigyázatosság - szakadt, málló vakolatú ház valójában titkos támaszpont, mindenféle csúcstechnológiával és lehallgathatatlan telekommunikációval felszerelve.
 Egyszer egy ellenséges ügynökségnek sikerült a szomszédba telepítenie egyik emberét. A látszólag loncsos és elhízott, ötvenes nő - képzett bérgyilkos, hírszerző és behatolási szakértő, akit egyenesen az orosz balettből szerveztek be és formáltak halálos fegyverré az álcázás ottani mesterei - egészen a konyháig jutott azzal a fedőtörténettel, mely szerint sütött egy kis pogácsát és kóstolót hozott a magányos férfinek. Miközben aggódó arccal körülnézett és megjegyezte, mennyire hiányzik egy asszony a házból (és e közben nem átallott sokatmondóan hősünkre kacsintani), apró lehallgató készüléket helyezett el.
Hazafelé sajnálatos baleset érte: valahogy a lába alá keveredett egy macska (idomított jószág). Elesett és beverte a fejét, ami olyan szerencsétlenül sikerült, hogy sérült a memóriája is. Az utolsó fél órát teljesen elfelejtette, sőt, ettől kezdve a fedőszemélyiségét hitte valósnak és a következő tíz évben házmesterként tevékenykedett a környéken. Ügynöksége végleg lemondott róla.
 Különben a kis poloska semmi értékelhető információt nem továbbított. Hiába, egy profit nem lehet puszta külsőségekkel megtéveszteni.

 A férfi az utcasarokhoz érve nehézkesen lehajolt és nagyokat nyögve újra kötötte a cipőfűzőjét. A megbeszélt jelek. Bal: minden tiszta. Közben lopva körülpillantott. Nem követték, ugyanakkor tudta, hogy háttér team-je műholdon keresztül észrevehetetlenül figyeli minden mozdulatát.
 Lassan a célterületre érkezett, érzékei kiélesedtek. Az időzítés ilyenkor létfontosságú, tudta jól, és nyelvével megérintette a zápfogába épített ciánkapszulát. Kötelesség. Bármikor képes lenne feláldozni az életét a küldetésért. Élve őt el nem fogják.
Két társa éppen ebben a pillanatban érkezett, a tervnek megfelelően. Ők se ma kezdték. Egyikük arcán a borosta hosszú heget takart.
Egy apró biccentés, minden rendben. E nélkül a jel nélkül lefújják az akciót és mindhárman feltűnés nélkül beleolvadnak a tömegbe.
Ez volt a kritikus pont, ez után már nem lehet visszafordulni.  Siker vagy kudarc, élet vagy halál. Egyszerre léptek be, egymástól pontosan kimért, meghatározott távolságra. A bentiek közül senki sem figyelt fel rájuk.
- Legalább jól indul - gondolta a szemüveges férfi.
A zsebébe nyúlt, ujjai megnyugtatóan zárultak össze a tárgy körül. Harmadik, megtermett társa látszólag szórakozottan kigombolta a kabátját, hogy szükség esetén azonnal hozzáférjen a felszerelés további részeihez.
A férfi felegyenesedett, ahogy a csoport másik két tagja is. Álcájuk lehullott róluk, és begyakorlottan, egyszerre rántották ki a kezüket a zsebükből. Hosszú évek képzése, a végtelenül ismétlődő gyakorlás és a terepen szerzett tapasztalatok összessége volt benne ebben a mozdulatban.
- Jegyeket, bérleteket kérem ellenőrzésre!
…és elszabadult a pokol.

…meanwhile…

- Is God black?

- Yes, she is.

Really, just look around in the world. Do you think it was built by a man?

Álmok

Azon a napon Mikah professzor utoljára öltötte fel jól begyakorolt, megnyugtató mosolyát. A szobába belépő nő láttán ez a mosoly egy picit szélesebbre változott.
- Üdvözlöm, Ms…
- Miss, ha kérhetem - vágott szavába a nő - Miss Frit.
- Természetesen, Miss Frit, elnézését kérem. Kérem foglaljon helyet. Vagy ha esetleg Freud…
A nő felemelte a kezét és a férfi elhallgatott.
- Köszönöm, nem hiszem hogy az én esetemben lényegesek a körülmények. Annyi szakembernél megfordultam már, igazán nem feszélyez a környezet. - ezzel helyet foglalt a férfivel szemben levő fotelben és könnyedén keresztbe rakta hosszú lábait - Sok jót hallottam önről és igen remélem, hogy segíteni tud nekem.
A professzor enyhén felhúzta a szemöldökét. Nem kerülte el, hogy a nő a "nekem" szót használja, a megszokottabb "rajtam" helyett.
- Természetesen minden megpróbálok, de - kis szünetet tartott - tanult kollégáim nyilván ugyanezt mondták önnek. - kicsit előredőlt, éppen annyira, hogy ne legyen fenyegető, de figyelmesnek tűnjön. Hosszú szakmai gyakorlattal és klinikai tapasztalattal a háta mögött a férfi szinte ösztönösen hangolódott rá a pácienseire.
A nő egy pillanatra lehunyta a szemeit, majd egy lassú sóhajjal felnézett. A pszichiáter észrevette, hogy mennyire vörösek a szemei, amit a sötét kontúr, a hosszú fekete szempillák és a - szerinte - szándékoltan halványra sminkelt arc még jobban kiemelt. Sírt volna?
- Professzor úr… - most a férfin volt a sor, hogy félbeszakítsa a másikat - Kérem, Miss Frit! Bár a pácienseim professzor úrnak szólítanak, de azt hiszem kényelmesebb lenne, ha John-nak szólítana. Már amennyiben nem tartja túl közvetlennek. Véleményem szerint segíthet, hogy közelebb kerüljünk egymáshoz… természetesen szakmai alapon. Lehetséges hogy hosszabb ideig együtt kell dolgoznunk az ön problémáján.
A nő hálásan elmosolyodott és a férfi észrevette, hogy amit sminknek vélt, az valójában sápadtság.
- Köszönöm… John. Ön pedig hívjon Alia-nak.
Mikah professzor aprót biccentett, majd felvett egy arany töltőtollat.
- Alia, problémát okoz, ha jegyzetelek? Tudja, ez nálam megszokás, és mint minden ember, egy kicsit én is a megszokásaim rabja vagyok. A pszichológusom mondja is mindig…
Alia felnevetett - Na de John, ne mondja hogy a pszichiáterek is járnak pszichológushoz!
A férfi ártatlan arrcal vállat volt - Inkább, mint pszichiáterhez, már bocsánat. Remélem nem sértettem meg.
A nő mosolyogva megrázta a fejét - Dehogy, hiszen tudom hogy csak tréfál.
Dr. Mikah felvett egy mappát és kihalászott belőle egy lapot. - Lássuk akkor, Alia. Rossz álmok, ahogy olvasom?
- Nem, nem csak rossz álmok. Szörnyű álmok.
- Mesélne róluk?
A nő lebiggyesztette az alsó ajkát - Olvasta a papírjaimat.
A férfi bólintott - Természetesen, de mindig jobb, ha a pacienstől hallom a történetét. Tudja, ez segít elfogulatlanul, nem a kollégáim megfigyeléseire alapozva véleményt alkotnom.
Alia bólintott és pár másodpercig befelé figyelt.
- Azt hiszem klausztrofóbia.
- Klausztrofóbiás?
A nő felnézett, furcsa mosoly játszott az ajkán - Ugyan, dehogy. Épp ez az, hogy nem. De azok után az álmok után… mintha valahogy átterjednének a valóságra.
A professzor még jobban előredőlt. Kezdte valóban érdekelni a nő.
- Ezekben az álmokban mindig valami szűk helyen vagyok. Eltemetve a föld alatt, egy barlangjáratban vagy egy leomlott alagútban. De nem a fulladástól félek, hanem hogy örökre ott maradok, minden remény nélkül, egyedül. És olyankor nem halhatok meg. És csak várok valamire, hogy valaki értem jön, szólít, de tudom hogy sosem fog bekövetkezni.
- Ezt úgy érti, hogy nem hal meg az álmaiban? Soha nem érzi, hogy meg fog halni?
- Nem. Úgy értem hogy halhatatlan vagyok. Hogy még a halál sem adhat megkönnyebbülést. Örökre bezárva, a végtelenségig… - hangosan felsóhajtott - Ilyenkor mindig felriadok, félek hogy néha sikítok is, bár erre nem emlékszem. És csak fekszem a sötétben, és akkor úgy érzem, hogy az álom valóságos. Hogy tényleg éppen ez történik, vagy történni fog velem. Aztán próbálok újból elaludni, de egyre csak szörnyűbb lesz, egyre szűkül körülöttem a tér. Hogy már mozdulni sem tudok.
- És reggel, mikor felkel, a világosság és a tudat, hogy csak álom volt, nem segít?
- Egyáltalán nem. Olykor napokig az álmaim hatása alatt vagyok, és folyamatosan azt érzem, hogy ez nem a valóság. Megőrültem, és a körülöttem levő világ csak hallucináció.
A professzor felnézett a papírjából, amire eddig jegyzetelt. - Próbálkozott  már alvásterápiával?
A nő legyintett  - Képzelheti, az volt az első. Mindenki csak a vállát vonogatta, azt mondták, valami gyermekkori trauma - felemelte a kezét - És nem, semmi ilyesmi nem ért. Nem zártak szekrénybe, sötét helyre, nem szorult be a fejem a kiságy rácsai közé. Mondtam, általában egyáltalán nem vagyok klausztrofóbiás, csak ilyenkor, az álmaimban és a következő napokon.
- Mit szólna a hipnoterápiához? Jó klinikai tapasztalataink vannak alvászavarok esetében.
A nő a szemébe nézett. Mintha szikrák csillogtak volna a szemeiben - Eddig nem bíztam senkiben annyira, hogy belementem volna, de úgy érzem, John, hogy ön megfelelő erre. Magában megbízok.
Az orvos elmosolyodott, érezte a nő felé sugárzó bizalmát - Mikor kezdhetjük? Valóban felkészült?
- Akár most is. Essünk túl rajta.
A férfi barátságosan rámosolygott - Nem lesz semmi hókuszpókusz, sem inga, forgó kerék, se óraláncon lengetett zsebóra. Bekapcsolok valami zenét, addig helyezkedjen el kényelmesen és lazítson.
Alia hátradől a fotelben, fejét megtámasztotta a támlán miközben a férfit figyelte, aki a lejátszóval ügyködött - Keleti zene, szóljon ha mást szeretne.
- Tökéletesen megfelel, szeretem amit hallok. Valahogy otthonosan érzem magam tőle.
- Ez a cél - mosolygott a férfi - és most csak rám figyeljen. Lazítson, álmosságot fog érezni és megpróbálom felidéztetni önnel az egyik álmát. De ne féljen, ébredés után nem fog emlékezni rá. És én is ott leszek önnel, most nem lesz egyedül. Segítek kijutni, ha kell. fogom a kezét, beszélek önhöz. Lassan számolni fogok, és ötvennél elalszik. Egy… kettő…
…és ötvennél a sötétben a lámpa szelleme, az ifrit felnyitotta az őrület tüzében lobogó vörös szemeit…

A kígyó szeme*

 Amikor felszállt a vonatra, még egészen normálisnak tűnt, persze csak ha belevesszük a korai időpontot (hajnali négykor BÁRHOVÁ utazni? Nooooooormális?) és a gyorsan ellenőrzött bolygóállásokat - Mars a Skorpióban -, még csak ez kellett…

 Valamiért két állomáson keresztül sikeresen elfojtotta belső energiáit, de ezután kitört belőle a valódi természete. Elővett valahonnan egy telefont és a szerencsétlen készüléket zsebrádióként a füléhez szorítva (nem elég erősen, szerintem) annak minden elérhető hangerejével roma lakodalmast kezdett hallgatni. Majd énekelni is, egy Megasztár-előválogatóból kiesett önjelölt zseni tehetségével és határozottságával ("Én jó vagyok, csak a szemét zsűri nem érti a művészetemet"). A "ZS mínusz" szintű, aluljárós-szintis-dobgépes kategóriájú izék között a nosztalgiától könnyes szemmel ismertem fel egy régi dal nőiből férfivé igazított változatát* amit utoljára harminc éve hallottam, tábortűznél énekelve. Már akkor is pocséknak tartottam.

 Picivel, de alig kibírható idővel később ezen dolgok elkövetője felszedelőzködött és az ajtónál folytatta áldozatosnak nem tekinthető cselekedetét. Hurrá, remény.

De nem. Annyi változott csak, hogy onnantól kezdve időnként elégedetten végigpillantott kényszerű közönségén. Ha elismerésre várt, mehetett volna a tehetségkutatóba is. A zsűritagok mégis csak kevesebben vannak, mint az utasok reggelenként, szóval humánusabb lett volna (Hoppá, a feltételezett zsűritagoktól most érkezett egy tiltakozó levél, nem is értem hogy).

…és természetesen a végállomásig utazott. Szerencsémre onnan már van más útvonalam is.

Második dobás

 A nap szépen indult. Nem mondom hogy madárcsicsergés is lett volna, azoknak van annyi esze, hogy ilyenkor még alszanak. A bagoly meg a denevér viszont nem csicsereg vagy énekel. Mosómedvék sem szöszmötölnek a szemeteskukáknál, mint nálunk kevésbé szerencsésebb helyeken.

A vonat látszólag rendben. Csak a szokásos törzsközönség, ezért a könyvembe mélyedek ("Domos servorum dicimus animal mortale thesis lamia et", Bernardus testvér műve, első kiadás, esetleg később megbeszéljük). Ez a nyugalom egészen a második állomásig tartott***. Nem, nem kelt fel a Nap. Rosszabb.

 A fejem felett megszólalt (majdnem azt írtam "felcsendült", még mindig hatás alatt vagyok, bocs) az ismerős lakodalmas.

Azt hittem, a múltkori megesett-lányos volt mindennek az alja, de nem. Most régi és nyálas diszkózenék mentek, a szokásos roma stílusban éneklős feldolgozásban. Vagy inkább lerontásban.

 Üdvözült (illetve gonosz) mosollyal a táskámba nyúltam, miközben a velem szemben ülők tekintete üvegessé vált, elővettem a fülhallgatómat és a lejátszót. Belenyomtam a fülembe (nem a lejátszót).

 @#%!! (ez az, amikor a képregényekben valaki csúnyát mond, vagy -gondol). Az átkok miatt, amikre akkor gondoltam, ott lent azonnal felterjesztettek a "Hónap dolgozója" címre, és gyorsan oda is ítélték, mert tudták hogy senki sem versenyezhet ezzel a pár kifejezéssel. Néhánynak közülük csak pár kihalt nyelven lett volna értelme, az azokat használó civilizációk éppen hasonlók miatt hullottak alattuk megnyíló fortyogó vulkánok kráterébe, süllyedtek az óceánba, avagy váltak kővé, sóvá, bármi mássá ami ciki, ajkukon a befejezetlen szavakkal, kinek-kinek érdemei és hitvilága szerint.

Az érintett egy körből kimaradt jó pár körrel lejjebb került a jól megérdemelt helyén, ahol és ahogy a jó Dante megírta volt.

Igen, az elemek.

* "Snake eye", kígyószem: van egy kockajáték, ahol a két kockával dobott dupla egyest hívják így. Nyerő dobás.

Mindenhol máshol, egy kockával, nem ennyire jó. Sőt. Megismételve főleg nem.

** Az egyes szám első személyben előadott, kissé tanmese stílusú eredeti dal arról szól, hogy az illető lány egy szép nyári napon megismerkedik egy "csini-csini huligán" sráccal, akivel némi alkoholos italok elfogyasztása után (erre, ahogy emlékszem, csak következteni lehet) kellemes éjszakát tölt együtt. Reggel, fejfájással (na ugye!) ébredve a lány konstatálja az illető teljes hiányát (jellemzően fogalma sincs, ki lehetett). Majd, kilenc hónap múlva, némi időzavarral "újra itt a nyár" és egy nem megfelelően kezelt gólya, mint szimbólum, meghozza az apró "csini-csini huligánt". Namármost ha ugyanez férfi főszereplővel történik, a madár emlegetése teljesen irreleváns.

Nem is tudom, hogy szólna ugyanez az olaszoknál vagy a franciáknál. Káposztával biztos sokkal vidámabb.

*** A település - többek között - a közelében található, csökkent képességűeket ápoló intézetéről híres. Egyszer együtt utaztam a Szondi-tesztben szereplő összes emberrel. És velük volt a jó doktor úr is, mint felügyelő. Ők is ott szálltak le.