Van ez az El Nino meg a globális felmelegedés és hasonló (szeretett kormányunk által egyszerűen csak liberális maszlagnak titulált) dolgok. Lényeg, hogy így, május végén folyamatosan esik.
Kezdem magam a Száz év magány egyik szereplőjének érezni, na.
Tegnap persze akkor kellett elindulnom, amikor a legjobban esett. Esett? Szakadt, széllel súlyosbítva. Tehát körülbelül a tizedik lépésnél ázott át a cipőm.
Közben persze leginkább arra vigyáztam, hogy a hátizsákom ne ázzon el, így inkább én.
Az utcánk, a mellette levőkhöz hasonlóan persze nincsen csatornázva esővíz ellen, ezért olyan tíz centi mély áradat hömpölygött lefelé. Az alsó keresztutcában viszont állt a víz, lehetett volna vizes vb-r rendezni. És a remek, nemrég átadott körforgalom... Kihagyhatatlan és megkerülhetetlen, egy sóhaj után lábszárközépig gázoltam a vízben, valamit valamiért, bent úgyis van váltóruhám és -cipőm, ezek meg csak megszáradnak tizenkét óra alatt...
...próbáltad már, milyen csurom víz (és eleve feszes) farmerben mászkálni? Vagy csak simán üldögélni a HÉV-en? Pffff... És mibe törlöd a nedves kezed, ha telefonálni akarsz?? Ilyenkor kicsit visszasírom a kis uszonyos Ericssont.
...és amikor végre kibújok a cuppogó cipőmből és nedves lábnyomokat hagyok a szőnyegen, na akkor jövök rá, hogy persze száraz zokni nincs nálam.
