* A most következők kizárólag a szerző véleményét tükrözik. Amennyiben nem értesz vele egyet, megbotránkozol, illetve sértve érzed magad, akkor ajánlom at Alt+F4 gombkombinációt illetve a kis kockát ( X ) a jobb felső sarokban... és persze a blog címének gyors elfelejtését
*
Egy blog - kivéve, ha szakmai - hasonlít egy naplóhoz. Nem pótcselekvés, hanem inkább hiánypótló. Nem valami helyett, hanem mintegy magyarázatként íródik.
Ezen felül talán kissé exhibicionista igényeket is kiszolgál, amennyiben nem "kirakatblog", vagyis őszinte és nem kizárólag a külvilágnak szól, hatásvadász módon, önigazolóan.
Próbálom azt leírni, ami foglalkoztat, ami érdekel. A stílus erősen hangulatfüggő - és bár nem szeretem visszaolvasni a régi dolgaimat, ha megtörténik, gyakran szoktam csodálkozni, hogy vajon ki írhatta azt a bejegyzést?
Ez nem azt jelenti, hogy nem vállalom, hanem azt, hogy egyetértek, csak éppen most nem tudtam volna úgy megfogalmazni ugyanazt a gondolatot. És azon csodálkozom, hogy akkor hogyan?
Nem vagyok egyszerű eset, mi?
Vannak olyan postok, amiben kicsit benne van, hogy ismerem pár olvasómat, és ezek főleg nekik szólnak. Vagy inkább nekik is, mint mikor valami baráttal félszavakból is, és neki, vele egy-egy szó egészen mást, sokkal többet jelent. És persze, ez is alkalomszerű.
A blogban leírt dolgokat szóban nem tudnám elmondani. Szóban esetlen vagyok, már ha magamról kell beszélnem. Ebben a témában nem vagyok elég összeszedett. Leírva viszont összességében látom, amit elmondanék, az elejétől a végéig (bár nincs olyan, hogy eleje meg vége semminek... ezért is lehet itt nagyon gyakran "..."-al találkozni. Minden történet valahol a közepén kezdődik...) és egészében tudom átszerkeszteni, ha nem vagyok vele elégedett. Szóban viszont... a kimondott szavak egymásból következnek és néha rossz logika szerint épül fel a mondanivalóm, másfelé, mint szeretném. Itt ezt nagyjából elkerülhetem.
Egy blog ezen felül lehet valamiféle üzenet, nyom, amit az író maga után akar hagyni - már amennyire lehet abban bízni, hogy megmarad.
És a visszajelzések, a kommentek. Néha számít, a legtöbbször azért nem. Végül is, elsősorban magamnak írom, a gondolataimat rendezendő. Azért jól esik egy-egy pozitív visszajelzés, hogy más is hasonlóan gondol, érez dolgokat. Mert mindenki egyedül van.
Igen, egyedül, bent ül a fejében, a többi csak külsőség. Kimondott szavainkkal, gesztusainkkal, tetteinkkel próbáljuk megmutatni, kifejezni azt, akik belül vagyunk - vagy éppen álarc mögé rejteni, kinek-kinek igénye szerint.
Ezért, ha nem írhatom le, amit szeretnék, akkor nem sok értelme van az egésznek. Ha szűrni kell, azon tanakodva, mit gondolhatnak az olvasók, és ennek megfelelően kanyarítani a szöveget, nem ér semmit az egész. Akkor inkább abba kell hagyni, és egy valódi naplót írni. Papírrra, tollal vagy ceruzával (a grafitot ajánlanám, az sosem bomlik le, csak a lappal együtt).
És jól elrejteni mindenki elöl.
Szerintem.
***
* The following solely reflects the author's opinion. If you disagree with it, are offended, or feel offended, I recommend pressing Alt+F4 or the small square ( X ) in the upper right corner... and of course quickly forgetting the blog title
*
A blog - unless it is professional - is similar to a diary. It is not a substitute, but rather a gap-filling activity. It is not written in place of something, but as an explanation.
In addition, it may also serve somewhat exhibitionist needs, as long as it is not a "showcase blog", i.e. honest and not exclusively aimed at the outside world, in an impression-seeking, self-affirming manner.
I try to describe what concerns me, what interests me. The style is strongly dependent on mood - and although I don't like to reread my old stuff, when it happens, I often wonder who could have written that entry?
This doesn't mean I don't agree, it means I agree, but I just couldn't have phrased the same thought that way right now. And I wonder how then?
I'm not an easy case, am I?
There are some posts that have a bit of the fact that I know a few of my readers, and they are mainly addressed to them. Or rather to them, like when you can talk to a friend in a half-word, and to him, with him, each word means something completely different, much more. And of course, this is also occasional.
I couldn't express the things written in the blog in words. I'm clumsy with words, especially when I have to talk about myself. I'm not quite collected on this topic. However, when I write them down, I can see what I would say overall, from beginning to end (although there is no such thing as a beginning and an end to anything... that's why you can often come across "..." here. Every story starts somewhere in the middle...) and I can edit it as a whole if I'm not satisfied with it. In words, however... the spoken words follow one another and sometimes what I say is built up according to bad logic, in a different direction than I would like. I can pretty much avoid this here.
A blog can also be a kind of message, a trace that the writer wants to leave behind - as far as one can trust that it will remain.
And the feedback, the comments. Sometimes it matters, most of the time it doesn't. After all, I write primarily for myself, to organize my thoughts. A positive feedback is nice because other people think and feel the same way. Because everyone is alone.
Yes, alone, it sits inside their heads, the rest is just externality. With our spoken words, gestures, and actions, we try to show and express who we are inside - or hide it behind a mask, depending on each person's needs.
Therefore, if I can't write down what I want, then there's not much point to it all. If you have to filter, wondering what readers might think, and twist the text accordingly, it's all worthless. Then you should stop and write a real diary. On paper, with a pen or pencil (I recommend graphite, it never decomposes, only with the page).
And hide it well from everyone.
I think.
