2016. április 15., péntek

Bemutatkozás helyett

Az apró szobát csak egy ezüst gyertyatartóban álló néhány gyertya világítja meg. A falat sötét drapériák borítják, elrejtve az ajtót és elnyelve a libegő fényt.
A hátsó falnál, a helyiség nagy részét kitöltve hatalmas ágy áll félhomályba burkolózva. Hirtelen valami megmozdul, és egy alak jelenik meg; előrehajol, közelebb a fényhez, hosszú sötét haja előrehullva árnyékba borítja az arca felső részét, szemeit. Egy női alak; karcsú, magas, kezében rubinvörös folyadékkal telt talpas pohár. A nő a szájához emeli, belekortyol majd elégedetten elmosolyodik – és megcsillannak tűhegyes fogai.
“Üdvözöllek” – alt hangja betölti a szobát – “nyugodtan elteheted azt a keresztet, akár udvariatlanságnak is tekinthetném, de” – ismét széles mosoly jelenik meg az arcán – “legnagyobb sajnálatodra nincs rám hatással. Látod, van előnye annak is, ha valaki félig ember marad. Gyere közelebb, ülj le ide. Ó, inkább állva maradnál? Ahogy gondolod.”
A nő gyorsan mozdul, már a gyertyatartó mellett áll és leteszi a poharát a mellette álló apró asztalra.
“Sharrow vagyok. Nem kell tartanod tőlem, nincs feltétlenül szükségem vérre – most legalábbis nem; erőt ad ugyan, de azt más úton is meg tudom szerezni, ha szükséges.” Leül az ágy szélére és kényelmesen hátradől, haja most látni engedi az egész arcát. “Örülök hogy eljöttél, szeretem a társaságot. Voltak idők, amikor rejtőzködnünk kellett, üldöztek és akkor magányos volt az élet, de most, ebben a korban, ezen a helyen vállalhatjuk kik vagyunk. Volt idő, volt hely, amikor majdnem félistenként tiszteltek minket, csodálva halhatatlanságunkat.” – Sharrow kicsit szomorúan felnevet – “Ó a halhatatlanság! Túl nagy árat kell érte fizetni, és milyen csalóka is ez! Mindig sötétben, elzárva a napfénytől. Látom, most csodálkozol, láttam a meglepődésedet mikor ébren találtál, hiszen nappal van – ez az én egyezségem a csak majdnem halhatatlanságért cserébe.”
A nő felnéz, valami csak általa hallható hangokra figyel.

“Most bocsáss meg, mennem kell. Remélem még találkozunk” A mozdulat ismét villámgyors, a gyertyák egy utolsót lobbannak és kialszanak, apró, izzó, gyorsan múló fénypötty marad csak a nyomukban. A hang közelről, talán túl közelről és hátulról hallatszik, majdnem suttogás “Viszlát! Legyél nagyon óvatos!” Egy apró érintés, majdnem simogatás és a szoba lakója eltűnik, mintha soha sem lett volna. Bemutatkozás helyett